Jégkorong, EBEL: hazai jégen kapott ki a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 21:35
null
Kovács Csabáék fennakadtak a lelkes graziakon (Fotó: Szabó Miklós)
Fájó vereséget szenvedett a Fehérvár az osztrák profi jégkorongbajnokság (EBEL) pénteki játéknapján: Rob Pallin legénysége hazai pályán 4–2-re kikapott a tabellán mögötte álló Graztól.

 

I. HARMAD

Úgy tűnt, a Villach elleni nagy zakót követő ötnapos pihenő jót tett: heves Volán-támadásokkal kezdődött a mérkőzés, és a játékrész derekán, egy lepattanó korongot Kóger Dániel közelről a kapuba kotort (1–0). Egy percig sem tartott az előny, a középen megiramodó Luke Walker takarásból lapos lövéssel egyenlített (1–1). Hiába találta el a Volán jóval többször a kaput ebben a játékrészben (12–5), nem sikerült újból vezetést szerezni.

II. HARMAD

A Graz az életéért küzd majd, ezt sejtettük, és ebben a játékrészben meg is bizonyosodhattunk róla. A fehérváriak védekezése szét-szétesett, és az osztrákok két emberelőnyös helyzetet mattig játszottak: a periódus elején Manuel Ganahl lőtt közelről a kapuba (1–2), a 29. percben Matt Kelly tette ugyanezt (1–3).

Egy kettős emberfór lehetőséget teremtett a felzárkózásra, és Andrew Sarauer egy palánkról visszapattanó korongra lecsapva élt is az eséllyel (2–3). A játékrész hajrájára erősített a Volán, de nem sikerült meglovagolni a szépítés teremtette csipetnyi lélektani előnyt.

III. HARMAD

Mint ahogy a záróperiódusban sem, pedig emberelőnyös lehetőség is adódott. Csakhogy a graziak kivédekezték Anders Bastiansen büntetését, és szinte amint kiegészültek, az 51. percben Ganahl belőtte második gólját (2–4) – azt a gólt, ami végképp elkedvetlenítette a messze nem csúcsformában korongozó, kissé fáradtnak látszó fehérváriakat.

A végjátékban újabb emberelőnyt puskázott el a hazai csapat, hat a négy ellen sem sikerült a gólszerzés – igaz, ha összejön, már csak a szépítésre lett volna elég. Nem sikerült elmozdulni a tabellán, a Fehérvár továbbra is a hetedik helyen áll – a rájátszáshoz az első hatban kell végezni.

Nagy hajrára lesz szükség – a Bozen péntek esti hazai veresége mindenesetre nem jött rosszul a Volánnak.

JÉGKORONG, EBEL
FEHÉRVÁR AV19–MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS (osztrák) 2–4 (1–1, 1–2, 0–1)
Székesfehérvár, 3257
néző. Vezette: Dremelj (szlovén), M. Nikolic, Johnston, Smeibidlo (mindhárom osztrák
FEHÉRVÁR: Engstrand – Wehrs (1), Szirányi B. – Marino, Bartalis, Kovács Cs.; Boivin (1), Ejdepalm – Banham, Sarauer (1), Benk; Reiter A., Orbán – Kóger D. 1, Sarauer 1, Magosi B. (1); Varga A., Hetényi P. – Németh A., Erdély, LoVecchio. Edző: Rob Pallin
GRAZ: SABOURIN – KELLY 1 (2), Marto – Zagrapan, Bastiansen, Walker 1; Lassen, Kovacecvic – GANAHL 2 (2), Werner (1), D. RODMAN (2); Ganzak (1), Strohmeier – Zusevics, Pinter, Moderer; Reinthaler, Petrovitz – Konecny, Woger. Edző: Todd Bjorkstrand
Gólok. 9:07: Kóger D. (Sikorcin, Magosi B., 1–0). 10:02: Walker (Ganahl, Kelly, 1–1). 23:39: Ganahl (D. Rodman, Kelly – emberlőny, 1–2). 28:08: Kelly (Ganahl, Werner – ee., 1–3). 33:31: Sarauer (Boivin, Wehrs – kettős emberelőny, 2–3). 50:56: Ganahl (D. Rodman, Ganzak, 2–4)
Fegyelmi büntetés: 10 perc fegyelmi (LoVecchio)
STATISZTIKA
Kapusok:
Engstrand 81%, ill. Sabourin 94%. Lövések: 33 (12, 10, 11), ill. 21 (5, 11, 5). Időkérések: –, ill. –. Emberelőnyök: 5/1 (1/0, 2/1, 2/0), ill. 5/2 (1/0, 3/2, 1/0). Büntetőpercek: 12 (4, 6, 2), ill. 12 (4, 4, 4)
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin, a Fehérvár edzője:
– Az első harmadban viszonylag jól játszottunk, de utána kaptunk két emberhátrányos gólt, és ez nagyon nehéz helyzetbe hozott bennünket. Utána ugyan sikerült felzárkóznunk, de sajnos már nem volt bennünk akkora átütőerő, hogy belőjük az egyenlítő gólt, és fordítsunk. Nem hibáztatom a játékosokat, mert mindent megtettek, de így sikerült.
Todd Bjorkstrand, a Graz edzője: – Égetően nagy szükségünk volt ere a két pontra, és örülök, hogy meg tudtuk szerezni. A játékosaim keményen dolgoztak a mérkőzés első percétől kezdve a találkozó lefújásáig, mind a három harmadban ellenfelünk fölé tudtunk kerekedni, megérdemelten nyertünk.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Znojmo–Innsbruck 3–0
Dornbirn–Klagenfurt 1–6
Linz–Salzburg 2–0
Olimpija Ljubljana–Villach 2–4
Bozen–Vienna Capitals 1–3

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Salzburg 39 24 3 4 8 146–96 +50 58
2. Linz 39 19 7 3 10 142–99 +43 55
3. Vienna Capitals 39 22 1 3 13 107–96 +11 49
4. Villach 39 19 4 1 15 111–104 +7 47
5. Znojmo 39 18 2 4 15 135–116 +19 44
6. Bozen 39 16 4 2 17 108–102 +6 42
7. Sapa Fehérvár AV19 39 16 4 1 18 124–131 –7 41
8. Graz 39 15 2 4 18 107–114 –7 38
9. Klagenfurt 39 13 2 6 18 99–121 –22 36
10. Dornbirn 39 14 2 2 21 102–132 –30 34
11. Innsbruck 39 11 3 5 20 98–121 –23 33
12. Olimpija Ljubljana 39 10 3 2 24 79–126 –47 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik