Jégkorong, EBEL: a Volán megint elveszítette a fonalat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.30. 21:29
null
Fehérvári reménysugár: Sikorcin mesterhármasa (NS-archív, Mirkó István)
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszában a Sapa Fehérvár AV19 kétgólos vereséget szenvedett a liga meghatározó egyletei közé még véletlenül sem sorolható Dornbirn vendégeként. Fehérvári részről a sok negatívum mellett az egyetlen pozitívum Sikorcin Ladislav mesterhármasa.

A fehérváriak első emberelőnyéből még nem született gól, nem úgy a másodikból, apró szépséghiba: a Volán kapta! Ez aztán annyira megzavarta a vendégeket, hogy bő három perccel később megduplázta előnyét a házigazda, ezzel az első harmad végére kétgólos előnyre tett szert (2–0).

Marty Raymond ezúttal visszatért az alapsémához, rutinos légiósait együtt szerepeltette a sokat foglalkoztatott első ötösfogatban, a második és harmadik sorba kerültek a rutinos magyar játékosok, a negyedikbe pedig a fiatalok. A taktikai húzás nem igazán vált be, a 23. percben második fórját már gólra váltotta a Dornbirn. Csak azért nem mondhattuk, hogy lefőtt a kávé a Volánnak, mert pénteken Innsbruckban innen is volt visszaút számára. De mintha annak ma fizette volna meg az árát a Fehérvár, méghozzá fáradtságban. Sikorcin Ladislav így hiába szépített, a második harmadot is góllal zárták a házigazdák (4–1).

Meg góllal kezdték a harmadik felvonást. A harmadik góljuk volt akcióból, öt az öt ellen, és ugye az első hátrányból... A záró tíz percre a Volán felzárkózott mínusz háromra, Sikorcin váltott gólra egy fórt, de azt követően is hiába szórták ki a bírók a hazaiakat, fehérvári részről nem tudtak élni a lehetőséggel. A meccsen hét hazai játékost állítottak ki (a záró részben ötöt!), a Volán csak egyet használt ki (azt is öt mp-cel a két perc lejárta előtt), a végjátékban a közel egy perc sem volt elegendő öt a három ellen a további felzárkózáshoz. A végszó azonban a vendégeké volt így is, név szerint Sikorciné, aki mesterhármassal zárta a találkozót (5–3).

JÉGKORONG, EBEL
ALAPSZAKASZ
DORNBIRNER BULLDOGS (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 5–3 (2–0, 2–1, 1–2)
Dornbirn, 2150
néző. V: Dremelj (szlovén), Warschaw (amerikai), Cerne (szlovén), Widmann (osztrák)
DORNBIRNER: DENNIS – D'Aversa, Oraze, AQUINO 1, Arniel (1), MINK (2) – Magnan-Grenier, Plante (1), D1ALVISE 2, Sonne (1), Grabher Meier (1) – Mongomery (1), Lembacher 1, N. Petrik, Jarrett, MAIRITSCH 1 – Putnik, Feichtner, Häussle. Edző: Dave MacQueen
FEHÉRVÁR: Bálizs – Jackman, Sertich, Banham, Saruauer, Yellow Horn – Szirányi B. (1), Tokaji (1, Mihály Á. (1), SIKORCIN 3, Kovács Cs. (1) – Pozsgai (1), Varga A., Benk, Naglich, Magosi – Hetényi P., Kiss D., Kocsis, Erdély, Vincze. Edző: Marty Raymond
Gólok. 12:35: Mairitsch (emberhátrány, 1–0). 15:46: D'Alvise (Plante, Sonne, 2–0). 22:40: D'Alvise (Montgomery, Grabher Meier, 3–0). 32:48: Sikorcin (Mihály Á., Szirányi B., 3–1). 37:46: Aquino (Mink, 4–1). 41:53: Lembacher (Mink, Arniel, 5–1). 47:50: Sikorcin (Tokaji – emberelőny, 5–2). 59:24: Sikorcin (Pozsgai, Kovács Cs., 5–3)
Emberelőnyök: 2/0, ill. 7/1
Büntetőpercek: 14, ill. 4 perc
További eredmények: Innsbruck–Vienna Capitals 3–7 (2–1, 0–4, 1–2), Bozen–Znojmo 3–2 (1–0, 2–0, 0–2)

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 27 18 2 2 5 105–66 +39 42
2. Bozen 25 16 6 3 90–71 +19 38
3. Villach 27 16 2 9 109–81 +28 36
4. Vienna Capitals 27 15 2 10 93–66 +27 34
5. Linz 27 13 3 1 10 85–77 +8 33
6. Znojmo 26 12 1 5 8 87–75 +12 31
7. Graz 27 11 2 3 11 72–75 –3 29
8. Klagenfurt 27 10 3 2 12 73–80 –7 28
9. Sapa Fehérvár AV19 27 7 4 3 13 69–92 –23 25
10. Dornbirner EC 26 8 3 1 14 79–95 –16 23
11. Innsbruck 27 5 2 1 19 65–106 –41 15
12. Olimpija Ljubljana 27 4 1 1 21 59–102 –43 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik