Fölényes finn siker Szlovákia ellen

Vágólapra másolva!
2010.05.17. 19:07
null
A középdöntőben másodszor ünnepelhettek győzelmet a finnek (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A németországi jégkorong-vb középdöntőjében az E-csoportban Finnország 5–2-re győzött Szlovákia ellen, míg az F-csoportban Norvégia a 43 védést bemutató Pal Grotnes főszereplésével 3–2-re megverte Svájcot.

FINNORSZÁG–SZLOVÁKIA

Finnország a középdöntőben második meccsét is megnyerte, míg Szlovákia immár másodszor kapott ki a németországi jégkorong-vb második szakaszában.

A két ország összecsapása nem úgy indult, hogy az egyik csapat sima győzelmével zárul, hiszen az első harmadban nem született gól, ám a második játékrészben a 30. és a 34. perc között a finnek háromszor is mattolták a szlovák kapust, Matej Budajt.

Előbb Topi Jaakola passzából Petri Kontiola volt eredményes, majd nem egészen egy perc elteltével Petteri Nummelin szerzett gólt egy kapu mögül visszatett korongból.

A finnek ezt követően is kapujuk elé szögezték a szlovákokat és Jussi Jokinen Nummelin hosszú indításából megszerezte a harmadik találatot is.

A harmadik harmad elején kapust cseréltek a szlovákok, Budajt, Ratislav Stana váltotta, de nem csak a kapusposzton, hanem támadásban is váltottak a szlovákok, sokkal gólveszélyesebbé vált a játékuk és Tomas Tatar egy kapusról kipattanó korongból szépíteni tudott.

A folytatásban Szlovákiának további helyzetei is voltak, de ezek kimaradtak, míg a másik oldalon Jokinen másodszor is eredményes volt.

Ezt követően még mindkét csapat betalált, de a szlovákoknak nem volt esélyük az egyenlítésre, Finnország 5–2-re győzött.

NORVÉGIA–SVÁJC

Ez a mérkőzés is hasonló forgatókönyv szerint alakult, mint a finn–szlovák mérkőzés, ugyanis az északiak rövid időn belül két gólt is lőttek, igaz nem a második, hanem az első harmadban.

A vezetést Anders Bastiansen szerezte meg a norvégoknak a 4. perc végén, majd Lars Erik Spets növelte az előnyt.

Húsz perc után 3–1-re vezetett Norvégia és ezzel tulajdonképpen el is döntötte a meccset, ugyanis a svájciak erejéből már csak a szépítésre futotta a találkozó hajrájában.

A svájciak összesen 45-ször lőttek kapura, de Pal Grotnes 43-szor védett, így a norvég kapus főszerepet vállalt csapata győzelméből. Norvégia sokkal hatékonyabban támadott, 15 lövésből ért el három gólt és nyerte meg a mérkőzést.

JÉGKORONG-VB, NÉMETORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Finnország–Szlovákia 5–2 (0–0, 3–0, 2–2)
Gólszerzők: 29:20 Kontiola (Jaakola – 1–0), 30:13 Nummelin (Hahl – 2–0), 33:26 Jokinen (Nummelin, Puistola – 3–0), 41:58 Tatar (Starosta – 3–1), 56:34 Jokinen (Nummelin, Miettinen, emberelőnyből – 4–1), 58:01 Mihalik (Starosta, Bartovic 4–2), 58:54 Juhamatti  (Niskala, Rinne 5–2)
F-CSOPORT
Norvégia–Svájc 3–2 (3–1, 0–0, 0–1)
Gólszerzők: 3:55 Bastiansen (Olimb, Spets – 1–0), 6:53 Spets (Bastiansen, Olimb – 2–0), 7:49 Monnet (Brunner, Ambuhl – 2–1), 18:39 Zuccarello (Tollefsen, Frederiksen – 3–1), 57:49 Vauclair (Seger – 3–2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik