Jégkorong: a szövetségi kapitány a Volán kispadján

SZ. A.SZ. A.
2013.03.09. 13:27
Itt a tavasz, ez már tény a hőmérőre és a meccsnaptárra nézve is. Csütörtökön véget ért a Mol Liga elődöntője, kedden elkezdődik a finálé, két hét múlva itt a Magyar Kupa-zárás, április 2-án pedig kezdődik a válogatott felkészülése az április 14. és 20. között Budapesten rendezendő divízió 1/A-s világbajnokságra.

Rich Chernomaz, a felnőtt férfiválogatott új szövetségi kapitánya is megérkezett Németországból, hogy péntektől hétfőig edzőtáboroztassa az Alba Volán játékosait – pluszvendég a Finnországból már hazatért légiós, Ágoston Olivér –, ha már a Fehérvár a középszakasszal befejezte EBEL-idényét, és február 22. óta nincs meccse. És ez már a második négynapos összejövetel, az elsőt a szövetség utánpótlás- vezetője, Glen Williamson vezényelte, most pedig maga a nagyfőnök jött.

„Reggel nyolckor érkeztem, délután már edzettünk is, szombaton és vasárnap pedig kétszer-kétszer fogunk – mondta Chernomaz. – Közben értesültem arról, hogy hétfő este a Fehérvár Ljubljanába utazik edzőmeccset játszani, ami jó hír, mert kell a terhelés. A hétvége során a játékrendszerünkön dolgozunk majd, egy az egy, kettő a kettő elleni és ügyességi feladatokat végzünk, foglalkozunk a kapusokkal, és persze játszunk is magunk között. Ezúttal nem jött velem kapusedző, de Gary Clark a Kanadai–Magyar Hokiklubtól segít. A következő két hétben az lesz a rendszer, hogy pénteken megérkezem, hétfőig edzőtáborozunk, a 23–24-i hétvége után pedig maradok a Magyar Kupa elődöntőjére és döntőjére is."

Zárt közösség a magyar jégkorong, úgyhogy a vájt fülűek hallhatták azt a képtelen ötletet, hogy Chernomaz meccseljen az Alba Volánnal az MK-mérkőzéseken – amelyekre a pillanatnyi állás szerint március 26–27-én kerül sor –, ha már a Fehérvár tucatnyi emberét adja a válogatottba. Nos, aki elsőre hitetlenkedve felnevetett, az most helyzettől függően kapaszkodjon meg!

„Valószínűleg így is lesz. Közös ötlet volt, és logikus, hogy ha már egyszer átállítottuk a válogatott felét adó klubcsapat játékrendszerét, meccs közben is én irányítsam a játékosokat. Így könnyebb a tanulás és az átállás” – felelte Chernomaz, aki ezek szerint a Sapa Fehérvár AV 19 megbízott edzője lesz két mérkőzésre a hónap végén, miközben Jan Neliba vezetőedző szerződése március 31-ig él...

De valószínűleg tényleg csak két találkozóra, mert habár beidegződés, hogy a két posztot ugyanaz viszi, a tréner saccolt bére 12–14 ezer euró havonta, az meg sok volna az Alba Volánnak, ráadásul a vonatkozó felkérés el sem hangzott. Viszont ha valamely klub, akkor a környéken a Red Bull Salzburg meg tudná fizetni: az osztrák sajtó fel is dobta, hogy tárgyalnak egymással, merthogy a Salzburg jelenlegi igazgató-edzője, Pierre Pagé a nyáron átveszi a szintén a Red Bullhoz tartozó München irányítását, ahonnan Pat Cortina főállású német kapitánnyá lép elő. Láncreakció mégsem lesz Chernomaz szerint:

„Nem tudom, miért írták, én egyetlen osztrák klubbal sem tárgyaltam. Ahogy mondani szokás, néhány vasat a tűzben tartok, de konkrétum nincs.”

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53

Nehéz helyzetben kezdődik újra a Fehérvár negyeddöntős párharca

Egyéb egyéni
2026.03.15. 09:18

Vasárnaptól rendezik a Fehérvár AV19 Klagenfurt elleni negyeddöntőjét

Jégkorong
2026.03.12. 14:32

Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

Jégkorong
2026.03.11. 13:21

Felébresztik az altatásból az újraélesztett jégkorongozót

Jégkorong
2026.03.11. 11:04

Lendületből érkezve törne borsot a Klagenfurt orra alá a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.10. 10:16

Osztrák hokiliga: bravúros bécsi győzelemmel bejutott a rájátszásba a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.08. 19:43

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35
Ezek is érdekelhetik