Jégkorong MK: a Ferencváros legyőzte a Fehérvárt a döntőben

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 17:53
null
A fehérváriak nem tudták elégszer feltörni a ferencvárosi védelmet, elbukták a kupadöntőt (Fotó: Dömötör Csaba)
A Ferencváros nyerte meg a jégkorong Magyar Kupát, miután a döntőben 6–3-ra legyőzte a címvédő Fehérvárt. Ez volt az FTC 15. MK-sikere, s az első 25 év óta.

A Fehérvár egy, vagy a Ferencváros 25 év után? Ez maradt a legfontosabb eldöntendő kérdés a Magyar Kupa miskolci négyes döntőjének második napjára.

Pedig erre a párosításra nem sokan tippeltek volna előzetesen: a címvédő Volán újbóli döntőbe jutása nyilván nem a csoda kategória, ám amit a Ferencváros művel az elmúlt egy évben, már sokkal inkább.

A zöld-fehérek az Erste Liga és a magyar bajnokság megnyerése után az európai porondon is bravúros produkcióval tették le névjegyüket, a Kontinentális Kupában az utolsó pillanatig realitás volt a négyes döntőbe jutás, s bár ez nem jött össze, az MK legjobb négy csapata között megint ott voltak a tavalyi bronz után, mi több, a szombati elődöntőben kapott gól nélkül győzték le az extraligás MAC-ot.

Fel is kerekedett ennek örömére jó néhány ferencvárosi szurkoló, a vendég büntetőpad mögötti szektort teljesen megtöltötték, vagyis újfent bebizonyosodott, az FTC-nél igenis van igény jó hokira. Ha jó a csapat, jönnek a drukkerek is – már „csak” egy normális csarnok kellene…

Kiváló iramban kezdődött a döntő, az unalmas ismerkedési fázist szerencsére egy az egyben kihagyták a felek. A Volán rajtolt agilisabban, és szépségdíjas góllal meg is szerezte a vezetést. Az NHL-ben ezt hetekig mutogatnák: egy bulielhozatal után Harri Tikkanen a saját alapvonaláról emelte át a fél pályát, a „leshatáron” kiugró Erdély Csanád lekapta a levegőből az ívben szálló pakkot, szélsebesen elnyargalt a kapuig és védővel a nyakán, féltérden csúszva lőtte ki Arany Gergely kötényét!

De a Fradi megmutatta, amit a Fodor Szabolcs-éra alatt már sokszor, hogy fittyet hány az esélyekre, s nem illetődik meg akkor sem, ha hátrányba kerül nagyobb nevű ellenfelével szemben.

Fél perccel a vezető gól után a csapatkapitány Nagy Gergő érkezett, akár a gyorsvonat, a bal oldali bulikör széléről irgalmatlan nagy gólt ragasztott a meccs előtt az öltözőfolyosón bemelegítési rituáléját keresztvetésekkel is megspékelő Michael Ouzas kapujának hosszú sarkába. Majd a finn junior-világbajnok, Rasmus Kulmala irigyelte meg Nagy nagy gólját: középről, a kék vonalról indított el egy föld-levegő rakétát, amely védhetetlenül vágódott Ouzas kapujába a botos oldalon.

A fordítástól a játékosok és a szurkolók is extázisba jöttek, a fehérvári játékosok megtapasztalhatták, milyen, amikor az ellenfelének teremtenek magyar jégen olyan hangulatot, mint amilyet az övéik szoktak Székesfehérváron, a Raktár utcában.

A fordulás után majdnem növelte előnyét a Fradi. Ouzason már átment a korong, de a védő Szabó Bence óriásit mentett: a gólvonalon állva szabályosan kivédte Tóth Adrián gólba tartó lövését. A kimaradt helyzet megbosszulta magát. Egy videózás még megmentette a Fradit, de rögtön ezután egy keresztpasszt éles szögből betett Andrew Sarauer.

Tévedett, aki azt hitte, hogy ez megtöri a Fradit: Kulmala után honfitársa, Aki Juusela is nagy gólt lőtt a rövidet nem fogó Ouzasnak. És tényleg hihetetlen, milyen tartása van ennek a ferencvárosi csapatnak: miután Dylan Busenius egy elé guruló korongból megint egyenlített, a Fradi újra megszerezte a vezetést – az ügyetlenkedő Anze Kuralt saját kapusát hátráltatta –, ezt már meg is őrizte a végéig (még két üres kapus góllal rábiztosított), így tovább írja újkori sikertörténetét. 1995, azaz negyedszázad után lett újra Magyar Kupa-győztes, teljesen megérdemelten!

JÉGKORONG MAGYAR KUPA, MISKOLC
DÖNTŐ

FTC-TELEKOM– HYDRO FEHÉRVÁR AV19 6–3 (2–1, 1–1, 3–1)
Miskolc, 625 néző. Vezette: Kincses, Babic, Muzsik, Váczi
FTC: Arany G.
Kärmeniemi, Pulli (1) – Rantanen (1), Tóth Gergely – Hegyi Á., Sarcia 1 – Boros, Tóth Renátó
NAGY G. 2 (2), Németh A., Tóth A. – KULMALA 1 (2), Pavuk, Switzer – Hajós, JUUSELA 2, Tóth Richárd – Farkas S., Roczanov, Tóth Gergő
FEHÉRVÁR: Ouzas
Campbell, Szabó B. – Stipsicz (1), Tikkanen (1) – Busenius 1, Harty – Kiss R.
ERDÉLY CS. 1 (1), SARAUER 1, Mihály Ákos – Kuralt (1), Timmins, Yogan – Girard, Kóger D., Sárpátki – Dézsi, Szabó K.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Kapura lövések: 26–25
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Csak ilyen közönséggel a hátunk mögött és ilyen csapategységgel lehetett véghez vinni ezt a bravúrt, hogy két, külföldi ligában edződő csapatot is legyőztünk és megnyertük a kupát. Óriási csapatmunka volt, amit a srácoktól láthattunk a két nap alatt, egyszerűen elképesztő volt, le a kalappal előttük és a teljes stáb előtt!
Hannu Järvenpää: – Nálunk, Finnországban azt mondják, rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Ez történt: próbáltunk építkezni, de a Fradi okosan játszott, tudta, mit kell tennie a védekező harmadban. Szomorúak vagyunk, de ez a nagyfiúk játéka, nem kesereghetünk sokáig, az élet megy tovább, az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk.

KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT
DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda 4–7
(1–2, 1–4, 2–1)

MAGYAR KUPA, 2019–2020
Végeredmény
Kupagyőztes: FTC-Telekom (Arany Gergely, Boros Dániel, Farkas Simon, Myles Fitzgerald, Hajós Roland, Hardi Richárd, Hegyi Ádám, Jászai Dávid, Aki Juusela, Lauri Kärmeniemi, Rasmus Kulmala, Maros Botond, Nagy Gergő, Nagy Kristóf, Németh Attila, Pavuk Attila, Pozsár Márk, Jere Pulli, Anssi Rantanen, Roczanov Dezső, Sarcia Antonio, Brett Switzer, Szabó Kornél, Tóth Adrián, Tóth Gergely, Tóth Gergő, Tóth Renátó, Tóth Richárd)
2. Hydro Fehérvár AV19
3. MAC Újbuda
4. DVTK Jegesmedvék
5. Debreceni EAC
6. Újpesti TE
7. Dunaújvárosi Acélbikák
8. Schiller-Vasas
9. Hokiklub Budapest

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik