Jégkorong, EBEL: tíz percet nagyon elszúrt a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.01. 19:52
null
Benk András góljával nem sokra ment a Volán (Fotó: Mirkó István, archív)
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata 3–2-re kikapott a Znojmo otthonában az EBEL január 1-jei mérkőzésén.

 

A felsőházba kerülés szempontjából roppant fontos mérkőzés várt a Fehérvárra, hiszen egy győzelemmel három pontra megközelíthette volna a hatodik helyen álló Znojmót.

A Volán az idény során korábban mindkétszer megverte a cseh csapatot (idegenben 4–2-re, otthon 3–2-re), és minden adva volt egy újabb sikerhez, hiszen Szirányi Bence góljával már a 27. másodpercben megszerezte a vezetést.

A magyar együttes a második harmad közepéig őrizte sovány előnyét, akkor viszont tíz perc alatt háromszor is kapitulált a kapuját védő Hetényi Zoltán. Történt mindez úgy, hogy közben kétszer is emberelőnybe került a Volán.

A harmadik hazai találat után Benk András rövid időn belül szépített, ám hiába volt így a fehérváriaknak még 25 percük arra, hogy egyenlítsenek, több gól már nem született, így ezúttal a Znojmo nyerte meg a két fél összecsapását.

JÉGKORONG, EBEL
39. FORDULÓ
ORLI ZNOJMO (cseh)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 3–2 (0–1, 3–1, 0–0)
Znojmo, 2576
néző. Vezette: Babic, Zrnic (szlovén), Piragic (horvát), Soós
ZNOJMO: LANDSMAN – Pavlikovsky (1), Pojkar, LATTNER 1, BLATNY (1), HAVLÍK 2 – Stach (1), Thomas, Podesva (1), Pucher (2), Jiránek – Kolarz, Boruta, Beroun, Bartos, Seda – Müller, Finsterle, Procházka, Fiala, Beránek. Edző: Jirí Reznar
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z. – Sertich, SZIRÁNYI B. 1, Banham (1), Sarauer, Naglich – Jackman (1), Orbán, Magosi B., Sikorcin, Kovács Cs. – Hetényi P., Varga A., Mihály Á. (1), Tóth G., Benk 1 – Pozsgai, Kiss D., Nemes, Vincze P. Edző: Marty Raymond

További eredmények: Innsbruck–Bozen 0–1, Villach–Olimpija Ljubljana 3–2, Salzburg–Dornbirner EC 5–3, Vienna Capitals–Linz 7–4, Graz–Klagenfurt 1–2 –szétlövéssel

 

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 39 24 2 3 10 139–98 +41 55
2. Vienna Capitals 39 23 4 12 136–92 +44 54
3. Linz 39 21 5 1 12 140–109 +31 53
4. Villach 39 22 3 2 12 152–112 +40 52
5. Bozen 38 22 7 9 124–106 +18 51
6. Znojmo 38 18 2 6 12 127–109 +18 46
7. Graz 39 15 3 5 16 99–112 –13 41
8. Klagenfurt 39 12 6 4 17 104–120 –16 40
9. Sapa Fehérvár AV19 39 11 6 5 17 109–133 –24 39
10. Dornbirner EC 39 10 6 4 19 116–141 –25 36
11. Innsbruck 39 7 3 4 25 99–160 –61 24
12. Olimpija Ljubljana 39 5 3 2 29 84–137 –53 18

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik