Egy pontot ért a Brassónak a dunaújvárosi túlóra

Vágólapra másolva!
2013.02.17. 21:40
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában a listavezető Dab.Docler túlórás meccsen nyert otthon a brassóiak ellen. A Csíkszereda kétgólos győzelmet aratott Újpesten, a Nové Zámky kétgólos győzelmet aratott az FTC-ESMTK vendégeként.


Dab.Docler–Brasov
Dab.Docler–Brasov

Ott folytatta a DAB, ahol pénteken Pesterzsébeten abbahagyta: elaltatta magát az első harmadban, amelyben hiába szerzett vezetést, a szünetben már a brassóiaknál volt az előny. A második felvonásban kétszer egalizáltak a házigazdák, miután Joshua Bonar is eredményes tudott lenni vendégoldalon. Ikszelt indult a harmadik harmad, majd a túlóra is, amelyben Jozef Mihalik 64:22-nél döntött. A dunaújvárosiak 36. győzelmüket aratták, a Brasov 19. vereségét szenvedte el.

Újpesti TE–Csíkszereda

Az esélyesebb vendégek már a 12. percre kétgólos előnyhöz jutottak, hogy a második harmad elején a hazai szépítést követően három perccel később ismét kettő legyen a különbség. A vendégek fórból jutottak újabb gólhoz még a záró harmad előtt, a végjátékban az újpestiek szintén emberelőnyben játszva tudták csökkenteni a hátrányukat. A csíkiak a 26. sikerüket arattak, 23-szor jutottak három ponthoz; míg a sereghajtó lilák 39-szer szenvedtek vereséget, és 33. alkalommal maradtak pont nélkül.

FTC-ESMTK–Nové Zámky

A pénteki, DAB elleni győzelmi lendület vitte előre a zöldeket, akik a 6. perc végére kétgólos előnyhöz jutottak. Az első harmadban fórból szépítő vendégek a második játékrész közepén három góllal már saját kezükbe vették sorsuk alakítását. A 44. percben felzárkózott ugyan egygólos hátrányra a házigazda, de az 59. percben a létszámhiányos érsekújváriak ötödik góljukkal eldöntötték a három pont sorsát.

JÉGKORONG MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
DAB.DOCLER–ASC CORONA BRASSÓ 4–3 – szétlövés után (1–2, 2–1, 0–0, 1–0)
Dunaújváros, 750
néző. V: Varjú, Németh M., Abonyi, Gangel
DAB: SEVELA – KISS D. 2, Lindgren (1), Pavuk, Galanisz (2), Szappanos – Hüffner, Nagy R., Somogyi, Gröschl 1, Kiss Á. – Tőkési, Chvatal, Peterdi (1), Mihalik 1, Vaszjunyin – Szabados, Strenk, Papp V., Virág T. Edző: Stephan Lundh
BRASSÓ: Polc – Wehrs 1 (1), Hietamäki, Bonar 1 (1), Zsók, Petres (1) – Pisarenko, Nagy Cs., Rawlik, Antal Zs. 1, Virág Cs. – János I., Mastaleriu, Fodor Cs., Imecs, Bálint – Borsos, Basilidesz, Péter Zs. Edző: Greg Lindqvist
Kiállítások: 14 perc, ill. 14+10 perc fegyelmi (Antal Zs.)
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh:
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Brassóval, létfontosságúak voltak a pontok. Készülünk a rájátszásra, előrenézünk.
Greg Lindqvist: – Hosszú szünet után kemény meccsel kellett felvenni a ritmust. Apróságokon múlt, de úgy érzem, esélyünk lett volna a rájátszásra.

ÚJPESTI TE–HSC CSÍKSZEREDA 2–4 (0–2, 1–2, 1–0)
Megyeri út, 300
néző. V: Wolf, Sós Z., Pálkövi, Soós D.
ÚJPEST: Hajek – Zalavári, Sommer, Németh P., GERGELY CS., Virág Csaba – Maklári, Garbacz, KOVÁCS V. 1 (1), Reiter (1), Farkas 1 – Bereczki, Dorner, Pichler, Meretei, Ódry – Szirányi D., Dömötör, Szajbert. Edző: Ancsin János
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Nagy I., Góga, Mihály (1), NOVAK 1, Hurtaj (1) – Bors, Papp Sz., MOLDOVÁN 2, Fadrny (1), Szőcs – ADORJÁN (2), Flinta, Becze, Tranca (1), KMIT 1 – Kósa, Molnár Zsolt, Bíró T., Molnár Zsombor. Edző: Gál Sándor
Kiállítások: 10 perc, ill. 20 perc + 10 perc fegyelmi (Góga)
MESTERMÉRLEG
Ancsin János:
– Az első harmadban valamiért kevés önbizalommal játszottunk. A második és a harmadik harmad már jobb volt, s próbáltunk mindent megtenni a pontszerzés érdekében, de sajnos az emberhátrányos védekezésünk nem működött jól.
Gál Sándor: – Az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal nem teljesen. De jobb rossz játékkal nyerni, mint jóval kikapni.

FTC-ESMTK–NOVÉ ZÁMKY 3–5 (2–1, 0–3, 1–1)
Pesterzsébet, 100
néző. V: Haszonits, Halassy, Vas M., Ozsváth
FTC: Meravy – Géczi, Lencsés, BORBÁS (2), Kiss G. (1), Hegyi Á. Z. – Erdélyi T., Győri T., Berta (1), Hoffmann (1), Roczanov (1) – Hrajnoha, MESTYÁN 1, Sijka, Fekecs, Dancsfalvi – Bontovics, Horváth D. 1, Nagy L., Hegyi D. 1. Edző: Dobos Tamás
NOVÉ ZÁMKY: KRIZAN – HRUDÍK (2), Teluskins 1, Mikhailov, M. STEFANKA 1, Mamonovs (2) – Gábris (1), Sucharda (2), DOBRY 2 (1), Ruzicka, Uhnák 1 (1) – Baron, Král, Púchovsky, Barcák, O. Stefanka – Lehocky, Németh V., Tarnoczy, Klobúcnik. Edző: Robert Spisak
Kiállítások: 8 perc, ill. 18 perc + 20 perc fegyelmi (Baron, Sucharda)
MESTERMÉRLEG
Robert Spisak:
– Rosszul kezdtük a mérkőzést, nem lőttük be a helyzeteinket, ezért a találkozó elején kétgólos hátrányba kerültünk. A második harmadban sikerült megfordítanunk a meccset, a folytatásban azonban ismét sok fegyelmezetlenséget követtünk el.

AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 45 32 4 2 7 199–99 +100 106
2. Miskolc 45 25 3 4 13 190–125 +65 85
3. Csíkszereda 45 23 3 5 14 145–134 +11 80
4. Nové Zámky 45 23 3 1 18 147–132 +15 76
5. Brasov 44 20 5 3 16 154–129 +25 73
6. FTC-ESMTK 44 6 4 3 31 108–191 –83 29
7. Újpest 44 3 2 6 33 80–213 –133 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik