Jégkorong, EBEL: a 7. párban bukta el a szétlövést a Volán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.07. 21:49
null
A Graz legyőzése után Klagenfurtban szerzett pontot a Volán (Fotó: Veres Viktor – archív)
Szétlövés után vereséget szenvedett az osztrák jégkorongbajnokságban a Sapa Fehérvár AV19 a Klagenfurt vendégeként: a rendes játékidő 2–2-es döntetlenje után a szétlövésben a hetedik párban született meg a döntés.

 

A súlyos sérülést szenvedett Sikorcin Ladislav nélkül, de az agyrázkódásából felépült Benk Andrással és Colton Yellow Hornnal a soraiban vágott neki a Klagenfurt elleni mérkőzésnek a Volán. A kanadai pontgyáros visszatérése volt az igazán meglepő, hiszen az utolsó pillanatokig úgy volt, hogy az ő játékára még várni kell.

A kanadai légiós ugyanakkor már a KAC elleni meccset is vállalta, olyannyira, hogy az első harmad gól nélküli döntetlenje után a második közepén emberelőnyből ő szerzett vezetést a vendégeknek. Andrew Sarauertől érkezett a gólpassz, a visszatérő Yellow Horn pedig a felső kapuvas alá helyezett. Nem sokáig sikerült azonban tartani a vezetést: egy késleltetett kiállítás alatt Jamie Lundmarkhoz került a pakk, és a kanadai csatár a hálóba küldte. 1–1

A harmadik harmad elején a vezetést is megszerezte a hazai csapat Patrick Harand révén, ám az egyenlítés ezúttal is érkezett néhány perc múlva: Ric Jackman emberelőnyből találta meg az utat a kapuba a kék vonaltól. 2–2

A KAC jobban nyomott, ám a Volán ellentámadásaiban is volt veszély, a rendes játékidő mégsem hozott döntést. A ráadásban Frank Banham ütőjén volt a döntő korong, ám nem sikerült bevinni a végső csapást, jött a szétlövés! A rávezetések nem nagyon mentek egyik oldalon sem, a fehérváriaktól Yellow Horn, hazai részről John Lammers kétszer is hibázott, utóbbi azonban a hetedik párban harmadszor is odaállít a korong mögé, és ekkor már túljárt Hetényi Zoltán eszén. És mivel Sarauer hibázott, nyert a Klagenfurt.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 42. FORDULÓ
KLAGENFURTER AC (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 3–2
(0–0, 1–1, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Klagenfurt, 3000
néző. V: Siegel, Hofstätter, Loicht (mind osztrák)
KAC:
Swette – Siklenka, Iberer – Lammers 1 (1), Schuller, Lundmark 1 – Schuming, Pöck – Geier S., Schellander, Geier M. – Furey, Reichel – Scofield (1), Spurgeon (1), Koczera – Isopp, Vallant – Pirmann, Harand 1, Fretter. Edző: Christer Olsson
VOLÁN:
Hetényi Z. – Sertich, Varga A. – Banham (1), Sarauer (1), Naglich – Szirányi B., Tokaji – Kovács (1), Mihály (1), Magosi – Orbán, Jackman 1 – Benk, Tóth G., Yellow Horn 1 – Pozsgai, Hetényi P. – Németh, Nemes, Kocsis. Edző: Marty Raymond
MESTERMÉRLEG
Marty Raymond:
– Rendkívül jó, szoros meccset játszottunk, amelyen mindent megtettünk, amit csak tudtunk – ez most egy pontra volt elég. Hetényi Zoltán jól védett, és Colton Yellow Horn is góllal tért vissza, ezt mindenképpen jó volt látni.

További eredmények:
Villach–Znojmo 1–3, Linz–Salzburg 3–1, Bozen–Graz 2–1 – szétlövéssel

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 42 24 4 2 12 146–102 +44 58
2. Linz 42 23 5 2 12 152–117 +35 58
3. Salzburg 42 25 2 3 12 146–105 +41 57
4. Bozen 41 24 1 7 9 131–110 +21 57
5. Villach 42 22 3 2 15 157–123 +34 52
6. Znojmo 41 20 3 6 12 137–115 +22 52
7. Klagenfurt 42 12 8 4 18 112–127 –15 44
8. Graz 42 15 4 6 17 105–120 –15 44
9. Sapa Fehérvár AV19 42 12 6 7 17 116–140 –24 43
10. Dornbirner EC 42 12 7 4 19 132–147 –15 42
11. Innsbruck 42 7 3 4 28 104–173 –69 24
12. Olimpija Ljubljana 42 6 3 2 31 92–151 –59 20

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik