Jégkorong EBEL: kikapott a Volán, McGregor góllal kezdett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 21:32
null
A Volán egy gólt szerzett Salzburgban, ami kevésnek bizonyult még a pontszerzéshez is (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
A jégkorong EBEL alapszakaszának utolsó előtti fordulójában Salzburgban szenvedett egygólos vereséget a Sapa Fehérvár AV19. Gól nélküli első harmadot, fehérvári részről két percig tartó kihagyott kettős előnyt és több kivédekezett hátrányt követően az osztrákok kétgólos előnyhöz jutottak, a vendégek csak szépíteni tudtak – az új szerzemény Bryan McGregor bemutatkozó meccsén azonnal gólt szerzett –, egyenlíteni, és így pontot szerezni azonban már nem.




A friss Volán-igazolás, Bryan McGregor a második sor támadó szekciójában kapott szerepet kezdésként Mihály Árpád és Colton Yellow Horn oldalán, utóbbi a szintén második soros védővel, Tokaji Viktorral egyetemben nemrég még a sérültek számát gyarapította.

1. harmad

A kiállításokkal bőven tarkított első harmad gól nélkül zárult, pedig három salzburgi, míg négy fehérvárinak kellett kiülnie két percre a büntetőpadra. Az egyik fehérvári kisbüntetést a kapus Hetényi Zoltánnak osztották ki. A felek azonban hadilábon állt a fórokkal: a Salzburg hat és fél percet játszhatott létszámfölényben – ebből fél perc volt kettős –, a fehérváriak viszont két percig voltak öt a három ellen a jégen. Gólt azonban egyik csapat sem szerzett (0–0).

2. harmad

Megúszta a hátrányokat a Volán, a 23. percben azonban mégis vezetéshez jutott a házigazda. Salzburgi mezőnyfölény jellemezte a harmadot – ebben a hazaiak segítségére volt egy újabb fehérvári kiállítás –, a 35. perc elején aztán másodjára is tehetetlennek bizonyult a salzburgiak által lövésekkel igencsak megdolgozott Hetényi Zoltán. A harmad utolsó percében azonban felcsillant némi remény: McGregor első fehérvári meccsén rögtön gólt szerzett (2–1).

3. harmad

Előbb Mihály Árpádnak, majd az ő visszatérte után nem sokkal Szirányi Bencének kellett kiülni a büntetőpadra, de a harmad rázós elejét megúszta újabb kapott gól nélkül a vendégcsapat. Az 53. percben rossz csere miatt aztán a Salzburg is megfogyatkozott, ám hiába veszélyeztetett a Fehérvár, nem tudott kiegyenlíteni. Viszont támadásban maradt öt az öt ellen is. A Salzburg zárt védekezésből kontrázhatott, a rutinos Thomas Raffl eldönthette volna a meccset, de túlkomplikálta a befejezést a Volán kapuja előtt, és Hetényi Zoltán is résen volt. Az utolsó percben viszont már a kispadon, miután átadta a helyét egy mezőnyjátékosnak. Időkérés után még 50 mp-e maradt a Fehérvárnak a pontszerzésre, de ez kevésnek bizonyult (2–1).

A Volán vasárnap hazai jégen a Linz ellen zárja az alapszakaszt.

JÉGKORONG EBEL

ALAPSZAKASZ
RED BULL SALZBURG (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–1 (0–0, 2–1, 0–0)
Salzburg, 2610
néző. V: Sporer, Veit, Kontschieder, Widmann (mind osztrák)
SALZBURG: GRACNAR – Milam (1), TRATTNIG (1), Kristler, Roe, NÖDL 1 – Fahey, Heinrich, Raffl, Komarek, Latusa – Boivin, Mühlstein, CULLEN 1 (1), Brophey (1), Keith – Pallestrang, Pöck, Hofer, Brucker. Edző: Don Jackson
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z. – Varga A., Sertich, Benk, Sarauer, Banham – Tokaji, Szirányi B., Yellow Horn (1), MCGREGOR 1, Mihály Á. (1) – Jackman, Orbán, Kovács Cs., Magosi B., Németh A. – Pozsgai, Hetényi P., Tóth G., Nemes, Kocsis. Edző: Marty Raymond
Gólok. 22:48: Cullen (Milam, Brophey, 1–0). 34:05: Nödl (Cullen, Trattnig, 2–0). 39:33: McGregor (Yellow Horn, Mihály Á., 2–1)
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
További eredmények: Olimpija Ljubljana–Villach 5–6 (1–2, 2–3, 2–1), Klagenfurt–Innsbruck 4–1 (2–0, 0–1, 2–0), Linz–Bozen 4–1 (0–0, 1–1, 3–0), Znojmo–Vienna Capitals 0–3 (0–2, 0–1, 0–0), Graz–Dornbirn 3–4 – h.u. (1–0, 1–2, 1–1, 0–1)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 43 25 4 2 12 149–102 +47 60
2. Linz 43 24 5 2 12 156–118 +38 60
3. Salzburg 43 26 2 3 12 148–106 +42 59
4. Bozen 43 24 1 7 11 134–118 +16 57
5. Villach 43 23 3 2 15 163–128 +35 54
6. Znojmo 43 21 3 6 13 141–120 +21 54
7. Klagenfurt 43 13 8 4 18 116–128 –12 46
8. Graz 43 15 4 7 17 108–124 –16 45
9. Dornbirner EC 43 12 8 4 19 136–150 –14 44
10. Sapa Fehérvár AV19 43 12 6 7 18 117–142 –25 43
11. Innsbruck 43 7 3 4 29 105–177 –72 24
12. Olimpija Ljubljana 43 6 3 2 32 97–157 –60 20

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik