Jégkorong, EBEL: simán kikapott a Fehérvár a Graztól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.26. 21:30
null
A meccs első felében nagy volt a forgalom <br />a fehérvári kapu előtt (Fotó: Grnák László – archív)
A Fehérvár és a Graz egyaránt jól kezdte az alapszakaszt az osztrák profi jégkorong-bajnokság élvonalában (EBEL), de péntek este már a második harmad közepén látszott: nem a magyar csapat folytatja a jó szériát. Nem is következett be fordulat, a hazai jégen korán nagy előnyt építő Graz 4–1-re győzött.

A fehérvári Johan Eidepalm volt a meccs első kiállítottja, és a hazaiak ki is használták az emberfórt Stefan Lassen révén. Sőt, hiába egészült ki a magyar csapat, szinte azonnal jött a második gól Philipp Pinter jóvoltából.

A második harmad elején némi szerencsével a csapatkapitány, Olivier Latendresse is betalált, sőt a játékrész közepén jött a negyedik osztrák gól is – ezt Anders Bastiansen ütötte. Rob Pallin ekkor cserélt, Rajna Miklós helyett Josh Robinsont küldte a kapuba, és bár a légiós lehúzta a rolót, a tetemes hátrány ledolgozására nem nyílt esély.

A második szünet előtti percekre fölénybe került a három válogatottját (Hetényi Zoltán, Szirányi Bence, Varga Arnold) nélkülöző Volán, Andrew Sarauer szépített is, de az utolsó periódus elején kapott, szinte egymásba lógó három kétperces büntetés széttördelte a magyar csapat játékát. Egy páros kiállítás keretében Orbán Attila már a harmadik kétperces büntetését kapta, járt mellé egy tízperces is.

A grazi legénység megérdemelt győzelmet aratott, a közönség vastapssal köszöntötte kedvenceit.

JÉGKORONG EBEL, 5. FORDULÓ
MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák)–FEHÉRVÁR AV19 4–1 (2–0, 2–1, 0–0)
Graz, 2260
néző. V: Dremelj, Zrnic (mindkettő szlovén), Hofstätter, Rakovic (mindkettő osztrák)
GRAZ: Sabourin – Jyrkkiö (1), Kelly, Lammassaari, Bastiansen 1, Latendresse 1 (1) – Marto, Lassen 1, Verlic, Zagrapan (1), Walker (2) – Unterweger, Ganzak, Ganahl (1), Pinter 1, Coetzee (1) – Reinthaler, Strohmeier, Moderer, Konecny. Edző: Todd Bjorkstrand
FEHÉRVÁR: Rajna (Robinson) – Wehrs, Ejdepalm (1), Marino, Sarauer 1, LoVecchio (1) – Orbán, Tokaji, Banham, Bartalis, Kovács Cs. – Kiss D., Hetényi P., Magosi B., Sikorcin, Kóger – Reiter, Benk, Erdély, Sárpátki, Nemes. Edző: Rob Pallin
Gólok. 9:12: Lassen (Walker – emberelőny, 1–0). 9.39: Pinter (Ganahl, Coetzee, 2–0). 21:00: Latendresse (Zagrapan, Walker, 3–0). 29:53: Bastiansen (Jyrkkiö, Latendresse, 4–0). 39:32: Sarauer (LoVecchio, Ejdepalm, 4–1)
Fegyelmi büntetés: 10 perc fegyelmi (Orbán)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Klagenfurt–Linz 0–9
Olimpija Ljubljana–Villach 4–1
Innsbruck–Znojmo 5–2
Bozen–Dornbirn 0–2
Vienna Capitals–Salzburg 2–4

AZ EBEL ÁLLÁSA
1.Red Bull Salzburg 5 5 0 0 22–9 10
2.Liwest Black Wings Linz 4 4 0 0 21–6 8
3.UPC Vienna Capitals 5 4 0 1 17–11 8
4.Moser Medical Graz 99ers 5 3 1 1 19–13 7
5.Fehérvar AV19 5 3 0 2 18–16 6
6.EC Villacher SV 5 2 0 3 13–12 4
7.TWK Innsbruck Haie 5 2 0 3 14–17 4
8.Dornbirner EC 5 2 0 3 7–15 4
9.Orli Znojmo 5 1 0 4 12–16 2
10.Olimpija Ljubljana 5 1 0 4 9–16 2
11.HCB Südtirol 5 1 0 4 6–16 2
12.KAC 4 1 0
3 10–21 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik