Jégkorong: a Ferencváros edzője nem változtatna a kereten

MTI MTIMTI MTI
2020.04.05. 19:30
null
Fodor (feketében) igyekszik állandóságra törekedni (Fotó: Koncz György)
Együtt tartaná a magyar bajnok Ferencváros jégkorongcsapatának keretét Fodor Szabolcs vezetőedző.

Az FTC-Telekom a koronavírus-járvány miatt idő előtt lezárult idényben – a párharcok állását és a szezon eredményeit szem előtt tartva – az SC Csíkszeredával megosztva lett az Erste Liga győztese, egyben megszerezte a magyar bajnoki címet is.

„Nem tudunk mást tenni, olyan távra tervezünk előre, amilyenre a mostani lehetőségek szerint tudunk, és olyan feltételek szerint, amelyek jelenleg fennállnak körülöttünk. Nem titok, hogy rengeteg a kérdőjel a ligával kapcsolatban is, és még abban sem lehetünk biztosak, milyen csapatok és milyen feltételrendszerek között tudnak majd versenyezni, ha újra visszatér az élet a normális kerékvágásba″ – fogalmazott a klub honlapján Fodor Szabolcs.

Leszögezte: a „győztes csapaton ne változtass!″ elv jogosságát igazolta együttese idei teljesítménye, és ennek szellemében dolgoznak a továbbiakban.

„Szeretnénk együtt tartani ezúttal is a keret nyolcvan-kilencven százalékát, azért csak ennyit, mert ahogy tavaly, úgy idén is benne van a pakliban néhány változás – ez akár szakmailag, akár anyagi szempontok szerint is indokolt lehet″ – fejtette ki. Hozzáfűzte: nagy jövés-menésre ezúttal sem számít.

„Tudjuk, hogy a magyar jégkorongban nehéz hosszú távú szerződéseket kötni, de mi most is az állandóságra törekszünk, próbáljuk a kialakult erős magot együtt tartani, és akár olyan játékosokkal erősíteni, akiknek a stílusa beleillik a szakvezetés által elképzelt koncepcióba, és a segítségünkre lehetnek a céljaink elérésében″ – nyilatkozta.

Hangsúlyozta, ahogy a Ferencváros, úgy a liga, valamint a szövetség képviselői is arra törekszenek, hogy minél hamarabb újraindulhasson a hokiélet, és folytatódjon a liga és a magyar klubjégkorong elmúlt években tapasztalható fejlődése.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: Laskawy Ferenc szerint nem lefutott az Innsbruck és a Vorarlberg elleni meccs

Jégkorong
2026.10.31. 12:26

A Ferencváros hat góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2026.10.30. 21:18

Értékes győzelmet szerzett az FTC a Panathinaikosz vendégeként a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
2026.10.28. 22:17

Osztrák hokiliga: a Volán és az FTC is kikapott

Jégkorong
2026.10.25. 18:35

Férfi vízilabda: „Fantasztikus kezdeményezés, hogy ebbe invesztáltak Grúziában”

Vízilabda
2026.10.20. 11:18

Harmadszor is nyert a Fradi, a döntőben a Pro Reccóval találkozik a grúziai pólótornán

Vízilabda
2026.10.17. 19:26

A Ferencváros vízilabdacsapata fölényes sikerrel indította a Bajnokok Ligáját

Vízilabda
2026.10.07. 19:43

Továbbra is hibátlan a BVSC és az FTC

Vízilabda
2026.10.03. 17:31