Erste Liga: nagy pofont kapott az FTC Brassóban; nyert a FEHA

Vágólapra másolva!
2024.01.14. 20:50
null
Schaber duplázott a Ferencváros ellen (Fotó: coronabrasov.ro)
A listavezető és magyar bajnoki címvédő Ferencváros 6–2-es vereséget szenvedett erdélyi túrája utolsó, harmadik mérkőzésén, a Csíkszereda és a Gyergyó után most a Brassó bánt el vele. A tabella másik végén tanyázó FEHA19 kilencmeccses nyeretlen sorozata ugyanakkor véget ért: a Dunaújvárost fogadva kétgólos hátrányból fordítva nyert 3–2-re szétlövéssel.

A listavezető Ferencváros két vereség után az idei első erdélyi túráját győzelemmel szerette volna zárni, s ennek nyomatékot is adott, amikor a 7. percben megszerezte a vezetést. Más kérdés, hogy a Brassó a második harmad közepére már két góllal vezetett, miután még az első szünet előtt egyenlített, a középső felvonásban pedig Chase Schaber két emberelőnyös góljával meg is lépett. A záró felvonás elején a Fradi is kihasznált egy fórt, ezt viszont három újabb góllal büntette a Brassó: a hazaiak összesen négy előnyös gólt ütöttek a meccsen, s végül 6–2-re nyertek, s a győzelmükkel feljöttek a tabella negyedik helyére.

A nap legnagyobb bravúrját talán a sereghajtó FEHA19 hajtotta végre, amely kilenc nyeretlen mérkőzésből álló sorozatát zárta le a Dunaújvárost fogadva: nem úgy állt, hogy a fehérváriak végül a mai meccsen ünnepelhetik első győzelmüket, mert az első 20 perc végéhez közeledve bő 20 másodperc alatt kaptak két gólt.

A gól nélküli középső játékrészt követően a hazaiak a záró harmadban aztán nagyot küzdve egyenlítettek, ezzel kiharcolva a hosszabbítást. Ebben már nem esett újabb gólt, s így a szétlövés döntött, amelyben a fehérváriak voltak a magabiztosabbak, így december 1. óta első győztes meccsüket játszották – akkor a DEAC otthonában nyertek hosszabbításban.

A Csíkszereda folytatta remek sorozatát, megszakítás nélkül nyolcadszor nyert, ezúttal a Debrecen ellen, míg a címvédő Gyergyói HK a vendég Újpestet verte meg. A második helyen álló BJA HC kapott gól nélkül vágott négyet a DVTK-nak, ezzel pontszámban beérte a tabella élén a Ferencvárost.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FEHA19–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 3–2 (0–2, 0–0, 2–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 207 néző. V: Rencz, Timár, Gebei B., Kövesi.
FEHA19: Melnyicsuk – Racsinszkij, Salamon / Falus 1, Vokla / Bogesics (1), Bajkó / Kaszinszkij, Hrabák – Németh Z., Ulamec 1, Blasko / Zezelj, Dobos, Strazdins / Dézsi (1), Farkas L. (1), Ambrus Cs. 1 / Alapi, Balasits, Nádor. Edző: Anatolij Bogdanov
DAB: Tóth K. – Blomberg 1, Maarnela / Svars (1), Sziaszak 1 / Léránt, Ahonen / Bánki, Atamancsuk – Szalma (1), Lorraine, Dostálek / Ödman Hadzinikolic, Koskinen, Sillanpää / Savolainen, Nemes, Somogyi / Strenk O., Károly, Michalevic. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések: 51–46.
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov:
– Az első harmadunk volt a legerősebb, helyzeteink voltak, azonban az ellenfél hatékonyabban játszott, ilyen a játék. Talán ez kizökkentett minket a ritmusból, a második harmadban többször felálltak a harmadunkban a vendégek. Felzárkóztunk, ez nagy dolog, a három pont is meglehetett volna. A szétlövés mindig lutri.
Niko Eronen: – Azt hiszem, a helyzetkihasználás döntött, jól kezdtünk, szép pillanataink voltak az első harmadban, szereztünk két gólt. A második harmadtól kihagytuk a nagy helyzeteinket, majd a harmadik játékrészben inkább csak védekeztünk, gyermeteg hibákat követtünk el. Az első gólja megadta a reményt az ellenfélnek a visszakapaszkodásra.

CORONA BRASOV (romániai)–FTC-TELEKOM 6–2 (1–1, 2–0, 3–1)
Brassó, 1600 néző. V: Peretiatko (ukrán), Gergely (romániai), Osztouk (ukrán), Magyar (romániai).
BRASSÓ:      Dubeau – O. Williams, PICHÉ (3) / Holwell (1), Lowney / Bors, Huba – Kóger D. 1, SCHABER 2, Van Wormer 1 (1) / VALCHAR (4), Cornet (1), BLACKWATER 2 / Gajdó, Sills (1), Zagidullin / Vasile R., Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
FTC: Arany – Roth, Boros / Marva, Crespi / Seregély Máté, Kärmeniemi 1 / Haranghy – Németh A., A. Brady (1), Turbucz / LaPorte (1), Kestilä 1, Nemec / Farkas S., Bán, Tóth Gergő / Banga. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 51–34.
Emberelőny-kihasználás: 6/4, ill. 3/1

SC CSÍKSZEREDA (romániai)–DEBRECENI EAC 5–3 (0–0, 2–1, 3–2)
Csíkszereda, 1950 néző. V: André, Sikó, Kőszegi, Bandi (mind romániaiak).
CSÍKSZEREDA: O’Connor – Salló, Ferencz-Csibi / Gecse 1, Rutkowski / KUBÁT (1), Láday (1) – Levin, Welsh, Brown / PÉTER B. 2, Részegh T. 1, BECZE T. (1) / Rokaly Sz. (1), Reisz, Sofron 1 / Casaneanu, Rokaly N., Fodor Cs. Edző: Václav Novák
DEAC: Hetényi Z. – Kloz 1, Dobmayer (1) / Mingazov, Usnyev / Bukor, Jakabfy S. / Mazzag – Molnár D. (1), Novotny, Szmirnov / Jeliszejenka 1, Kozma F., Vasziljev (1) / Bucskin (1), Rétfalvi, Koblar / MIHALIK A. (1), MIHALIK G. 1, Hári N. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 39–21.
Emberelőny-kihasználás: 6/0, ill. 7/0.
Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Sofron István)
MESTERMÉRLEG
Mark LeRose (másodedző): – Nagyon nehéz meccsen győzünk. A DEAC kapusa nagyon jól védett, és a kiállítások is megnehezítették a dolgunkat. Többféle speciális sorra is szükségünk volt a mérkőzésen. A csapatnak nagyon kell a pihenés, ezért szabadságot kap. Reméljük, ha kipihenik magukat a játékosok, a sérülések is elkerülnek majd minket, hiszen mindenkire szükségünk lesz az előttünk álló megméretéseken.
Vaszjunyin Artyom: – Akárcsak a Brassó elleni meccsen, most sem voltunk elég okosak és fegyelmezettek. Egyetlen rossz döntésen elúszott a harmadik harmad. Az erdélyi túra alatt három nagyon kemény meccset játszottunk, mindenki láthatja, milyen apróságok döntenek el egy-egy párharcot. Kevés pontot szereztünk a túrán, de a teljesítményünk mégis bizakodásra ad okot.

GYERGYÓI HK (romániai)–ÚJPESTI TE 4–2 (0–0, 2–0, 2–2)
Gyergyószentmiklós, 1235 néző. V: Kicsa (ukrán), Csomortáni (romániai), Kacsura (ukrán), Gheorghies (román)
GYERGYÓ: RINNE – Haaranen, Kozma Zs. / Fejes (1), Dalhuisen / Imre, Mesikämmen – Bodó (1), Tranca, B. Orbán / Sárpátki (1), SYLVESTRE 1 (2), VINCZE P. 2 / Szigeti 1, Császár,
Sándor-Székely / Silló, Csiszer, DiDiomete. Edző: Szilassy Zoltán
UTE: Rajna – SILFVER, Szabó D. / Pokornyi, Nyquist / Tornyai, Franyó – Tiala, Metsävainio,
Saarelainen / Benk (1), JUST 1, Kiss P. 1 / Kovács Alex, Szabó R., Laskawy / Nagy A. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 45–31.
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán: – Ötven percig kifejezetten jól játszottunk, aztán az utolsó tíz percben túlságosan lazák voltunk. Ötből két sérültünk már visszatért, ami rögtön javulást hozott a korongbirtoklásban és a támadásainkban. Nem szabad siettetnünk a támadásokat, meg kell várnunk, míg a megfelelő alkalom kínálkozik. Jól játszottunk, fontos három pontot szereztünk.
Markus Juurikkala: – Nem játszottunk rosszul, csak túl sok teret hagytunk a Gyergyónak, és ha egy ilyen technikás csapatnak van lehetősége kibontakozni, az nagyon nehéz helyzetbe hozza az ellenfelét. Ez döntötte el a javára a meccset. Igyekeztünk megtartani a korongot, de nem mindig sikerült.

DVTK–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC 0–4 (0–0, 0–2, 0–2)
Miskolc, 890 néző. V: Soós, Németh M., Kis-Király, Pálkövi B.
DVTK: Voris – Verveda, Szathmáry, / Szirányi, Bean / Skrabov, Vojtkó / Szalay, Hill – V. Razumnjak, Esteves, Berdnyikov / Farkas M., Miskolczi, Mattyasovszky / Őri, Csiki, E. Razumnjak / Pecsét, Makai, Trozsák. Edző: Steve Kasper
BJA HC: KISS DÁNIEL PÉTER – Szabó B., Pozsgai / Tóth Gergely (1), DÓCZI (1) / Teszlenko, Vorobjov 1 – Mozer (1), Galoha 1, Ritter / Schlekmann (1), Viikilä (1), Culigin 1 / Ravasz, / Karppinen, Nagy K., Sági Martin / TÓTH R. 1 (1), MOLNÁR B. (1), K. Varga. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 32–54.
Emberelőny-kihasználás: –, ill. 6/1
MESTERMÉRLEG
Steve Kasper:
– Tudom, már sokszor elmondtam, de ismét hiányos kerettel álltunk ki a meccsre. Amikor az ellenfél gólt szerzett, leblokkoltunk, nem volt rá válaszunk. Az egy az egy elleni párharcok megint döntőnek bizonyultak, mivel nem nyertünk meg eleget belőlük. Üldöznünk kellett a BJA játékosait, úgy pedig nehéz gólt szerezni, ha nincs nálunk a korong. A helyzeteinket is jobban ki kell használnunk.
Kangyal Balázs: – A játék minden elemében jobbak voltunk. Tudom, hogy ellenfelünknél sok a sérült, de nekünk is vannak hiányzóink. A kapusunk kapott gól nélkül debütált a felnőttek között, ez nagy szó. Nyertünk többször az elmúlt hónapban, de ilyen jól egyszer sem játszottunk. Örülök annak, amit a pályán láttam.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. FTC-Telekom 30 16 4 2 8 118– 83 +35 58
2. BJA HC 29 16 3 4 6 110– 81 +29 58
3. SC Csíkszereda 30 15 1 5 9 117–102 +15 52
4. Corona Brasov 30 15 3 1 11 95– 84 +11 52
5. Újpesti TE 30 14 3 1 12 89– 85 +4 49
6. Gyergyói HK 30 13 3 3 11 106–103 +3 48
7. DVTK Jegesmedvék 30 9 5 3 13 84–104 –20 40
8. Debreceni EAC 30 10 3 2 15 92–105 –13 38
9. Dunaújvárosi Acélbikák 32 8 5 19 81–109 –28 29
10. FEHA19 29 4 5 4 16 57– 93 –36 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik