Finnország váratlan veresége Dániától

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 23:05
null
Dánia első csoportmeccsén legyőzte Finnországot (Fotó: Action Images)
Címkék
A Németországban zajló A-csoportos jégkorong-világbajnokság csoportkörében a finnek meglepő módon 4–1-es vereséget szenvedtek Dániától. Bár több mint kétszer annyit lőttek, mint legyőzőik, nem tudtak egynél több gólt szerezni, ennyi pedig ritkán elég hokiban a győzelemhez. Az este másik találkozóján Svájc a várakozásoknak megfelelően legyőzte Lettországot, az eredmény 3–1 lett.

SVÁJC–LETTORSZÁG

Svájc az első harmad harmadik percében szerezte meg a vezetést Lettország ellen. Damien Brunner és Thibaut Monnet átadásából Andreas Ambuhl volt eredményes.

A második harmadban a svájci csapat szinte lemásolta az első játékrészben mutatott teljesítményét, ugyanis szintén a harmadik percben szerzett gólt. Az első találatot jegyző Ambuhl ezúttal assziszttal segítette csapatát, a gólszerző Roman Josi volt.

A lettek nem adták fel a találkozót, mindent megtettek a szépítésért, amely a harmadik húsz perc során sikerült is nekik. A hagyományokhoz híven megint a játékrész harmadik percében született a gól, Gints Meija talált be Martin Gerber kapujába.

Egy perccel a mérkőzés vége előtt a lettek az egyenlítés reményében levitték kapusukat is, de nem tudtak gólt szerezni, sőt Martin Pluss betalált az üres kapuba, kialakítva ezzel a 3–1-es végeredményt.

FINNORSZÁG–DÁNIA

Jól kezdődött a találkozó a dán csapat számára, alig több, mint öt perc elteltével már két góllal vezettek Finnország ellen. Frans Nielsen szerzett gólt, majd Peter Regin növelte a dánok előnyét. A finnek azonban nem estek kétségbe, egy percnél is kevesebb telt el a dánok második gólja és az ő szépítő találatuk között. Az első harmad végén tehát 1–2-t mutatott az eredményjelző tábla.

A finnek azonban a második harmadot is álmosan kezdték, a játékrész második percében növelték előnyüket a dánok. Ahogy a mérkőzés összes addigi gólja, a harmadik dán gól is azonos létszámban született, a találatot Jakobsen szerezte.

A finnek mintegy egy perccel a mérkőzés vége előtt lehozták kapusukat, Pekka Rinnét, de ahogy a Svájc–Lettország mérkőzésen, itt is üres kapus találat született. Ezzel 4–1-re győztek a dánok, akik 17-szer lőttek Pekka Rinne kapujára, míg a finneknek 37 kapuralövésük volt.

NÉMETORSZÁG, 74. JÉGKORONG-VB, CSOPORTKÖR 
B-CSOPORT
Svájc–Lettország 3–1 (1–0, 1–0, 1–1)
Gólszerzők: 2:26 Ambuhl (Brunner, Monnet – 1–0), 22:28 Josi (– 2–0), 42:35 Meija (Stals, Redlihs – 2–1), 59:58 Pluss (Bezina – 3–1)
D-CSOPORT
Finnország–Dánia 1–4 (1–2, 0–1, 0–1)
Gólszerzők: 2:20 F. Nielsen (Staal, Jakobsen – 0–1), 5:19 Regin (Degn – 0–2), 6:47 Kontiola (Aaltonen, Nummelin – 1–2), 21:19 Jakobsen (Dresler – 1–3), 59:13 F. Nielsen (– 1–4)
 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik