Jégkorong: egy helyi legenda visszatért Fehérvárra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 16:12
null
Sofron István aláírta szerződését (Fotó: fehervarav19.hu)
Sofron István három év után visszatér a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatához – adta hírül a klub honlapja. A támadó 1+1 éves megállapodást kötött.

 

Sofron István 1991 óta volt a székesfehérvári egyesület igazolt sportolója, a felnőttek között 2006-ban, még ifjúsági korú játékosként mutatkozott be. Három éve igazolt a német Krefeld Pinguine-be, ahonnan 2016 januárjában került az EBEL-résztvevő Klagenfurthoz.

„Mindenképpen haza szerettem volna térni. Sok oka van ennek, de az egyik fő ok az, hogy itt nőttem fel, sokat kaptam a várostól és a csapattól, itt lettem az a játékos, aki vagyok – idézi a klub honlapja Sofron Istvánt. – Emellett jó bajnokságban szerepel a csapat, és a szerep, amit szánnak nekem, és a játéklehetőség szolgálja a legjobban a fejlődésemet. Emellett a családom is itt él. Szeretném, ha a fehérvári hoki minél magasabb szintre tudna lépni.”

„A menedzsment nagyon sokat dolgozott ezen az ügyön, és a nevükben is mondhatom, nagyon örülünk, hogy egy saját nevelésű válogatott alapember hazatér – tette hozzá Ocskay Gábor szakosztály-igazgató. – Reméljük, hogy ezzel sokat segítünk az új vezetőedzőnek a keret erősítésében. Nagyon szeretnénk a szurkolók, a városvezetés és a szponzorok elé egy olyan csapatot tenni, amelyik mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a saját közönségét, és emellett kiemelkedően teljesítsen. A kiemelkedő teljesítmény természetesen nem EBEL-döntőt jelent, de az elmúlt évi csorbát mind a vezetésnek, mind pedig az új csapatnak meg kell próbálni kiköszörülni.”

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Jégkorong: Sofron István visszatér a magyar válogatottba

Jégkorong
2026.01.22. 13:07

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03
Ezek is érdekelhetik