Jégkorong: jól rajtolt női válogatottunk Nagymihályban

Vágólapra másolva!
2019.11.06. 19:41
A kínai válogatott felett aratott 5–0-s sikerrel rajtolt a szlovákiai Nagymihályban zajló felkészülési tornán az A-csoportos világbajnokság előtt álló magyar női jégkorong-válogatott.

Pat Cortina szövetségi kapitány együttese pénteken 19 órától a vb-rivális dánok ellen lép jégre, majd szombaton helyosztóval zárja a viadalt.

Decemberben Szocsiba utazik a csapat, az ottani Hat Nemzet Tornán a magyar mellett még a házigazda orosz, a cseh, a dán, a norvég és a francia válogatott indul. Február elején Norvégiában az északiak mellett a szlovák és a francia együttessel mérkőznek meg a mieink, akiknek márciusban már a közvetlen vb-felkészülésük zajlik.

A kanadai rendezésű világbajnokságon a magyar válogatott – amely története során először szerepelhet a legmagasabb osztályban – március 31-én a csehek ellen kezdi meg szereplését a B-csoportban, amelynek találkozóit Truróban rendezik. A folytatásban Dánia, Japán és Németország lesz a csapat ellenfele. A vb-n a B-csoport utolsó két helyezettje esik ki a második vonalba, az első három a nyolcaddöntőben folytatja szereplését az A-csoportba sorolt öt válogatotthoz hasonlóan.

JÉGKORONG
NŐI VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TORNA, NAGYMIHÁLY (Szlovákia)

Magyarország–Kína 5–0 (2–0, 1–0, 2–0)
Gólszerzők: Jókai-Szilágyi Zs. (2.), Huszák (3.), Kreisz (40.), Dabasi (52., 60.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik