Elsőként az Alba Volán jutott be a döntőbe

2010.03.16. 22:14
null
A Volán elsőként a fináléban (Fotó: Török Attila)
Elsőként a címvédő Fehérvár jutott a jégkorong ob I döntőjébe, miután az elődöntőben a harmadik összecsapáson is legyőzte a Ferencvárost.

Az első harmadban még a hazai pályán szereplő zöld-fehérek örülhettek. A Volán kissé monoton, álmos hokival is fölényben játszott, a szórványos ellentámadások egyikéből viszont Rajz Attila megszerezte az FTC vezető gólját, a másik oldalon pedig Budai Krisztián remekül állta az EBEL-szereplő fehérváriak rohamait.

A második felvonásban is küzdött az FTC, ahogy erejéből tellett, és főképp hősiesen védekezett, sőt kettős Volán-emberelőnyben is a zöldek lőttek kapuvasat. Csakhogy Vas János és Sofron István góljaival így is megfordította az állást a Volán.

A harmadik harmadra elfáradt a Fradi, miközben a vendégek egyre-másra vezették akcióikat. Előbb előnyből Vas Márton növelte a Volán előnyét, majd öt perccel később ugyanő Budai lába között talált a kapuba, újabb három perc múlva fivére, János ugrott ki emberhátrányban, és bombázott a Fradi-kapus feje mellé a ketrecbe. A kegyelemdöfést Fekete Dániel gólja adta meg, a Volán 6–1-re nyert.

A fehérváriak ezzel bejutottak a bajnokság döntőjébe, ahol a Dunaújváros vagy a Vasas Budapest Stars lesz az ellenfelük. A Ferencváros is tisztességgel helyt állt a jóval erősebb ellenféllel szemben – a Fradi-szurkolók nem véletlenül ünnepelték kedvenceiket a meccs végén.

JÉGKORONG OB I 
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FTC-CORNER MONEYGRAM–SAPA FEHÉRVÁR AV19 1–6 (1–0, 0–2, 0–4)
Pesterzsébet, 600 néző. Vezette: Nagy A., Németh M., Bedő P., Székely G.
FTC: BUDAI – Hucko, Székely Mádai, Hegyi II Á., McLaughlin, Feil – Flinta, KAUTTONEN, Marosi, Hoffmann, SCHELLIN – Barabás, Holló, Fekete Sz., Nagy L., Rajz – Rosztocsil, Gergely, Molnár Á., Szilágyi. Edző: Szergej Oreskin
FEHÉRVÁR: Satosaari – Jobb, ACKESTRÖM, PALKOVICS, VAS M., LADÁNYI – Horváth, TOKAJI, VAS J., Fekete D., Kovács Cs. – Andersson, Alen, Vaszjunyin, Benk, Sofron. Edző: Jarmo Tolvanen
Kiállítások: 12 perc, ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Palkovics)
Gólok. 5:05: Rajz (Nagy L., Fekete Sz., 1–0). 23:41: Vas J. (Kovács Cs., Fekete D., 1–1). 29:46: Sofron (Ackeström, Ladányi, 1–2). 43:06: Vas M. (Palkovics, Ladányi, emberelőnyben, 1–3). 48:06: Vas M. (Ladányi, Palkovics, 1–4). 51:55: Vas J. (Palkovics, Satosaari, emberhátrányban, 1–5). 58:04: Fekete D. (Horváth, Vas J., 1–6)
MESTERMÉRLEG
Szergej Oreskin: – Nagyon készültünk erre a mérkőzésre. Jó első harmadot produkáltunk, másfél harmadig bírtuk a tempót, ezt követően elfáradtunk. Elkezdtek jönni a hibák. Reális eredmény született.
Jarmo Tolvanen: – Mindig a párharc befejezése a legnehezebb. Az első harmadban nem játszottunk jól, sokan elfelejtették, hogy ez a találkozó nem tizenegy egyről, hanem nulla nulláról indult, de aztán sikerült felpörögni, és megnyerni a mérkőzést.
Legfrissebb hírek

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
9 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

NS-infó: most tényleg lehet esély Nagy Ádám ferencvárosi hazatérésére

Légiósok
2026.06.04. 07:55

Hajnal Tamás: Tudjuk, mit várhatunk Borbély Balázstól

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 06:36

Ortenszky Tamással erősített a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.06.03. 21:07

Stefan Gartenmann is távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 17:39
Ezek is érdekelhetik