Jégkorong EBEL: nyert, holnapig biztosan második a Alba Volán!

Vágólapra másolva!
2014.12.18. 21:35
null
A fehérváriak négyszer vették be a villachiak kapuját (Fotó: Korponai Tamás)
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) csütörtöki játéknapján a Fehérvár AV 19 hazai pályán 4–1-re legyőzte a  Villachot, így feljött a 2. helyre, megelőzve az egyaránt pénteken jégre lépő Linz, Vienna Capitals duót.

 

Pedig nem indult jól a meccs az előző két meccsét megnyerő Volán számára, hiszen a 14. percben Nico Brunner révén a villachiak szerezték meg a vezetést. Az első harmad hajrájában Bartalis István emberelőnyből egyenlített, majd a 32. percben Kevin Wehrs volt eredményes a négy a négy elleni játék során (2–1).

A záró felvonásban Andrew Sarauer tüzelt a léc alá, az utolsó előtti percben pedig Brandon Marino is feliratkozott a gólszerzők közé, utóbbi emberfórból talált a kapuba (4–1).

A fehérváriak sikerükkel már 35 pontnál járnak, ezzel pedig maguk mögé utasították az egyaránt pénteken játszó Linz, Vienna Capitals (34-34) duót.

JÉGKORONG EBEL

FEHÉRVÁR AV 19–VILLACH (osztrák) 4–1 (1–1, 1–0, 2–0)
Székesfehérvár, 3029 néző. Vezette: Erd, Smetana, Loicht (mindhárom osztrák), Johnston (amerikai)
VOLÁN: ENGSTRAND – Ejdepalm (1), BOIVIN (2), Banham, SARAUER 1 (1), LOVECCHIO (1) – Szirányi B., WEHRS 1, MARINO 1 (1), Bartalis 1, KOVÁCS CS. (1) – Orbán, Hetényi P., Kóger, Sikorcin (1), BENK – Tokaji, Reiter A., Magosi B., Nemes, Németh A.
VILLACH: LAMOUREUX – BRUNNER 1, Pretnar, Santorelli (1), McBride (1), Pewal – Siutz, Bacher, B. Petrik, Hunter, Nageler – Jarrett, Unterluggauer, Haydar, Krog, Lammers – Leiler, Kompain, Göhringer, Alagic, Platzer
Gólok. 13:38: Brunner (McBride, Santorelli, 0–1). 17:26: Bartalis (Marino, Ejdepalm – emberelőny, 1–1). 31:07: Wehrs (Sarauer, Boivin, 2–1). 51:33: Sarauer (Boivin, LoVecchio, 3–1). 58:08: Marino (Kovács Cs., Sikorcin – e. e., 4–1).
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin, a Fehérvár edzője: – Az első harmad nem tetszett, túlságosan tiszteltük ellenfelünket, főleg a tapasztalt játékosait. A folytatásban már jobban ment a letámadás, sebességet váltottunk, amivel a védelmünk is magabiztosabbá vált. Sokan kinevettek, amikor azt mondtam a szezon elején, az első hatba viszem a csapatot, ez most úgy tűnik, meglesz... Lehet tovább menni, képesnek tartom arra a társaságot, hogy még előrébb lépjünk.
Hannu Järvenpää, a Villach edzője: – Az első húsz percben jobban játszottunk, de nem lőttük be a helyzeteinket, így t örvényszerű volt, hogy nehéz folytatás elé nézünk. A második harmadban már nem ment olyan jól, míg a harmadikban egy fantasztikus játékos, Andrew Sarauer csuklólövése döntötte el a mérkőzést. Nincs más hátra, előre kell néznünk, és arra kell gondolnunk, hogy azért a legutóbbi hat meccsből négyet megnyertünk, ami nem rossz sorozat, a folytatásra is aláírnám.

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 27 18 1 2 6 106–63 +43 40
2. Sapa Fehérvár AV19 28 13 4 1 10 98–96 +2 35
3. Linz 27 11 5 2 9 95–75 +20 34
4. Vienna Capitals 27 15 1 2 9 69–61 +8 34
5. Znojmo 27 13 2 1 11 100–79 +21 31
6. Graz 27 12 2 3 10 80–73 +7 31
7. Villach 28 12 2 1 13 75–80 –5 29
8. Klagenfurt 28 10 1 5 12 69–84 –15 27
9. Bozen 27 11 1 1 14 68–73 –5 25
10. Dornbirner 27 10 1 2 14 65–89 –24 24
11. Innsbruck 27 6 3 5 13 66–86 –20 23
12. Olimpija Ljubljana 28 7 3 1 17 56–88 –32 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik