Jégkorong: a Dab háromgólos hátrányból nyert Miskolcon

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 20:55
Hiába vezetett már 4–1-re is a Miskolc hazai pályán a Dab.Docler ellen a jégkorong Mol Liga pénteki játéknapján, a listavezető hosszabbításban 6–5-re győzött.

A játéknap rangadóján a kiállításoktól tarkított (a hazaiak 12, a vendégek 16 percen keresztül voltak kevesebben a jégen) első játékrész során csak egyenlő létszám mellett született gól (és csak egyszer volt ebből mindkét csapat öt játékossal), David Cowan révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, amelyet Szilágyi Levente gólja duplázott meg. Még mindig csak a 8. percben jártunk, amikor Fabian Lundh góljával szépítettek a dunaújvárosiak, de a miskolciak stílszerűen Miskolczi Márk találatával 3–1-es előnnyel zárták a játékrészt.

Sőt, a 26. percben Tóth Adrián is eredményes volt, így már 4–1-re vezettek a miskolciak. Bár a második felvonásban csak hat perc kiállítás volt (mindhárom büntetést hazai kapta), ezúttal kétszer is büntetett a fórba kerülő csapat, Pavuk Attila és Tőkési Lajos előnygóljával zárkózott a dunaújvárosi csapat, majd Azari Zsolt góljával a játékrész előtt fél perccel ki is egyenlített (4–4).

A 46. percben ismét megszerezték a vezetést a Jegesmedvék Fodor Szabolcs találatával, de Somogyi Balázs révén ismét kiegyenlítettek az Acélbikák, így jöhetett a hosszabbítás (5–5).

Amikor már úgy tűnt, hogy a nap második szétlövésére is sor kerül, érkezett a 65. percben ismét Somogyi, és végül a listavezető javára eldöntötte a mérkőzést (5–6).

A játéknap másik mérkőzésén a Ferencváros-ESMTK szétlövéssel kikapott Érsekújváron.

JÉGKORONG, MOL LIGA
MISKOLCI JEGESMEDVÉK–DAB.DOCLER 5–6 (3–1, 1–3, 1–1, 0–1)
Miskolc, 1400 néző. Vezette: Lauff, Halassy, Kormos, Gangel
MISKOLC: Budai K. – Hegyi (1), Láda B., NAGY G. (2), FODOR 1 (2), Tóth A. 1 – Atkinson, Cowan 1, Rafaj, Saluga (1), Dubek – Orosz, Szirányi, Smith, Szilágyi 1, Nagy K. – Popovics, Rito, Czuba (1), Miskolczi 1. Edző: Tim Kehler
DAB: Sevela – LINDGREN (3), Kiss D., GALANISZ (2), Azari 1, Szappanos (1) – Huba (1), Chvátal, Kiss Á. (1), Lundh 1, SOMOGYI 2 (1) – Hüffner (1), Erdélyi, Pavuk 1, Gröschl, Peterdi (1) – Papp V., Nagy R., Vaszjunyin, Sabados, Tőkési 1. Edző: Stephan Lundh
Kiállítások: 20, ill. 20 perc
MESTERMÉRLEG
Tim Kehler: – Nagyon csalódott vagyok, hiszen kitűnően kezdtünk, nagyszerű gólokat lőttünk, utána azonban elpuskáztuk az emberelőnyös lehetőségeinket, míg a DAB kihasználta azokat.
Stephan Lundh: – Kitűnő mérkőzést játszottunk a nagyon erős miskolciak ellen. Örülök, hogy 1-4 után volt a játékosokban hit és megfordították a mérkőzést. A miskolciak a 26. percben már 4–1–re vezettek és ekkor kevesen gondolták, hogy a vendégek lábra állnak. Az Acélbikák a második harmad második felében zsinórban három gólt szereztek, és ezzel lábra álltak, majd a hosszabbításban a győzelmet is kiharcolták.
A MOL LIGA ÁLLÁSA
1. Dab.Docler 29 24 2 1 2 137–58 +79 77
2. Nové Zámky 31 15 3 1 12 106–94 +12 52
3. Miskolc 30 15 2 2 11 116–84 +32 51
4. Csíkszereda 30 13 3 4 10 95–94 +1 49
5. Brasov 29 12 3 2 12 88–90 –2 44
6. FTC-ESMTK 31 5 4 3 19 81–125 –44 26
7. Újpest 30 2 2 6 20 56–134 –78 16

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik