K. Zs. 2020.01.21 13:13 Frissítve: 2020.01.21 14:09

Jégkorong: a Fehérvár kedden felmentette a vezetőedzőjét

A Fehérvár AV19 SC vezetősége a keddi nappal felmentette a munkavégzés alól Hannu Järvenpää vezetőedzőt. A szakmai munka irányítását az eddigi másodedző, Antti Karhula veszi át – derül ki a jégkorongklub hivatalos honlapjának keddi híradásából.

Hannu Järvenpää (Fotó: Dömötör Csaba)

 

A döntés hátteréről szólva Gál Péter Pál, az EBEL alapszakaszát csak a 9. helyen záró, a Magyar Kupa-elsőségét megvédeni nem tudó Fehérvár AV19 SC elnöke elmondta: köszönik a közös sikereket, de úgy érezték, eljött a pillanat, amikor új impulzust kell adni a csapatnak.

Antti Karhula (Fotó: Dömötör Csaba)

„Természetesen általában, és most sem egy személyi felelőse van egy ilyen hullámzó teljesítménynek, és nem is egyetlen mérkőzés miatt döntöttünk úgy, hogy váltunk – idézi a fehervarav19.hu Gál Péter Pált. – A Magyar Kupa-hétvégén történtek leképezték az idényben látott eddigi teljesítményt. Nem tudtunk változtatni most sem azon, hogy parádés sikerek után egészen meghökkentő, megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan teljesítményeket láttunk a mérkőzéseken. Pontosan ezért éreztük úgy, hogy egy új impulzussal ezek a hullámzások kiküszöbölhetők lesznek.”

Gál elmondta: a klub szakmai vezetősége, a vezetőedző, a vele dolgozó edzők és a játékosok közösen felelősek a történtekért.

„Minden játékosnak el kell gondolkodnia, hogy beletette-e azt a munkát, energiát, amit az edzője kért tőle, végrehajtott-e mindent, elvégezte-e a házi feladatát azon a területen, ahol azt neki el kell végezni. Ebben is óriási változást várunk. Semelyik játékosunk sincs páholyban, senki sem érezheti úgy, hogy ezzel az edzőváltással lekerült róla a felelősség” – fogalmazott, hozzátéve, ha lesz lehetőségük erősíteni a játékospiacról, a sikerek érdekében megteszik.

„Tavaly kicsit könnyebb utat sikerült bejárnunk. Ezért is jár a dicséret Hannu Järvenpäänak, hogy azzal a kerettel, amelynek egy része már tavaly is itt játszott, sikeres alapszakaszt zártak az előző évadban. Most a nehezebb útra kerültünk, göröngyösebb úton kell feljutnunk az általunk áhított csúcsra, de ez továbbra sem elképzelhetetlen. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy ez a keret alkalmas arra a célra, amit kitűztünk, hogy a klub történetében először két egymást követő évben playoffba jusson a fehérvári hokicsapat. Ezen nem kívánunk változtatni, ez az alapvető elvárás az új szakmai stáb felé is.”

Antti Karhula a 2018–2019-es szezon közepe óta áll a székesfehérvári klub kötelekében, és eddig másodedzőként segítette Järvenpää munkáját. A finn szakember mellett a klubot jól ismerő, korábban a csapatot erősítő Arttu Luttinen vesz részt a szakmai munkában, másodedzőként segítve honfitársát.

2020.10.12 14:23:44

Jégkorong H. Á.

A szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokságban érdekelt DVTK Jegesmedvék bajnoki menetrendje.

2020.10.12 13:33:09

Jégkorong H. Á.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 bajnoki menetrendje.

2020.09.10 14:56:48

Jégkorong H. Á.

A magyar bázisú nemzetközi jégkorong-bajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2020.07.29 22:09:38

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A jobbtól nem szégyen tanulni elv a magyar hokiban valós.

2020.07.24 22:06:55

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Történelmi fordulópont, amikor az utolsó kétkedő hangok is végérvényesen elhallgatnak.