Jégkorong, EBEL: a Volánnak nem volt esélye Grazban

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 21:27
null
A fehérváriaknak ezúttal nem termett babér Grazban (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Sapa Fehérvár AV19 6–1-re kikapott a Graz 99ers otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) szerdai játéknapján.

 

Az első tíz perc leginkább Adam Naglichról szólt, az amerikai-horvát centert előbb kiállították – az emberhátrányt megúszta a Volán –, majd kétszer is veszélyeztette a hazaiak kapuját. Gólt azonban elsőként a graziak szereztek, Zintis Nauris Zusevics, a 19 éves lett támadó Rajna Miklós lábai között talált be. A nyitó harmadot a fehérváriak zárták több lövéssel (8–12), így nem érdemtelenül egyenlítettek a 18. percben, amikor Naglich passzából Andrew Sarauer volt eredményes.

A második játékrészben egy tízperces periódus alatt három gólt is lőtt a Graz, így sejthető volt, hogy ezúttal nem a magyar csapat játékosai örülhetnek majd, mint október végén, amikor szétlövéssel 4–3-ra nyertek Stájerország székhelyén.

A záró harmadra Rajna helyett Bálizs Bence állt a Fehérvár kapujába, de ez sem segített a vendégeken. Sőt kaptak még két gólt, ők viszont képtelenek voltak újra mattolni az NHL-es múlttal is rendelkező kanadai Daniel Sabourint, így ötgólos vereséget szenvedtek.

JÉGKORONG, EBEL
MOSER MEDICAL GRAZ 99ERS–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 6–1 (1–1, 3–0, 2–0)
Graz, 2320
néző. Vezette: Siegel (osztrák), Warschaw (amerikai), Hütter, Loicht (mindkettő osztrák)
GRAZ: SABOURIN – Reinthaler, Van Ballegooie (1), Lefebvre (1), LATENDRESSE 1 (1), F. Lemieux 1 (1) – Picard (1), Widergut, KINASEWICH 1 (1), Day (1), GANAHL 1 (1) – Coulombe, Lassen, ZUSEVICS 1(1), MODERER (2), WOGER 1 (1) – Pohl, Strohmeier, Konecny, Laritz. Edző: Petri Matikainen
FEHÉRVÁR: Rajna (Bálizs) – Sertich (1), Jackman, Mihály Á., Naglich (1), Sarauer 1 – Szirányi B., Kiss D., Banham, Yellow Horn, Kovács Cs. – Orbán A., Varga A., Németh A., Sikorcin, Magosi – Pozsgai, Hetényi P., Kocsis, Nemes, Tóth G. Edző: Marty Raymond
Gólok. 13:41: Zusevics (Moderer, Woger, 1–0). 17:55: Sarauer (Naglich, Sertich, 1–1). 27:56: Ganahl (Kinasewich, Day, 2–1). 34:34: Woger (Moderer, Zusevics, 3–1). 37:52: F. Lemieux (Latendresse, Lefebvre, 4–1). 44:16: Kinasewich (Picard, Ganahl, 5–1). 45:43: Latendresse (F. Lemieux, Van Ballegooie, 6–1)
MESTERMÉRLEG
MARTY RAYMOND, a Fehérvár edzője: – Sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Nehezen találtuk a ritmusunkat és ugyan az első harmadban még egyenlítettünk, utána a második és a harmadik találatot gyorsan kaptuk és itt elment a meccs. Jó lett volna nyerni a válogatott-szünetet követően, de nincs időnk a kesergésre, mostantól sűrűn jönnek a meccsek.

További eredmények: Klagenfurt–Znojmo 4–3 – h. u., Salzburg–Ljubljana 7–1, Vienna–Linz 5–2, Villach–Dornbirn 7–1

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Salzburg 21 13 2 2 4 84–53 +31 32
2. Bozen 20 13 5 2 76–58 +18 31
3. Vienna Capitals 21 12 2 7 73–46 +27 28
4. Graz 21 10 2 3 6 57–52 +5 27
5. Villach 22 11 2 9 83–68 +15 26
6. Znojmo 20 9 1 5 5 68–61 +7 25
7. Linz 21 10 2 1 8 63–57 +6 25
8. Klagenfurt 22 9 2 2 9 62–67 –5 24
9. Sapa Fehérvár AV19 20 6 3 2 9 52–68 –16 20
10. Dornbirner EC
21 6 3 12 60–74 –14 18
11. Innsbruck 21 4 2 15 48–77 –29 12
12. Olimpija Ljubljana 22 2 1 19 42–87 –45 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik