Biztos vb-kezdés, hokisaink jó játékkal nyertek

Vágólapra másolva!
2012.04.15. 12:55
null
A japán kapu előtt érvényre tudtuk juttatni fizikai erőfölényünket (Fotók: Mirkó István)
Címkék
Magabiztos játékkal nyert a magyar jégkorong-válogatott a Ljubljanában zajló divízió 1-es A-csoportos világbajnokság első fordulójában. Együttesünk Japán ellen bizonyult jobbnak, az első harmadban két brusztos, a másodikban két fóros gólt szereztünk, a kettő között ellenfelünk két érvénytelenített találatig jutott. Folytatás holnap 13 órakor Ukrajna ellen.

Kevin Primeau, a mieink szövetségi kapitánya cseppet sem aggódott a japánok elleni start miatt, de megadta a kellő tiszteletet.

SZAVAZÁS

Ön szerint hogyan végez a magyar jégkorong-válogatott a ljubljanai divízió I-es vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Nagyon kemény meccs lesz, mert Japán fegyelmezett, sokat dolgozó csapat. Kanadai edzője van régóta, és nagyon jó munkát végez, jó dolgokra szoktatta rá a japánokat, például hogy figyeljenek a részletekre. Ügyes kis együttes, amelyet nem szabad lebecsülni, de mi is jók vagyunk, szóval magunkat sem illik alulértékelni – mondta Primeau a mérkőzés előtt. – Akadnak nagydarab játékosaink, mint Mihály Árpi és Sofi, őket fel kell használnunk a hátvédek fárasztására, és a lefordulásokban is jónak kell lennünk. De jól korcsolyázunk, ügyes hokisaink vannak, szóval nagyok az elvárásaink.”

1. HARMAD

Japán veszélyeztetett először a mérkőzésen: Aaron Kellernek tettek vissza egy korongot, aki takarásból lőtt, de Bálizs Bence védett. A 6. percben megszereztük a vezetést! Magosi Bálint a kapu mögül támadott, és begyötörte a korongot (0–1).

Néhány pillanattal később Vas János is helyzetbe került, de az ő próbálkozását már kivédte Haruna Maszahito. Azért a japánoknak is vannak támadási szándékaik: Bálizs Bencének is akadt dolga, majd jött egy rossz kapás lövés az ellenféltől ígéretes akció közben. A 13. percben aztán a magyar válogatott megduplázta az előnyét. A bírók japán kiállítást jeleztek, de Bartalis István ezzel mit sem törődve bevitte a korongot a japán kapu mögé, majd a center helyén helyezkedő Horváth Andráshoz passzolt. Utóbbi elsőre nem találta el jól a korongot, de másodjára már igen: fonákkal a bal alsóba húzta a pakkot (0–2).

Magosi szerzett vezetést csapatunknak
Magosi szerzett vezetést csapatunknak

Különösebb izgalmak nélkül éltük túl az első emberhátrányunkat – a gólszerző Horváthot küldték le –, sőt, Vas Márton és Sofron István még kontrát is vezetett egy japán védőre, de előbbi remek passzát utóbbi a kapu fölé durrantotta. Bálizs-védés, majd egy lopott korongból leadott Hári-löket fért bele a hajrába, a nagy iramú mezőnymunkába újabb gól már nem fért bele, bár az utolsó percben beszorultunk a kapunk elé. A gólt megúsztuk, a kiállítást nem, Bartalisnak kellett kiülni a büntetőpadra. Fizikai erőfölényét meggyőzően juttatta érvényre az első harmadban a magyar válogatott – ennek eredményeként kapu előtti kavarodás után kétszer eredményes volt –, és mivel fegyelmezetten, hiba nélkül védekezett, az első felvonásban meggyőzően jobb volt ellenfelénél.

2. HARMAD

A felvonás elején egy saját harmadban megszerzett koronggal Ladányi Balázs léphetett ki a jobb szélen, a magyar klasszis középre passzolt, ahol Vas Mártont eltüntették, japán kiállítás. A létszám kiegyenlítődött, majd több mint egy percig mi lehettünk emberelőnyben. Négy a négy ellen a japánok viszont majdnem szépítettek, a Bálizsról lejött korongot azonban hiába tették be a kapuba, a magyar hálóőr akadályozásáért – Haga Joszuke ráesett – érvénytelennek ítélték a találatot.

Hári maga mögött hagyta japán védőjét
Hári maga mögött hagyta japán védőjét

Felpörgetett japán együttessel kellett vívnunk nagy csatát, de álltuk a sarat: Magosi kiállítását szintén sikerrel védekeztük ki. A 29. percben ismét a kapunkba került a korong, de szabálytalanság miatt – egy harmadvonalról, a palánk mellől belőtt korongba szúrt bele jó érzékkel, ám magasra emelt bottal Terao Hiromicsi – ezt a találatot is érvénytelenítették. Egy fór képében kaptunk lehetőséget arra, hogy támadójátékunkba ismét némi gólveszélyt csempésszünk. Ennek olyannyira sikerült megfelelnünk, hogy a 34. percben újabb gólt szereztünk. Egyperces fárasztás után érkezett az első sorunk, Ladányi nem sokat várt, gyorsan lekészítette a korongot Sofron Istvánnak, de egy blokk miatt csak másodjára jutott el utóbbihoz a passz, a gólerős fehérvári támadó pedig a védőkről elválva, középről nyolc méterről kapásból bezúzta a jobb alsóba (0–3). A harmad utolsó percében négyre tudta növelni előnyét a magyar válogatott. Kavasima Makoto ütközte le tulajdonképpen feleslegesen Sille Tamást, és miután a magyar bekk fejére is odanyomott egyet, öt percet és végleges fegyelmi kapott. Teltek a percek, igazából lövéshez sem nagyon tudunk jutni a fórban – Vas János egyszer abszolút ziccerben, az üres kapu előtt ütött el a nagy erejű passz mellett –, amikor a 40. percben Kovács Csaba a bal szélről váratlanul lőtt, középen Sikorcin kitakart, így a korong a bal alsóba vágódott (0–4).

3. HARMAD

Kapust cseréltek a japánok a záró felvonásra. Egyértelműen a magyar válogatott akarata érvényesült a harmad elején, a várt nagy japán rohamok elmaradtak. Mintha ellenfelünk olyan nagyon már nem hitt volna a feltámadásban, a csodában. Ez kedvezett nekünk, így ismét sorra vezethettük az akciókat, amelyek nem nélkülözték a gólveszélyt sem. A 48. percben Benk Andrásnak és Horváthnak is egyszerre kellett kiülnie a büntetőpadra, öt a három ellen a japánok az utolsó szalmaszálba kapaszkodhattak. Ellenfelünk ekkor kapusvasig jutott, mi több blokkig és Bálizs-védésig, sikerült kapott gól nélkül letudnunk ezt a két percet is.

Mezőnymunkát hozott a folytatás, így az 52. percben befújt páros kiállítás alatti két perc is fontosabb esemény nélkül telt el. A japán játékosok egyre nehezebben viselték a vereséget és az esélytelenséget, ütemkéséssel szúrtak, ütköztek, így próbálták meg levezetni a feszültségüket, csalódottságukat. Az 56. percben Mihály Árpád adta meg a kegyelemdöfést. A mezőnyben három japán is elütött a korong felett, amellyel Mihály és Vas János vezethette rá a korongot egy védőre. Végül utóbbi passzát előbbinek már az üres kapuba kellett beütnie (0–5).

Az 58. percben csak összejött a japán szépítés, egy kontránál nem vettük eléggé komolyan az akciót, védőink picit késve érkezte, így a szépen lekészített korongot az érkező bekk, Janadori Sinja középről, hét méterről, abszolút üresben érkezve kilőtte a jobb felsőt (1–5).

Ez volt a találkozó utolsó momentuma, a hátralévő időben már az ünneplést és a Himnuszt várhattuk. Csapatunk legjobbjának Bálizst választották meg, kapusunk pályafutása első felnőttvilágversenyén szerepel.

„ÓRIÁSI, HOGY EBBŐL A CSAPATBÓL MINDENKI TUD GÓLT LŐNI”



NYILATKOZATOK

„Nagyon jó dolgokat láttam a csapattól – mondta Kevin Primeau, a magyar válogatott szövetségi kapitány. – Támadásban, védekezésben, emberelőnyben, emberhátrányban és kapusteljesítményben. Fegyelmezettek voltunk, ám szerintem tudunk még ennél is jobban játszani. A vb elég rövid, minden csere, jégre lépés számít. Hétfőn egy másik csapat, egy másik stílus vár ránk.”

„Csalódott vagyok – nyilatkozta Mark Mahon, a japánok szövetségi kapitánya. – Idegesen kezdtünk, elhúztak a magyarok két góllal, majd egy vitatott eset után nem kettő egy, hanem három nulla lett az állás. De, ilyen a hoki. Fiatal a csapatunk, nyolc vb-újoncunk van a keretben, és régen játszottunk már tétmérkőzést. A folytatásban jobb védekezés és jobb kapusteljesítmény kell.”

„Nem izgultam, hanem megpróbáltam minél jobban összpontosítani. Már a felkészülés során éreztem, hogy erős csapatunk van. Mondhatom, szinte elvártam ezt a győzelmet a japánok ellen” – értékelte a találkozót Bálizs Bence. Az első vb-mérkőzésén rögtön a magyar csapat legjobbjának megválasztott hálóőr 33 lövést védett a mérkőzésen. (MTI)

DIVÍZIÓ 1-ES JÉGKORONG VB
A-CSOPORT (LJUBLJANA), 1. FORDULÓ
Japán–Magyarország 1–5 (0–2, 0–2, 1–1)
Ljubljana, 1500 néző. V: Rantala (finn), M. Hribar (szlovén), Leermakers (holland)
JAPÁN: Haruna (Nariszava) – Keller, Jamada, Tanaka G., Terao, Ueno – Haga, JANADORI, Takahasi, KUDZSI, Tanaka R. – Tonoszaki, Szaszaki, Szuzuki, Szato S., Kavai – Kavasima, Szato H., Mitamura, Jamasita
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – HORVÁTH A., TOKAJI, Sofron, Vas M., Ladányi – HEGYI Á., SZÉLIG, Vas J., HÁRI, Mihály Á. – SILLE, POZSGAI, Bartalis, Sikorcin, KOVÁCS CS. – Hetényi P., Láda B., Benk, Galanisz, Magosi
Gólszerzők: 5:39 Magosi (Sikorcin – 0–1), 12:02 Horváth A. (Bartalis – 0–2), 33:18 Sofron (Ladányi – ee., 0–3), 39:13 Kovács Cs. (Pozsgai – ee., 0–4), 55:13 Mihály Á. (Vas J. – 0–5), 57:49 Janadori (Jamasita – 1–5)
Kiállítások: 13 + 20 perc fegyelmi (Kavasima), ill. 12 perc
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Ukrajna–Ausztria 4–5 (1–1, 2–4, 1–0)
Szlovénia–Nagy-Britannia 3–2 (2–1, 0–1, 1–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik