Felszabadult játékkal fehérvári parádé

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 21:43
null
Sofron István (balra) is feliratkozott a fehérvári góllövők közé (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A Sapa Fehérvár AV 19 utolsó hazai mérkőzésén 5–0-s győzelmet aratott a Linz ellen az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) alapszakaszának 53. fordulójában.

A rájátszás sajnos elúszott, így az utolsó hazai mérkőzésén már felszabadultan játszhatott a fehérvári csapat. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a 3. percben a végletekig ki tudott játszani egy akciót, végül Mihály Árpádnak már csak az üres kapuba kellett bepaskolnia a korongot.

A minimális előnyt a harmad végéig sikerült megtartani, nagyrészt Bálizs Bencének köszönhetően, aki több szép védést is bemutatott.

A második harmad elején szinte folyamatosan emberhátrányban játszottak a linziek, amit a 27. perc elején Oscar Ackeström használt ki, miután remekül tette bele botját Ales Kranjc passzába. A svéd védőnek ez volt az első találata a szezon során.

Valamivel több mint félórányi játék után Kranjc elkönyvelhette volna harmadik gólpasszát is a mérkőzésen, ezt csak az akadályozta meg, hogy a Ladányi Balázs felé tartó átadásába egy vendégjátékos olyan szerencsétlenül (számunkra persze szerencsésen) ért bele, hogy a saját kapujába pattant a korong.

A fehérvári örömjáték az utolsó harmadban is folytatódott, előbb Sofron István, majd emberelőnyből Horváth András volt eredményes. Bálizs Bence eszén a hátralévő időben sem tudtak túljárni a linziek, így a fiatal kapus hibátlan teljesítménnyel zárt, a Volán pedig 5–0-s győzelemmel búcsúzott el saját közönségétől az EBEL 2010–2011-es kiírásában.

A Zagreb győzött Klagenfurtban, míg a Jesenice kikapott hazai pályán a Graztól, így eldőlt, hogy a horvát csapat készülhet a rájátszásra, amiről a szlovének lemaradtak.

 

EBEL
53. FORDULÓ
Sapa Fehérvár AV 19–Linz 5–0 (1–0, 2–0, 2–0)
Székesfehérvár, 2500 néző V: Jelinek, Hütter, Siegel (mindhárom osztrák)
FEHÉRVÁR: BÁLIZS – HORVÁTH A., Tokaji, SOFRON, Vas M., Ladányi – ACKESTRÖM, KRANJC, Palkovics, Johansson, Mihály Á. – Durco, Orbán, Benk, HOLÉCZY, Kovács Cs. – VASZJUNYIN
LINZ: Westlund – MacDonald, McKenzie, Purdie, P. Lukas, Leahy – Bronilla, Mayr, Baumgartner, Oberkofler, Ward – Cashman, Scholz, Haidinger, Grabher Meier, Schlacher – Schwab, Shearer
Gólok. 2:34: Mihály Á. (Palkovics, Johansson, 1–0). 26:01: Ackeström (Kranjc, Palkovics – emberelőny, 2–0). 31:53: Kranjc (Ladányi, Ackeström 3–0). 42:23: Sofron (Ladányi, Vas M., 4–0). 44:24: Horváth A. (Sofron, Vas M. – ee., 5–0)
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Kevin Primeau: – Kiválóan játszottunk, az idei szezonban talán a legjobban. Sok jó teljesítmény volt a csapatban, kapusunk különösen jól védett. Az EBEL idei szezonja számunkra pénteken véget ér, utána megkezdjük a felkészülést a magyar bajnokságra.
Kim Collins: – Csalódás ez az eredmény, ennél szorosabb mérkőzésre számítottam. Azzal tisztában voltam, hogy a Fehérvár szépen akar búcsúzni a közönségétől, de igazán mi adtuk meg a sanszot számára, nem lőttünk eleget kapura, és a védekezésünk is gyenge lábakon állt.
További eredmények: Klagenfurt–Zagreb 1–4, Jesenice–Graz 1–3, Vienna–Ljubljana 4–3, Salzburg–Villach 3–2 – h. u.
AZ ÁLLÁS
1. Klagenfurt 53 29 6 6 12 186–157 76
2. Salzburg 53 24 9 2 18 204–174 68
3. Vienna 53 25 6 4 18 198–159 66
4. Villach 53 25 3 5 20 175–166 61
5. Linz 53 15 10 7 21 149–164 57
6. Graz 53 24 2 4 23 161–151 56
7. Ljubljana 53 19 5 5 24 163–193 53
8. Zagreb 53 17 6 6 24 169–168 52
9. Jesenice 53 18 2 9 24 160–191 49
10. FEHÉRVÁR 53 14 6 7 26 159–201 47
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik