EBEL: kétgólos fehérvári siker a Znojmo otthonában

Vágólapra másolva!
2013.09.08. 19:58
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata győzelemmel kezdte az EBEL 2013–14-es kiírásának alapszakaszát: a fehérváriak 4–2-re diadalmaskodtak a cseh Znojmo otthonában.

A Znojmo alaposan bekezdett a mérkőzésen, Bálizs Bencének többször is hárítania kellett, a 8. percben pedig Ales Sova kísérleténél a vas is kisegítette – rá is szolgált, mivel előtte bravúrosan hárította Milan Prohazka közeli kísérletét. A Fehérvár egy emberfórral jutott lélegzethez, igaz, sokat nem tudott vele kezdeni – de legalább a kapura nehezedő nyomásnak vége lett. A magyar csapat a 14. percben kivédekezett egy emberhátrányt, majd Sikorcin Ladislav révén a vezetést is megszerezhette volna, de Jakub Cech ekkor még hárított. Nem úgy az első harmad végén, amikor Ric Jackman kék vonalról eleresztett, emberelőnyös bombája a kapus lábai között utat talált a kapuba!

Kiválóan kezdődött a 2013–14-es EBEL-idény (Fotó: Mirkó István, archív)
Kiválóan kezdődött a 2013–14-es EBEL-idény (Fotó: Mirkó István, archív)

A Volán úgy kezdte a második harmadot, ahogy az elsőt zárta, azaz góllal: ezúttal Frank Banham köszönt be Cechnek, a feljavult magyar csapat határozottan veszélyesebb volt ebben az időszakban. A Znojmót azonban nem lehetett leszakítani: a 30. percben Bálizs még védte Havlik kísérletét, de a kipattanót Zdenek Blatny már a kapuba küldte, majd egy emberelőnyt kihagytak a hazaiak. Egy perccel később javítottak, kettő az egyben mehettek kapura, Jíri Beroun maga fejezte be az akciót – a 33. percben 2–2-re alakította az állást. Kulcspillanatához érkezett el a meccs, mert egálnál a Znojmo kettős emberelőnyben támadott, de Bálizs „bírta a kiképzést", hiába tüzeltek mindenhonnan a csehek. Az önfeláldozó védekezés és a kapusparádé meghozta az eredményét, a Znojmo nem tudott fordítani.

Az utolsó harmad mindkét oldalon kiállításokkal kezdődött, majd a fehérváriak részéről a megugró Andrew Sarauer hibázott nagy helyzetet. Hamarosan javított Sarauer, az 50. percben fonákkal a léc alá emelt. A hazaiak futottak az eredmény után, de a 2–3-ra 2–4 jött és nem 3–3: egy kontra után Mihály Árpád lőtt, Cech nem tudta összeszedni a korongot, a vasról kipattanó korongból pedig Adam Naglich eldöntötte a mérkőzést – az utolsó percekben még egy kiállítást is kihúzó Fehérvár kétgólos győzelmet aratott.

Bálizs Bence szerint a harmadik harmadban mutatott játék volt a kulcs

„Tudni kell, hogy a Znojmo jó csapat lesz, erősödött a nyáron. Azt is tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, itt sosem volt, ezért úgy készültünk, hogy aktívak leszünk az elején, nem hagyjuk, hogy az ellenfél diktálja az iramot. Az első harmadban jól is hokiztunk, a másodikban viszont fegyelmezetlenkedtünk, sok hátrányunk volt, azaz gyakorlatilag ajándékoztunk két gólt. El kell ismerni, ekkor a Znojmo uralta a játékot, de miután a második szünetben megbeszéltük, hogy ezen az úton nem mehetünk tovább, visszataláltunk az első harmad játékához: letámadtunk és aktívak voltunk, ami meghozta a győzelmet. Nem csak a légiósokkal, hanem a kapusunkkal és mindenkivel elégedettek vagyunk, kiadtunk magunkból mindent és fontos, hogy jeleztük a mezőnynek: karakteres csapat vagyunk!" – értékelt a Nemzeti Sportnak Sille Tamás, a Fehérvár segédedzője.

EBEL, ALAPSZAKASZ
ZNOJMO (cseh)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 (magyar) 2–4 (0–1, 2–1, 0–2)

Znojmo, 3500 néző. Vezette: Erd, Sporer, Hütter, Nagy.
Znojmo: Cech – Stach, Thomas, Blatny, Fiala, Jarusek – Pavlikovsky, Lattner, Prochazka, Podesva, Havlik – Sova, Boruta, Beroun, Seda, Beránek – Magovac, Müller, Kilnar, Bartos, Novak. Vezetőedző: Jíri Reznar
Sapa Fehérvár AV19: Bálizs – Jackman, Pozsgai, Yellow Horn, Sarauer, Banham – Kiss D., Gawryletz, Kovács Cs., Naglich, Mihály – Tokaji, Hetényi P., Magosi, Sikorcin, Benk – Orbán, Szirányi, Németh A., Nemes, Tóth G. Vezetőedző: Marty Raymond
Gólszerző: Jackman (0–1, Yellow Horn, Banham, 18:25 – ee.), Banham (0–2, Yellow Horn, Pozsgai, 20:25), Blatny (1–2, Havlik, 29:47), Beroun (2–2, Beránek, Seda, 32:43), Sarauer (2–3, Pozsgai, Banham, 49:52), Naglich (2–4, Mihály Á., Kovács Cs., 53:26)
További eredmények: Vienna–KAC 4–1, Innsbruck–Bozen 1–6, BW Linz–Graz 99ers 2–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik