EBEL, KÖZÉPSZAKASZ, 2020 – ADATBANK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.30. 10:10
Véget ért az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (EBEL) középszakasza. Az alsóházból 10 forduló után az első három került be a rájátszásba az öt felsőházi csapat mellé – a Fehérvár AV-nak az idén nem sikerült.

EBEL – ÍGY NÉZ KI AZ IDÉNYEBEL – ÍGY NÉZ KI AZ IDÉNY

Ebben az idényben 11 csapat szerepel a bajnokságban, az alapszakasz 44 fordulóból állt, mindenki négyszer játszott mindenkivel, kétszer otthon, kétszer idegenben, s minden csapatnak volt négy szabadnapja.

Az alapszakasz végén az első öt helyezett a középszakasz felsőházába került, s a rájátszás biztos résztvevőjeként a kiemelési helyekért játszott mindenkivel kétszer. Ide az első 4, a második 2, a harmadik 1 pontot hozott magával az alapszakaszból.

A többiek – így az alapszakaszt a 9. helyen záró Fehérvár AV19 – a középszakasz alsóházában küzdöttek meg a maradék három playoffhelyért, mégpedig oda-vissza vágós csoportkörben, 10 fordulóval. Az alsóházba 8-6-4-2-1-0 pontot hoztak magukkal a csapatok – a fehérváriak tehát két egységgel vágtak neki.

A rájátszásban először az első, majd a második, végül a harmadik választ ellenfelet, s a negyeddöntőtől kezdve négy győzelemig tartó párharcokat vívnak a playoffban. A koronavírus-járvány terjedése miatt március 10-én befejeződött az EBEL rájátszása. Részletek itt!

AZ ALAPSZAKASZ TABELLÁJÁT ÉS EREDMÉNYEIT IDE KATTINTVA TALÁLJÁK.

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
MGYHGYHVVL–KGk P
1. Bozen Südtirol 8 7 1 27–11 +16 21
2. Salzburg 8 4 2 2 22–21 +1 20
3. Vienna Capitals 8 3 1 4 25–24 +1 13
4. Klagenfurt 8 2 3 3 19–22 –3 10
5. Graz 8 1 1 6 19–34 –15 3
A Salzburg 4, a Vienna 2, a Klagenfurt 1 pontot hozott az alapszakaszból.

AZ ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNYE
MGYHGYHVVL–KGk P
1. Villach 10 4 2 1 3 30–27 +3 25
2. Linz 10 5 1 1 3 38–32 +6 24
3. Znojmo 10 4 3 3 25–28 –3 19
4. Fehérvár AV1910321435–29+616
5. Innsbruck 10 4 1 1 4 33–32 +1 16
6. Dornbirn 10 2 2 1 5 23–36 –13 11
A Villach 8, a Linz 6, a Znojmo 4, a Fehérvár 2, az Innsbruck 1 pontot hozott magával az alapszakaszból.
A FEHÉRVÁR MECCSEI A KÖZÉPSZAKASZBAN
2020. január 31. Znojmo–Fehérvár AV19 2–3 – h. u.
2020. február 2. Fehérvár AV19–Linz 3–1
2020. február 11. Villach–Fehérvár AV19 5–2
2020. február 14. Fehérvár AV19–Innsbruck 1–3
2020. február 16. Fehérvár AV19–Dornbirn 9–1
2020. február 18. Dornbirn–Fehérvár AV19 3–2
2020. február 21. Innsbruck–Fehérvár AV19 5–2
2020. február 23. Fehérvár AV19–Villach 3–4 – sz.
2020. február 27. Fehérvár AV19–Znojmo 4–0
2020. február 29. Linz–Fehérvár AV19 5–6 – h. u.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik