Jégkorong MK: a DVTK hét gólt lőtt a Titánoknak

T. I./MTIT. I./MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 20:28
null
Hétgólos győzelemmel kezdett a Magyar Kupában a DVTK (Fotó: dvtk.eu)
Kiütéses győzelemmel kezdte meg szereplését a Magyar Kupa jelenlegi kiírásában a DVTK Jegesmedvék. Marcel Rodman csapata vasárnap este a Fehérvári Titánokat fogadta, és végig uralva a játékot, mindhárom harmadot megnyerve győzte le ellenfelét – számolt be a negyeddöntő első mérkőzéséről a miskolci klub honlapja.

 

A miskolci együttes az első fordulóban kiemeltként nem lépett jégre, míg a székesfehérvári csapat a Schiller-Vasast búcsúztatta kettős győzelemmel.

Az elődöntőbe jutásért zajló párharcot esélyeshez méltóan a szlovák élvonalban érdekelt Jegesmedvék kezdte aktívabban, és egy gyors ellentámadásnak, illetve egy távoli lövésnek köszönhetően kétgólos előnyre tett szert, sőt a nyitó harmadban háromra növelte a különbséget.

A második húsz percben is uralta a játékot a DVTK, egyszer be is talált egy végletekig kijátszott akcióból, ám itt már a hazaiak kapusától, Adorjántól is láthatott néhány védést a 911 fős közönség.

A rendkívül sportszerű, mindössze három kiállítást hozó találkozó kissé alacsonyabb tempójú záró felvonásában további három gólt szerzett a DVTK Jegesmedvék, ezzel eldöntötte a továbbjutás kérdését a november 20-i visszavágó előtt.

A másik két párharcban az Újpest az Erste Liga-győztes Ferencvárossal, míg a Debrecen a másik Tipsport Liga-csapattal, a MAC Újbudával találkozik november 20-án és 27-én. A második kör továbbjutói az elődöntőbe kerülnek, amelynek automatikusan tagja a címvédő Hydro Fehérvár AV19.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA
2. forduló (az elődöntőbe jutásért), 1. mérkőzés

DVTK Jegesmedvék–Fehérvári Titánok 7–0 (3–0, 1–0, 3–0)

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kiütötte a sereghajtót a FEHA

Jégkorong
2025.12.02. 20:47

Meglepetés! A Gyergyó otthon kapott nagy verést a DEAC-tól az Erste Ligában

Jégkorong
2025.11.28. 19:55

Jégkorong MK: a Debrecen ellen folytatja a FEHA19

Jégkorong
2025.11.27. 17:15

Erste Liga: szerb válogatott csatárt igazolt a DVTK – hivatalos

Jégkorong
2025.11.27. 15:34

Erste Liga: három góllal vezetett a Dunaújváros, mégis kikapott a Brassótól

Jégkorong
2025.11.23. 19:55

A címvédő Gyergyó a 13. győzelmét is megszerezte az Erste-idényben

Jégkorong
2025.11.22. 19:54

Erste Liga: távozik a DVTK legponterősebb játékosa

Jégkorong
2025.11.20. 14:52

Kiváló formában a DVTK és Csollák Márkó is

Jégkorong
2025.11.20. 10:15
Ezek is érdekelhetik