Jégkorong: hosszabbításban nyert a magyar válogatott Dél-Korea ellen

Vágólapra másolva!
2019.12.10. 21:14
null
Terbócs mindkét magyar gólban benne volt (Fotó: Dömötör Csaba)
A hét második felében Budapesten rendezendő Hat Nemzet Tornájára készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kedden este a Vasas Jégcentrumban a rendes játékidő 1–1-es eredménye után az ötperces ráadásban aratott győzelmet Dél-Korea ellen – a 919 néző előtt játszott meccsen a győztes gólt  Nagy Gergő ütötte, az első gólt szerző Terbócs István passza után.

Messze nem volt olyan izgalmas és főleg nem ijesztő a kedd este Káposztásmegyeren, mint amennyire egy gyerekcsapat sikolyaiból félni lehetett, de azért szolgált tanulságokkal az idény első hazai válogatott-mérkőzése.

Például a látókörünkön kívül esővel, merthogy a Távol-Keleten is változnak az idők. Miként a mi legjobb klubjaink az osztrák és szlovák élvonalban légióskodnak, úgy Dél-Korea elitalakulatai az Ázsia Liga tagjai, de az ottani mezőny is formálódik, idén nyáron is bedobta a törölközőt az egyik történelmi klub.

Eközben a válogatott is túl van a csúcsán, hiszen az egész jégkorong-program a 2018-as téli olimpiára volt kihegyezve, hogy hazai pályán, Pjongcsangban ne égjenek le. Persze a világranglista-helyezésük alapján semmi keresnivalójuk sem lett volna a 12-es mezőnyben, mert akkor még húszon is kívül voltak (ma is csak a 17.-ek), viszont az ötkarikás játékokra gondolva honosítottak féltucat észak-amerikait, plusz megtették szövetségi kapitánynak a játékosként kétszeres Stanley-kupa-győztes Jim Paeket, aki amerikai és kanadai állampolgársággal is rendelkezik, a hokivilágban ezért sem hívja senki Csi Szun Peknek. Na most ő ráncba szedte a társaságot, olyannyira, hogy tavalyelőtt feljutottak a divízió 1/A-ból, következésképp a tengerentúli importok végül nemcsak olimpikonná váltak, hanem elit-világbajnokságon is szerepelhettek, amire szülőhazájuk mezében aligha lett volna lehetőségük.

Viszont e nagy eseményeken túlestünk, úgyhogy mára kikoptak a keretből, Budapestre most egyikük sem jött el. Jött viszont a divízió 2/B-s, azaz ötödosztályú U20-as válogatottjuk, hogy nálunk edzőtáborozzon, és néhány junior hirtelen a felnőttben találta magát kedden, máskülönben nem lett volna ki a négy soruk…

Mindezen elmélkedni bőségesen jutott idő, mert nem rágtuk tövig a körmünket – hacsak nem leste valaki a telefonján, mondjuk, a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó csoportfordulóját Tippmix-szelvénnyel a zsebében… A jégen békésen csordogált a meccs, nem túl nagy irammal és nem túl magas színvonalon, de azért jutottak érdekes pillanatok, hiszen például az első és második harmadban is kétszer játszhattunk emberelőnyben, a másodikban egy félszóló végén Adorján Attila védett egy hatalmasat, ráadásul már annak is örülhettünk, hogy volt meccs egyáltalán…

NAGY GERGŐ

„Ebben az összeállításban most először vagyunk együtt, de azért ismerjük egymást. Volt egy hosszabb videózásunk, mindenki igyekezett felkészülni ez alapján. Egész jó teljesítményt nyújtottunk. Igen, meglehetett volna a győzelem a rendes játékidőben is és lehettünk volna hatékonyabbak a támadó harmadban, viszont az utolsó szakaszban is nekünk volt több helyzetünk. Később élesebbnek kell majd lennünk, ám hétkezdésnek megtette.”

Tizenhárom hónappal ezelőtt a város másik végében, a Tüskecsarnokban ugyanis a sosem használt röplabdaháló-tartó vas talapzata körül nem tudott megfagyni a jég, és miként az emlékezetünkbe égett, a sporik, a játékosok, a stábtagok, a csarnok személyzete jött-ment vizes palackkal, száraz jéggel és varázspálcával, hátha lesz elegendő, szép és sima jég ott is – aztán nem lett, úgyhogy szomorúan elkönyvelhettük, hogy 2018-ban nem tudunk megrendezni egy válogatott hokimeccset.

Szóval, az, hogy most unalmasan kocogott a meccs félidőig, semmiség, főleg, hogy aztán a mieink szerezték meg a vezetést, és ott is maradtak a vendégkapu előtt újabb és újabb sikolyokra ragadtatva a nézőtéri fiatalságot. Csak aztán a kék mezesek a semmiből egyenlítettek, úgyhogy visszatelepedett a (fél)házra a nyomott hangulat. Izgatottá csak akkor vált, amikor az utolsó percben bekapcsolták a villódzó gólfényeket, miközben korong és játékosok is a koreai kapuba kerültek, ám a közeli vezetőbíró azonnal jelezte, hogy nincs találat, úgyhogy a helyreállítási munkák után folytatódott a játék, amely hamarost átcsúszott a hosszabbításba.

Aki még ébren tudott maradni, láthatott egy kis amatőr hokit, legalábbis ez a három a három elleni játék inkább arra hasonlított, mintsem olyanra, amit érdemes volna betolni az olimpia programjába. Na de ettől még ez a meccs így dőlt el, amikor Nagy Gergő becselezte magát a kapu elé, és ha már odaengedték, akkor klasszisát aktivizálva kilőtte a bal sarkot.

TERBÓCS ISTVÁN

„Sok helyzetünk volt, sajnos nem sikerült kihasználnunk őket, pedig lehetett volna sokkal egyszerűbb meccs is… Ezúttal is vannak újoncaink, ami hasznos lehet, hiszen egyre több játékos gyűjthet válogatott tapasztalatot, kipróbálhatunk sok összetételt. Ugyanakkor talán fáradtabbak is vagyunk, hiszen sokan vasárnap még a klubjukkal meccseltek. A győzelemnek viszont örülünk.”

Joggal ünnepelt ő is és a közönség is, hiszen véget ért a mérkőzés, mindenki elindulhatott haza.

Persze a hét fő műsorszáma, a Hat Nemzet Tornája nekünk csütörtökön kezdődik Japánnal, aztán játszunk az idényig elit-vb-szereplő, jövőre azonban velünk együtt a másodosztályban szereplő Franciaországgal is – azok a mérkőzések valamivel többet mondhatnak arról, hol is tartunk. Habár mivel az eheti keretünk 13.7százalékban azonos a tavaszi vb-csapattal, túl nagy következtetést ezekből se vonjon le senki…

TERBÓCS ISTVÁN ÉS NAGY GERGŐ NYILATKOZATAT AZ NSO TV-NEK

JÉGKORONG
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország
–Dél-Korea 2–1 (0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Budapest, Vasas Jégcentrum, 919 néző. Vezette: Kincses, Ikegami (japán) Nagy A., Váczi
MAGYARORSZÁG:
ADORJÁN A.
Garát, Vojtkó – Fejes (1), Szabó B. – Imre P., Kiss D. – Bukor, Madácsi
Miskolczi, Galanisz, Becze T. – Nagy K., Kiss P. (1), TERBÓCS 1 – Hári N. (1), NAGY G. 1,
Németh A. – Horváth B., Kreisz, Szigeti
Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
DÉL-KOREA: HVANG HJUN HO (PAK JE HUN)
Li Tun Ku, Szong Hjong Csol – Csoj Dzsin Vu, Szo Jung Dzsun – Li Ho Szung, Nam Hi Du –
Kang Min Van, Li Min Dzse
An Dzsin Huj, Kim Ki Szung, Kim Szang Vuk – Cso Min Ho, Sin Szang Hun, Sin Szang Vu –
Dzson Dzsung Vu, Li Csong Hjun, PAK DZSIN KJU 1 – Kim Hjung Kjum, Li Dzsong Min,
Sin Hjung Jun
Szövetségi kapitány: Jim Paek
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen: – Mi voltunk a jobb csapat mindhárom harmadban. Mondhatnánk, hogy nem támadtunk valami jól, hiszen csak két találatot szereztünk, viszont temérdek helyzetet alakítottunk ki, volt negyvenhárom lövésünk, csak az ellenfél kapusa remekelt. A befejezésen és a hatékonyságunkon javítanunk kell már a héten, a jövőben pedig főleg, de láttam jó dolgokat egyénileg és csapatszinten is, a győzelem pedig akkor is győzelem.
Jim Paek:
– Elfáradtak a fiúk… Csak hétfő este érkeztünk meg, kedden már játszanunk is kellett, a magyar válogatott pedig jól hokizott, úgyhogy jó kis meccs lett. Igyekeztünk nem sok kipattanót engedni riválisunknak, amely viszont agresszívan játszott és így hibákra kényszerített bennünket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik