Fehérvári öröm a jesenicei 6–3 után

Vágólapra másolva!
2010.01.15. 21:42
Címkék
A Sapa Fehérvár AV19 6–3-ra nyert a sereghajtó Jesenice otthonában az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) 43. fordulójában. A Volán az idény során harmadszor győzött a szlovén csapat ellen.
Fekete Dánielék harmadszor verték meg az idény során a Jesenicét (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Fekete Dánielék harmadszor verték meg az idény során a Jesenicét (Fotó: Czagány Balázs, archív)

A két csapat ezt megelőző négy összecsapásából kettőt az egyik, kettőt a másik fél nyert meg. A mostani találkozón a Jesenice az első tíz percben háromszor is emberelőnybe került, ám Tommi Satosaarit egyszer sem sikerült mattolniuk a hazaiaknak.

A Volán a 17. percben került először emberfórba, ám ekkor már 1–0-ra vezetett Mihály Árpád góljával.

A második harmad elején újra ő volt az egyik főszereplő, ezúttal mint előkészítő jeleskedett, passza után David Bornhammar növelte a Fehérvár előnyét.

Ez aztán hét perc alatt semmivé lett, Mitja Robar ugyanis előbb szépített, Ziga Jeglic pedig egyenlített. A Volán azonban így is előnnyel vonulhatott pihenőre, mivel Juha Alen megszerezte a mérkőzés első emberelőnyös gólját – Ladányi Balázs asszisztját követően.

Egészen az utolsó harmad közepéig 2–3 volt az állás, Sofron István azonban gondoskodott róla, hogy ne legyen idegfeszítő a véghajrá. Rövid időn belül kétszer is betalált – mindkétszer Ladányi passzát követően –, így 5–2-nél eldőlni látszott a mérkőzés.

Talán a fehérvári játékosok is elhitték ezt, hiszen emberelőnyben kaptak gólt, ám még mielőtt a szlovén szurkolók beleélhették volna magukat egy esetleges feltámadásba, Vas János lehűtötte a kedélyeket, és beállította a végeredményt, 6–3-ra nyert a magyar csapat.

EBEL 
43. FORDULÓ
ACRONI JESENICE–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 3–6 (0–1, 2–2, 1–3)
Jesenice, 1300 néző. Vezette: Schimm (német), Kaspar, Trattnig (mindkettő osztrák)
JESENICE: Grumet-Morris – Kovacevicm, Robar, Makrov, Elik, Robins – Rebolj, Susanj, Terlikar, Hafner, Hebar – Pretnar, Golubovszkij, Brus, Sabolic, Jeglic – Magovac, Zupancic, Manfreda, Dolinsek, Remar
FEHÉRVÁR: Satosaari – Ackeström, Alen, Palkovics, Martz, Mihály Á. – Horváth A., Bornhammar, Vas J., Fekete, Kovács Cs. – Jobb, Sofron, Vas M., Ladányi – Benk, Nagy G., Kóger
Gólok. 13:24: Mihály Á. (Bornhammar, Horváth A., 0–1). 23:21: Bornhammar (Benk, Mihály Á., 0–2). 31:48: Robar (Elik, Makrov, 1–2). 38:09: Jeglic (Brus, Golubovszkij, 2–2). 39:47: Alen (Ladányi, Ackeström – emberelőny, 2–3). 49:50: Sofron (Ladányi, Vas M., 2–4). 51:59: Sofron (Ladányi, Vas M., 2–4). 53:48: Elik (Brus – emberhátrány, 3–5). 54:19: Vas J. (Kovács Cs., Vas M. – ee., 3–6)
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
További eredmények: Linz–Ljubljana 4–1 (1–0, 0–1, 3–0), Villach–Graz 2–3 (1–1, 0–1, 1–1), Zagreb–Klagenfurt 4–2 (2–0, 0–0, 2–2). A Vienna–Salzburg meccset január 26-án játsszák.
AZ ÁLLÁS 
  1. Graz  42 23 5 5 9 154–101 61
  2. Vienna  42 23 5 3 11 158–117 59
  3. Salzburg  42 20 6 4 12 167–127 56
  4. Linz  43 23 2 6 12 142–118 56
  5. Villach  42 19 4 2 17 124–136 48
  6. FEHÉRVÁR 43 15 5 6 17 136–144 46
  7. Zagreb  43 14 6 5 18 129–152 45
  8. Klagenfurt  43 13 6 2 22 126–140 40
  9. Ljubljana  43 13 1 5 24 116–160 33
10. Jesenice  43 6 4 6 27 121–178 26
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik