Jégkorong EBEL: 0-3-ról felállt, de pont nélkül maradt a Volán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.17. 20:58
null
Kovács Csaba betalált, de ezúttal ez is kevésnek bizonyult (Fotó: NS-archív)
Az osztrák férfi jégkorongbajnokság (EBEL) pénteki játéknapján a Fehérvár AV19 5–4-es vereséget szenvedett a Znojmo vendégeként.

 

Mindkét csapat tíz ponttal várta a meccset, a csehek mind az öt sikerüket a rendes játékidőben szerezték meg, a fehérváriak egyet ráadásban nyertek meg.

A két csapat szezonbeli első mérkőzését a hazaiak kezdték jobban, és Martin Podesva révén már a második percben vezettek, a 22. percben pedig már három volt közte, miután Roman Tomas és Adam Havlík is bevette Josh Robinson kapuját (3–0).

Az éledező magyar csapat a félidő derekára visszakapaszkodott, és Kocsis Ferenc valamint Kovács Csaba három percen belül szerzett találatával egyre lopta magát (3–2). A záró felvonásra így is magabiztos előnnyel érkeztek a hazaiak, miután Peter Pucher kihasználta az emberfórt (4–2).

A fehérváriak kettős emberelőnyben Michael Boivin góljával ismét kapaszkodtak, majd Podesva újabb találatára Erdély Csanád felelt egy percen belül (5–4). Másfél perccel la vége lőtt Robinsont is levitte a Volán, de újabb gólt nem tudott szerezni, így végül 5–4-es vereséget szenvedett.

JÉGKORONG EBEL
HC ORLI ZNOJMO (cseh)–
FEHÉRVÁR AV19 5–4 (2–0, 2–2, 1–2)
Znojmo, 2538
néző. Vezette: Erd, Warschaw, Kaspar, Wassmer (mind osztrák)
ZNOJMO: Nechvátal (1) – Sova, Boruta (1), Lattner, Seda, Cip – Klimícek (1), Baca, Podesva 2, Pucher 1 (2), Havlík 1 (2) – Stach (1), Grof (1), Tomás 1, Rehus, Rosa – Fiala, Spacek, Bartos, Abdul. Edző: Jirí Reznar
FEHÉRVÁR: Robinson – Reiter, Ejdepalm (1), Marino (1), Sikorcin (1), Kovács Cs. 1 (1) – Boivin 1, Wehrs, Banham, Sarauer, LoVecchio – Orbán (1), Tokaji, Vincze (1), Erdély 1, Kocsis 1 – Hetényi P. (1), Kiss D., Németh A., Nemes, Benk. Edző: Rob Pallin
Gólok: 1:20:
Podesva (Pucher, Havlík, 1–0). 14:12: Tomás (Boruta, Nechvatál, 2–0). 21:53: Havlík (Klimícek, 3–0). 26:47: Kocsis (Hetényi P., Vincze, 3–1). 29:15: Kovács Cs. (Marino, Sikorcin, 3–2). 34:53: Pucher (Stach, Grof – emberelőny, 4–2). 47:07: Boivin (Ejdepalm – kettős emberelőny, 4–3). 52:51: Podesva (Havlík, Pucher – emberelőny, 5–3). 53:48: Erdély (Kovács Cs., Orbán, 5–4)

A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKEN
Vienna Capitals–Bozen 2–1
(1–0, 1–1, 0–0)
Dornbirn–Klagenfurt 2–7 (1–3, 1–2, 0–2)
Innsbruck–Graz 2–3 (1–0, 0–3, 1–1)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Vienna Capitals 12 10 2 30–21 +9 20
2. Salzburg 11 8 1 2 47–23 +24 17
3. Linz 10 7 1 2 42–19 +23 16
4. Graz 11 6 1 2 2 34–24 +10 16
5. Znojmo 11 6 5 45–35 +10 12
6. Innsbruck 11 3 2 1 5 34–35 –1 11
7. Bozen 11 4 1 6 24–30 –6 10
8. Sapa Fehérvár AV19 11 4 1 6 33–40 –7 10
9. Villach 11 4 7 27–31 –4 8
10. Klagenfurt 10 3 2 5 22–32 –10 8
11. Dornbirner 12 3 9 19–45 –26 6
12. Olimpija Ljubljana 11 2 9 16–38 –22 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik