HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.12.19 20:59 Frissítve: 2018.12.19 22:35

Erste Liga: a DEAC negyedik próbálkozásra elkapta a Fradit

A nemzetközi szünet után folytatódott a honi jégkorongbajnokság, az Erste Liga: kikapott a Ferencváros Debrecenben, a Hokiklub Bécsben, míg győzött az Újpest Dunaújvárosban, valamint a Fehérvári Titánok a Vasas ellen.

 

A nap talán legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját Debrecenben játszották: a bajnoki címért hajtó Ferencváros a dobogóért küzdő DEAC otthonába látogatott.

Az első harmadban 13 másodperc alatt lezavart gólváltást követően a második 20 perc elején ismét a vendégek kerültek előnybe. Már csak alig több mint tíz perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Hugo Turcotte a DEAC kanadai támadója belekezdett a mai pontgyártásba, s vezérletével hat perc alatt sikerült 1–2-ről 4–2-re meglépni.

Ugyan az utolsó négy percre fordulva a zöld-fehérek szépítettek, s másfél perc volt hátra, amikor a kapusukat is lehozták az egyenlítés reményében, jött Turcotte, és három másodperccel a vége előtt egy üres kapus gólt is hozzátett a korábbi két gólpasszához, kialakítva ezzel az 5–3-as hazai sikert jelentő végeredményt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a DEAC – két szétlövéses és egy hosszabbításos vereség után – negyedik nekifutásra legyőzte az alapszakaszban a Ferencvárost.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA

Debreceni EAC–FTC-Telekom 5–3 (1–1, 0–1, 4–1)
Debrecen, 600
néző. V: Kókai, Babic, Kövesi, Herczeg
DEAC:
HETÉNYI Z. – Vuorijärvi, KOVÁCS B. (2) – Behal 1, Markov – Hetényi P., Antal A. – Izacky (1), Salló B. 1, TURCOTTE 1 (2) – NÉMETH A. 1 (1), Berta, Kulesov 1 – Silló, Molnár, Hári N. – Márton, Vincze, Erdei. Edző: David Musial
FTC: Arany – Karmeniemi, Rantanen – Perrier 1, Jászai – Hegyi Á., Sarcia – Boros, Lengyel – PAVUK (1), Nagy G. (1), Walls 1 – M. FITZGERALD (2), Tóth A. (1), Switzer 1 – Hardi, Farkas, Tóth Richárd – Roczanov, Tóth Gergő, Rafaj. Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Kapura lövések: 24–42
MESTERMÉRLEG
David Musial: – Ugyanolyan szoros meccset játszottunk a Fradival, mint az előző három alkalommal, annyi különbséggel, hogy most nekünk sült el jobban a végjáték. Elégedett vagyok, mert a fiúk nagyszerűen küzdöttek, és megcsinálták, ami kértem: biztos védekezésből eredményesen kontráztunk, amikor alkalmunk nyílt rá.
Fodor Szabolcs: – A korábbi találkozásainkhoz hasonlóan most is majd’ kétszer annyit lőttünk kapura, mint a Debrecen, mégis kevesebb gólt szereztünk. Ennek csak az egyik oka volt Hetényi Zoltán kiváló teljesítménye, a másik az, hogy a hazaiaknak szerencsésebben pattogott a korong a kapu előtt. A jégkorongban ilyen előfordul, ez ilyen meccs volt…

Dunaújvárosi Acélbikák–Újpesti TE 2–3 (1–2, 1–1, 0–0)
Dunaújváros, 300
néző. V: Juhász, Pálkövi Zs., Pálkövi B., Kedves A.
DAB:
GARBACZ M. – Hruby, Jaborník – Franssila, Léránt – Erdélyi, Hüffner 1 – Huovinen, Lencsés – Nagy M., TURTIAINEN 1 (1), USKI – Dubek, Iossafov, Saluga – Azari, Németh P., Tóth Gergely – Makovics, Pinczés O., Török. Edző: Corey Bricknell
UTE: DUSCHEK – Huba (1), Phil Kiss – Rusk, Szaller – Nagy N., VARGA A. 1 – Kovács Attila – Hebar (1), ROPRET (1), Sikorcin – Benk, Sági, Stefishen – Csányi, Nemes, Vincze P. – Brine (1), KOCSIS F. 2, Szalma. Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 20 perc + 10 perc fegyelmi (Tóth Gergely), ill. 18 perc
MESTERMÉRLEG
Corey Bricknell: – Nagyon elegem van a vesztes mérkőzésekből, és abból, hogy mindig csak a kifogásokat hallom. Itt az ideje, hogy felálljunk és elinduljunk előre. Az első tizenöt percet leszámítva átlagos mérkőzést láthattunk – nekünk azonban ez nem elég, nekünk kimagasló teljesítmény kell a sikerhez.
Szilassy Zoltán: – Keményebben dolgoztunk, mint a Dunaújváros, de sajnos két felelőtlen koronggal sikerült nyitottá tenni a meccset, felhozni őket. A harmadik harmadunk nagyon jó játékot hozott, tetszetősen, szépen játszottunk, elégedett vagyok a látottakkal. Minden játékhelyzetben tudtunk gólt szerezni, ez is mutatja a csapat erejét. Nagyon fontos három pontot szereztünk. 

Fehérvári Titánok–Schiller-Vasas HC 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)
Székesfehérvár, 250
néző. V: Wolf, Nagy A., Árkovics, Sindel
TITÁNOK: Gyenes – Beukeboom, Vas Márk – Láday, Reiter A. – Szabó B., Kiss R. – Sándor F., Imre P. – KISS P. 1, LEWIS 1 (1), Péter A. – Bennett, Madácsi, Mihály Ákos – CSÁSZÁR, Hamvai, Mazzag – Buzás. Edző: Kiss Dávid
VASAS: TÓTH K. – Bukor, Seregély – Surányi, Tornyai – Garát, Inglis Á. – Belényesi, Bugár – Bödök, Schmál K., Szlama – Lőczi, Rózsa, Varga T. – Csiki, Fliszár, Gágyor – Czakó, Szlépka, Turbucz. Edző: Ladányi Balázs
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Az első harmadban kontrollálni tudtuk a játékot, aztán a másodikban passzívvá váltunk. Szerencsére ezt sikerült levetkőznünk, és megszereztük szezonbeli első kapott gól nélküli győzelmünket.
Ladányi Balázs: – A válogatott szünet után nehezen rázódtunk bele a meccsbe, utána viszont produkáltunk egy jó második harmadot. A támadópotenciál még mindig hiányzik a csapatunkból, de ez a tapasztalatlanság számlájára is írható.

EV Vienna Capitals II (osztrák)–Hokiklub Budapest 5–1 (1–1, 1–0, 3–0)
Bécs, 101
néző. V: Varjú, Soós D., Váczi, Riecken
VIENNA:
Tschrepitsch – Saari, Satmark – Hedberg, Piff – Pallierer, Posch – P. Antal, HILTUNEN 1 (1), Schlögl – Hofer, A. Maxa, Ranftl – ARTNER 2 (1), BAUER 2, KITTINGER (1) – Pohl, Rohm. Edző: Santeri Heiskanen
HKB: Kiss B. – ORBÁN A. (1), Szécsi – Csíki, Lakatos – Jancsó, Lévai – Bernáth – Petres, Sátek (1), SZAPPANOS 1 – Egyed M., Godó, Horváth B. – Albert T., Köllő, Szűcs I. – Izsák, Németh Á., Vajda. Edző: Dusan Kapusta
Kiállítások: 6 perc + 10 perc fegyelmi (A. Maxa) + végleges fegyelmi (Schlögl, Hiltunen) ill. 10 perc + végleges fegyelmi (Köllő, Albert T.)
Kapura lövések: 48–23

AZ ÁLLÁS
1. Csíkszereda 31 22 1 2 6 144–95 +49 70
2. Ferencvárosi TC 29 19 5 2 3 130–70 +60 69
3. Corona Brasov 31 19 4 8 113–76 +37 65
4. DEAC 29 17 1 4 7 117–77 +40 57
5. UTE 28 14 5 3 6 103–73 +30 55
6. Gyergyói HK 31 13 1 3 14 97–106 –9 44
7. Dunaújvárosi Acélbikák 28 11 2 1 14 107–106 +1 38
8. Fehérvári Titánok 27 9 2 3 13 101–103 –2 34
9. Vienna Capitals II 29 7 1 21 87–143 –56 23
10. Hokiklub Budapest 28 4 2 22 64–140 –76 14
11. Vasas HC 27 2 4 21 43–117 –74 8
2019.01.23 18:11:54

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar élvonalbeli jégkorongbajnokság 2018–2019-es kiírásának középszakaszbeli adatbankja.

2019.01.08 22:24:31

Jégkorong nemzetisport.hu

2019.01.09 18:23:33

Jégkorong nemzetisport.hu

2018.09.28 19:14:15

Jégkorong nemzetisport.hu

Csoda, hogy a bejegyzés alatt szaporodnak a kedvelések és a megosztások?!

2018.09.23 00:04:16

Jégkorong KOHÁN GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. A Miskolcon balhézó véglényeket saját honfitársaik szégyellik a legjobban.