Jégkorong, EBEL: Volán-fordítás és siker a Graz ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.05. 19:51
null
Banham volt az éleslövész, duplával döntött (Fotó: Mirkó István, archív)
A Sapa Fehérvár AV19 férfi jégkorongcsapata az EBEL alapszakaszában hazai pályán 3–1-es győzelmet aratott az osztrák Graz 99ers ellen.

A mérkőzés nem kezdődött jól a tartalékos, Sikorcin és Yellow Horn nélkül felálló fehérváriaknak, az 5. percben Day góljával megszerezte a vezetést a Graz, és tartotta is a minimális fórt, hiába játszottak a hazaiak kétszer is emberelőnyben. A Fehérvár feljebb kapcsolt egy kicsit az egyébként nem túl magas tempójú összecsapáson, és helyzetei is akadtak: Sarauer, Kovács Csaba, majd Jackman kísérletezett, de Danny Sabourin állta a sarat (illetve a lövéseket).

A jég 38 másodperccel a második harmad vége előtt tört meg, amikor Kovács végre egyenlített, és a lendületet kapott Fehérvár úgy kezdte a záró harmadot, ahogy az előzőt befejezte: góllal. Mindössze tizenhat másodperc telt el a játékrészből, amikor Frank Banham zúdította a kapuba a pakkot – 39:22-nél még 0–1 volt, 40:16-nál pedig 2–1.

A Graz a hideg zuhanytól magához tért, de hiába mehetett egy az egyben kapura Moderer, Hetényi útját állta – mint ahogy összes többi társának is. Moderer szerencsére elrontotta a későbbiekben is helyzeteit, a végén pedig a 99ers már hiába támadott Sabourin kapust is lehívva, kapott még egy gólt – négy másodperccel a vége előtt Banham döntötte el végleg a mérkőzést.

EBEL, ALAPSZAKASZ
SAPA FEHÉRVÁR AV 19–MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák) 3–1 (0–1, 1–0, 2–0)
Székesfehérvár,
3026 néző. Vezette: Erd (osztrák), Trilar, Hribar, Rakovic (mindhárom szlovén)
Fehérvár: HETÉNYI Z. – VARGA A. (1), Sertich, BANHAM 2, Sarauer (2), Naglich (1) – Szirányi B., Tokaji, Mihály Á. (1), Magosi B. (1), KOVÁCS CS. 1 – Jackman, Orbán, BENK, Tóth G., Vincze P. – Pozsgai, Hetényi P., Németh A., Nemes, Kocsis
Graz: Sabourin – Vanballegooie, Reinthaler, Latendresse (1), DAY 1, Labelle (1) – Lassen, Coulombe, F. Lemieux, Kaspitz, Ganahl – Wiedergut, Picard, Zusevics, Moderer, Strohmeier – Konecny
Gólok. 4:49: Day (Labelle, Latendresse, 0–1). 39:22: Kovács Cs. (Magosi B., Mihály Á., 1–1). 40:16: Banham (Sarauer, Varga A., 2–1). 59:56: Banham (Sarauer, Naglich – üres kapu, 3–1)
MESTERMÉRLEG
Marty Raymond, a Fehérvár edzője: – Nagyon fontos győzelem ez, mert közvetlen riválist sikerült legyőznünk. Ahogy a szoros vereségeink, ez sem a szerencsén múlt. A fiatal játékosoknak még mindig szokniuk kell az ilyen kiélezett csatákat, de szerintem nagyon sokat tanulnak belőlük. Nem tekintünk túl messzire, kedden Klagenfurtból próbálunk majd pontokat elhozni.
Petri Matikainen, a Graz edzője: – Két fáradt csapat találkozott. Mi gyakorlatilag három sorral játszottunk, öt védővel, míg a Fehérvár négy teljessel, ami ilyenkor rengeteget számít. Sok helyzetünk volt, üres kapus is, de csak egy gólt tudtunk szerezni, ami ezúttal kevésnek bizonyult.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Innsbruck–Vienna 3–5, Dornbirn–Olimpija Ljubljana 8–1, Linz–Villach 6–3, Znojmo–Salzburg 3–2, Klagenfurt–Bozen 2–3

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 41 24 4 1 12 144–99 +45 57
2. Salzburg 41 25 2 3 11 145–102 +43 57
3. Linz 41 22 5 2 12 149–116 +33 56
4. Bozen 40 24 7 9 129–109 +20 55
5. Villach 41 22 3 2 14 156–120 +36 52
6. Znojmo 40 19 3 6 12 134–114 +20 50
7. Graz 41 15 4 5 17 104–118 –14 43
8. Klagenfurt 41 12 7 4 18 110–126 –16 42
9. Sapa Fehérvár AV19 41 12 6 6 17 115–138 –23 42
10. Dornbirner EC 41 12 6 4 19 129–145 –16 40
11. Innsbruck 41 7 3 4 27 103–169 –66 24
12. Olimpija Ljubljana 41 5 3 2 31 88–150 –62 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik