Erste Liga: a Fradi negyedszer is legyőzte az idényben a Vasast

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 20:12
null
Ha ebből a párharcból nem is, a mérkőzésből a ferencvárosiak jöttek ki győztesen (Fotó: Tumbász Hédi)
A Ferencváros hosszabbítás után 2–1-re legyőzte idegenben a Vasast a jégkorong Erste Ligában csütörtökön.

 

A zöld-fehérek ebben az idényben már negyedszer verték meg az angyalföldi együttest, de eddig mindannyiszor eldöntötték a meccset a rendes játékidőben, most azonban hosszabbításba torkollott a küzdelem: a győztes gólt a ráadásban 2:12-nél Pavuk Attila ütötte.

A Ferencváros sorozatban harmadszor nyert, ezzel megszilárdította vezető pozícióját a tabella élén.

A játéknap másik mérkőzésén a Fehérvári Titánok hátrányból felállva 4–1-re nyertek Dunaújvárosban.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
SCHILLER-VASAS HC–FTC-TELEKOM 1–2 (0–0, 0–0, 1–1, 0–1) – hosszabbítás után
Vasas Jégcentrum, 200
néző. V: Gangel, Rencz, Kis-Király, Sindel
VASAS: KOITMAA – BUKOR, Farkas B. – Bálint, TORNYAI – Inglis, Seregély – Fejes, Kováts M. – BÖDÖK, Schmál, Szlama – Lőczi (1), SZÉKELY-MÁDAI G. (1), Turbucz – MAJOROSS 1, Szlépka, Varga T. – Gágyor, Pápa, SZIGETI. Edző: Ladányi Balázs
FTC: PLESZKÁN – Karmeniemi, SARCIA – Perrier (1), Jászai – RANTANEN (1), Lengyel D. – Hegyi Á., Dósa – Nagy G., Walls, Pavuk 1 – Tóth A. 1, Switzer, Tóth Richárd (1) – Tóth G., Farkas L., Pozsár – Roczanov, Tóth Renátó, Rafaj. Edző: Fodor Szabolcs
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Kapura lövések: 36–52
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:
– Talán a szezon egyik legjobb meccsét játszottuk. A Ferencváros ellen még nem szereztünk pontot, így, a szezon végére sikerült, és szombaton, a Gyergyó ellen ugyanez lesz a célunk. A második harmadunk kiemelkedő volt, de az elsőre és a harmadikra sem panaszkodhatunk. Vannak olyan dolgok, amiket kértünk, de nem kaptunk vissza, ám nem mondanám, hogy elégedetlenek lennénk a srácokkal. Mindent megtettek a győzelemért több mint hatvan percen keresztül, talán túl hamar lőttük a vezető gólunkat.
Fodor Szabolcs: – Nem lepődtem meg, hogy szoros volt a meccs, a Vasas ellen mindig nehéz volt ebben az évadban játszani, most is tudtuk, hogy nem lesz könnyű. Az utóbbi időben bizonyították, főleg hazai pályán, hogy bárkinek a dolgát meg tudják nehezíteni. Jól játszottak, azt csinálták, amit kellett, mi viszont sokáig nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Miután belőtték az emberelőnyt, felébredtünk, és rájöttünk, mit is kellene játszani. Sikerült is kiegyenlítenünk, és megvolt a sansz a három pontra is, de végül hosszabbításban tudtunk szerezni kettőt. Ez pedig talán elég lesz az alapszakasz megnyeréséhez, ha az utolsó meccsen megszerezzük a három pontot.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–FEHÉRVÁRI TITÁNOK 1–4 (0–0, 1–3, 0–1)
Dunaújváros, 300
néző. V: Soós D., Varjú, Soltész, Kedves
DAB: Zakharcsenko – Franssila, Léránt – Hüffner, Mestyán – Lencsés, Erdélyi – Hruby – Saluga, Iossafov, Dubek – Uski (1), Németh P. 1, Nagy M. M. (1) – Jabornik, Török, Azari – Tóth G., Liarakos. Edző: Corey Bricknell
FEHÉRVÁR: GYENES – Kiss R., BEUKEBOOM (2) – Imre P., Szabó B. 1 – Reiter A., Láday – Sándor F. – LEWIS 2, Mihály Á. (1), KISS P. (2) – Péter A., Balogh B., Bennett 1 – Császár, Mazzag. Edző: Kiss Dávid
Kiállítások: 14 perc+10 perc fegyelmi (Azari), ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Corey Bricknell:
– Az első harmadban jól játszottunk, de a második harmadban olyan dolgok foglalkoztattak minket, amelyek nem a jégpályára valók. Innentől kezdve nem tudtuk irányítani a játékot. Az utolsó játékrészben újra rendesen dolgoztak a fiúk, ám az előző harmadbeli kihagyás vereséget eredményezett.
Kiss Dávid: – Az első harmad kiegyenlített játéka után a második második felében gólokat tudtunk szerezni, és ekkor felébredtünk. A speciális játékokban sikerült ellenfelünk fölé kerekednünk, mellette kapusunk is keményen dolgozott, így fontos három pontot tudtunk szerezni. Remélem, sikerül a hatodik helyért versenyben maradnunk.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 39 25 6 3 5 178–92 +86 90
2. Csíkszereda 37 26 2 2 7 168–105 +63 84
3. Corona Brasov 37 21 6 10 134–97 +37 75
4. UTE 38 18 7 4 9 131–98 +33 72
5. DEAC 38 21 2 4 11 151–109 +42 71
6. Fehérvári Titánok 39 14 4 6 15 146–141 +5 56
7. Gyergyói HK 37 15 2 4 16 115–123 –8 53
8. Dunaújvárosi Acélbikák 38 15 2 3 18 142–142 0 52
9. Vienna Capitals II 38 10 1 1 26 107–184 –77 33
10. Vasas HC 39 2 5 6 26 77–158 –81 22
11. Hokiklub Budapest 38 5 4 29 87–187 –100 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik