EBEL: remek Fehérvár-siker a címvédő Bozen ellen

Vágólapra másolva!
2014.12.13. 19:57
null
A fehérváriak legyőzték a címvédőt (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
A remek formában levő Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az EBEL alapszakaszában 4–3-as győzelmet aratott a bajnoki címvédő HC Bozen felett.

 

Egy-egy eltékozolt emberelőny (előbb Mark Cullen, majd Kóger Dániel szállt ki) után a 11. percben tört meg a patthelyzet: egy bolzanói kontra végén Phil DeSimone talált be az újonnan szerződtetett Christian Engstrand hálójába. A Volán alig több mint hat perccel a harmad vége előtt egyenlített Bartalis István góljával: a fehérvári harmadik sor centere egy jobb oldali Marino-passzt vágott a kapuba. Sokáig nem örülhetett a házigazda az egyenlítésnek, alig másfél perccel Bartalis gólját követően ugyanis John Lee vette be Engstrand ketrecét. Az első pihenőre így is döntetlennel vonulhattak a csapatok: mindössze huszonkét másodperccel a harmad vége előtt megint jött Bartalis, aki feljegyezhette első EBEL-dupláját. 2–2

A második harmadra aztán fegyelmezettebb üzemmódba kapcsolt a két csapat, legalábbis a védekezésre jobban koncentrált mind a Volán, mind a Bozen. A játékrész közepén egy óriási kapu előtti kavarodást úsztak meg az olaszok, öt perccel a harmad vége előtt pedig egy kontrát – hatalmas lehetőséget hagytak kihasználatlanul a fehérváriak. A bolzanóiak a végén megfagyasztották a vért a hazai drukkerek ereiben, de ők sem tudtak változtatni a 2–2-n – a Fehérvár védelmi megingásai szintén büntetés nélkül maradtak.

A harmadik harmadot a Fehérvár egy Szirányi-kapuvassal kezdte, majd góllal folytatta: emberelőnyös akció után Andrew Sarauer a bal szélről küldött éles lövést a kapuba. Egy perccel is átjutott a korong a Bozen gólvonalán, a döntés a videobíró kezébe került – a spori nem adta meg a találatot, így nem lett 4–2. Ráadásul emberhátrányba is került a magyar csapat, de ezt sikerült kivédekezni – még akkor is, amikor Magosi sérülten a jégen feküdt.

Tíz perccel a vége előtt a Fehérvár hatalmas lehetőséget kapott, mivel két percet kettős emberelőnyben tölthetett. Ki is használta a sanszot: bár az emberelőny eleje nem kívánkozott a sportági nagykönyvbe, végül felállt a Volán, és két kipattanó után Frank Banham éles szögből beköszönt, 4–2!

Nem volt azonban megállás, a Bozen rákapcsolt, és Rodney révén szépíteni is tudott egy megpattanó lövéssel emberfórból, ám még egyet nem tudott hozzátenni, hiába hívta le a kapust is – a Fehérvár kitartott, és 4–3-as sikert ünnepelhetett a címvédő felett.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 26. FORDULÓ

FEHÉRVÁR AV19BOZEN FOXES (olasz) 4–3 (2–2, 0–0, 2–1)
Székesfehérvár, 3379
néző. Vezette: Hofer, Veit (mindkettő osztrák), Johnston (amerikai), Cortese (olasz)
Fehérvár: ENGSTRAND – Boivin (2), Ejdepalm – BANHAM 1 (1), SARAUER 1, LOVECCHIO (1); Varga A., Orbán (1) – Kóger, Sikorcin, Benk; Wehrs, Szirányi B. (1) – Marino (1), BARTALIS 2, KOVÁCS CS. (1); Reiter, Tokaji – Németh A., Nemes, Magosi B.
Bozen: Hübl – Egger, RODNEY 1 – Insam, CULLEN (1), Keller; GALVINS (1), Oberdörfer – Nesbitt, Schofield, Gander; Lee 1, McMonagle – PANCE (1), Bernard, DE SIMONE 1; Crowley – Frank (1), Zanette (1)
Gólok. 10:43: De Simone (Pance, Galvins 0–1). 13:44: Bartalis (Marino, Szirányi B., 1–1). 15:10: Lee (Zanette, Frank, 2–1). 19:38: Bartalis (Kovács Cs., Orbán, 2–2). 45:12: Sarauer (Boivin, Banham – emberelőny, 3–2). 52:02: Banham (LoVecchio, Boivin – kettős emberelőny, 4–2). 54:07: Rodney (Cullen – ee., 4–3).

27. FORDULÓ

Innsbruck–Znojmo 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 26 18 1 2 5 104–59 +45 40
2. Linz 26 10 5 2 9 91–73 +18 32
3. Vienna Capitals 26 14 1 2 9 65–60 +5 32
4. Znojmo 27 13 2 1 11 100–79 +21 31
5. Graz 26 13 1 3 9 79–69 +10 31
6. Fehérvár AV19 26 11 4 1 10 90–93 –3 31
7. Villach 26 11 2 1 12 70–75 –5 27
8. Bozen 26 11 1 1 13 67–69 –2 25
9. Klagenfurt 26 9 1 4 12 64–80 –16 24
10. Dornbirn 26 10 1 2 13 63–84 –21 24
11. Innsbruck 27 6 3 5 13 66–86 –20 23
12. Olimpija Ljubljana 26 6 3 1 16 52–84 –32 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik