Erste Liga: izgalmas meccsen az Újpest legyűrte a Fradit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.16. 22:10
null
Az Újpestnek keményen meg kellett küzdenie a győzelemért (Fotó: Facebook/Utehoki UTE Jégkorong Szakosztály)
A jégkorong Erste Liga hétfő esti mérkőzésén az UTE 4–3-ra legyőzte a Ferencvárost.


Gyászosan indult a meccs az Újpestnek, mert a Fradi 27 másodperc elteltével megszerezte a vezetést Jereme Tendler révén. A hideg zuhany után viszonylag gyorsan megjött a „meleg víz” is, mert nyolc perccel később egyenlítettek a lilák – Varga Arnold szép támadás végén kapásból ütött a Fradi kapujába. Az első harmad mégis a Ferencváros vezetésével zárult, mert Virág Tamás is betalált még.

Mindössze öt és fél perc telt el a második játékrészből, és máris az Újpestnél volt az előny: előbb Szalma Zsolt, majd Eric Caladi szerzett gólt. A két találatot mindössze 50 másodperc választotta el egymástól. Majd Cseter Justin is eredményes volt, de Vladimir Dubek találatával a Fradi időben megállította a hazaiak lendületét (4–3).

Az utolsó harmadban becsülettel nyomott a Fradi az egyenlítésért, ám az erőfeszítés ellenére nem sikerült a kapuba lőniük a korongot – az Újpest 4–3-ra megnyerte a meccset.

JÉGKORONG
Erste Liga
UTE–Ferencváros 4–3
(1–2, 3–1, 0–0)
Megyeri út, 730 néző. V: Varjú, Babic, Berger, Pálkövi
ÚJPEST: Sila – Huba, Kiss D. – Hegyi Á., Varga A. 1 – Nagy N., Pokornyi – Pápa, Dósa
Benk (1), Caládi 1, Cseter 1 (2) – Ropret (1), Sikorcin, Szalma 1 – Becze T., Nemes, Sági – Schmál, Pichler, Turbucz
Edző: Szilassy Zoltán
FERENCVÁROS: Sevela
Hietamäki (1), Tuominen – Jaborník, Korbuly – Lakatos, Tóth Renátó – Jászai, Owen
Dubek 1 (1), Tendler 1 (1), Rafaj (1) – Könczei, Shupe, Szappanos – Fliszár (1), Virág T. 1, Németh A. – Bödök, Kovács V., Farkas L.
Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán: – Mind a huszonkét srácunk kemény munkát végzett. Jól sikerültek a harmadaink, csak két peches találatot kaptunk. Viszont a tartásunkat bizonyítja, hogy így is fordítottunk. Jól szűrtünk a semleges harmadban és jól működtek a lefordulásaink. Ha a Fradi kontralehetőséghez jut, a jó képességű hokisai ki szokták használni, erre nagyon figyeltünk. A végén a megfelelő egyensúlyra figyeltünk, hogy a letámadásaink melletzt hátul felelősségteljesen játsszunk, de nem ültünk rá az eredményre.
Greg Lindqvist: – Az első és a harmadik harmad rendben volt, ám a második első tíz-tizenöt percében macska-egér harc folyt, alulmaradtunk a párharcokban. Ekkor veszítettük el a mérkőzést. A végén újra nyílttá tettük a találkozót, de nem tudtunk pontot szerezni.

AZ ÁLLÁS
1. DVTK Jegesmedvék 10 8 1 1 38–17 +21 26
2. MAC Budapest 10 7 3 39–21 +18 21
3. Újpest 9 6 3 25–22 +3 18
4. Ferencváros 9 5 4 38–29 +9 15
5. Csíkszereda 9 5 4 29–24 +5 15
6. Corona Brasov 9 3 1 5 27–28 –1 10
7. Fehérvári Titánok 8 3 1 4 28–38 –10 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 10 3 7 22–34 –12 9
9. Vienna Capitals II 10 1 9 21–54 –33 2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik