EBEL: újabb győzelmével a felsőház küszöbén a Volán

Vágólapra másolva!
2015.01.24. 19:56
null
Akárcsak pénteken, ismét nyertek Kóger Dánielék (Fotó: Mirkó István)
A Fehérvár AV 19 3–1-re legyőzte az Innsbruckot a jégkorong EBEL alapszakaszának 42. fordulójában, és a tabella hatodik helyén ötpontosra növelte előnyét a Bozen előtt – a címvédő vasárnap játszik a Klagenfurttal.

„Ez csapatmunka volt, amellyel jó csapatot győztünk le, ugyanakkor szombaton sem lesz könnyebb, mert az Innsbrucknak már nincs veszítenivalója" – mondta pénteken Kovács Csaba, az Alba Volán hokisa, miután győztes gólt ütött a 2–0-s fehérvári vezetés után a hosszabbítást hathatós bírói segédlettel kiharcoló Klagenfurt ellen a ráadásban.

A Volán azzal a sikerrel három pontra növelte előnyét a Bozennel szemben, azaz szombaton az utolsó előtti Innsbruck ellen az ötpontos fór volt a tét.

Az első harmad gyorsan eltelt, gól nem esett, kiállítás is csak egy-egy volt itt is (jegyezzük meg, a pénteki szlovén játékvezető helyett szombaton brit főbíró fújta a sípot), ott is – ez a 20 perc is azt mutatta, mindegy, ki hol áll a tabellán. A második játékrészben Kevin Wehrs pazar góljával vezetést szerzett a Volán, amelynek korábbi kapusa, Adam Munro esélytelen volt a hárításra. Az Innsbruck másfél percen belül emberelőnybe került, amit ki is használt, az első lehetőségét gólra váltotta.

A záró periódus nyolcadik percében a Volán emberelőnyét a fór 9. másodpercében Kovács Csaba használta ki, megint fontos gólt szerzett, akárcsak pénteken. A végeredményt a hajrában Andrew Sarauer üres kapus góllal állította be, a Volán előnye öt gólra nőtt a Bozennel és hatra a Grazcal szemben.

Ez azt jelenti, hogy ha az olaszok és a graziak is kikapnak vasárnap, a székesfehérvári csapat két fordulóval az alapszakasz vége előtt bejut a felsőházba.

JÉGKORONG EBEL
FEHÉRVÁR AV19–TWK INNSBRUCK (osztrák) 3–1
(0–0, 1–1, 2–0)
Székesfehérvár, 3392
néző. Vezette: Hicks (brit), Warschaw (osztrák), Dalton (brit), Nagy A.
FEHÉRVÁR:
ENGSTRAND – Szirányi B. (1), WEHRS 1 – BANHAM (1), SARAUER 1 (1), KÓGER; Orbán, Hetényi P. – MARINO (1), Bartalis, KOVÁCS CS. 1; Varga, Ejdepalm (1) – Vincze, Sikorcin, Németh A.; Reiter A. – Magosi B., Erdély, Benk. Edző: Rob Pallin
INNSBRUCK:
MUNRO – ROSS, MacAulay – SIDDALL 1, BEECH (1), Schennah; VANBALLEGOOIE (1), Pedevilla – Ulmer, Valdix, Olsson; Pittl, Stern – Mössmer, Kaspitz, Höller; Saringer, Schramm – Frischmann, Huber, Hörtnagl. Edző: Christer Olsson
Gólok. 26:38: Wehrs
(Sarauer, Szirányi B., 1–0). 28:43: Siddall (VanBallegooie, Beech – emberelőny, 1–1). 47:52: Kovács Cs. (Marino, Ejdepalm – ee, 2–1). 59:07: Sarauer (Banham, 3–1)
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin:
– Mindkét nap remek munkát végeztünk, elsősorban védekezésben. Rengeteg lövést blokkoltunk, és itt ki kell emelnem a támadókat is, akik szenzációsan segítettek be a bekkeknek. Az a fajta edző vagyok, aki száztíz százalékot követel meg a játékosaitól, de ezek a srácok mostanában százhúsz százalékon pörögnek.
Christer Olsson:
– Nagyon jó hazai csapat ellen játszottunk szoros mérkőzést. Egy nappal korábban nagy győzelmet arattunk Bécsben, az sok energiánkat felemésztette. A második harmadunk sokkal jobb volt, mint az első, de az utolsóban már nem volt erőnk még egyszer hátrányból felállni.

A FORDULÓ VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEI
ZM Olimpija–Linz (december 30-ról elhalasztva)
Villach–Dornbirn
Graz 99ers–Znojmo
Vienna Capitals–Salzburg
Bozen–Klagenfurt

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 41 25 4 4 8 155–102 +53 62
2. Linz 41 19 7 3 12 145–107 +38 55
3. Villach 41 21 4 1 15 121–109 +12 51
4. Vienna Capitals 41 22 1 4 14 110–104 +6 50
5. Znojmo 41 19 3 4 15 143–120 +23 48
6. Fehérvár AV19 42 18 5 1 18 133–135 –2 47
7. Bozen 41 16 4 2 19 114–112 +2 42
8. Graz 41 16 2 5 18 113–120 –7 41
9. Klagenfurt 41 13 2 7 19 104–129 –25 37
10. Dornbirn 41 15 2 2 22 109–138 –29 36
11. Innsbruck 42 12 3 5 22 108–130 –22 35
12. Olimpija Ljubljana 41 11 3 2 25 86–135 –49 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik