EBEL: kétgólos előnyről, szétlövésben kapott ki a Volán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.05. 22:01
null
A pénteki meccs után szinte biztossá vált, hogy a Fehérvár nem lesz ott a rájátszásban (Fotó: Földi D. Attila, archív)
Az EBEL középszakaszának alsóházában a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata hazai pályán már 3–1-re is vezetett az Innsbruck ellen, de az osztrák csapat egyenlített, és szétlövés után 4–3-ra megnyerte a meccset. A székesfehérvári együttesre még három meccs vár az alsóházban, de szinte biztos, hogy nem jut be a rájátszásba.

 

A Volán számára rémesen indult a meccs, hiszen Andreas Valdix révén az osztrákok már 78 másodperc után megszerezték a vezetést. A székesfehérvári csapat azonban hamar észhez tért, hiszen Brance Orban egyenlítő találata után két góllal használta ki kettős emberelőnyét. Az első harmadban 17:26-nál Nagy Gergő, majd 18:00-nál Bartalis István is betalált, így a Volán kétgólos előnyből (3–1) várhatta a folytatást.

Ekkor még nem sokan sejtették, hogy a Volán ezek után már csak a szétlövésben szerez gólt a meccsen, pedig ez történt. Az Innsbruck a második harmadban David Schuller jóvoltából szépített, majd a harmadik játékrészben Hunter Bishop góljával egyenlített.

A hosszabbításban a fehérvári együttesnek több nagy helyzete is akadt, ám ezek rendre kimaradtak, a szétlövésben pedig az Innsbruck játékosai koncentráltak jobban. A rávezetések során az osztrák csapatból Bishop kétszer is túljárt Hetényi Zoltán eszén, míg a hazaiaktól csak Andrew Sarauer vette be a kaput.

A Fehérvár sorozatban az ötödik vereségét szenvedte el az alsóházban, és már csak matematikai esélye maradt arra, hogy bejusson a rájátszásba.

JÉGKORONG EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ
FEHÉRVÁR AV19
TWK INNSBRUCK (osztrák) 3–4 (3–1, 0–1, 0–1, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 2916
néző. V: Piragic (horvát), Siegel, Loicht (mindkettő osztrák), Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Martinelli, Brocklehurst, Banham (1), Sarauer, Kóger – Manavian, Wehrs (1), Sikorcin, Bartalis 1 (1), Kovács Cs. – Szirányi B., Bodo, Francis, Nagy G. 1, Sárpátki – Benk, B. Orban 1, Vincze P. Edző: Hannu Järvenpää
INNSBRUCK: Chiodo – Schaus (1), Liffiton, Lammers (1), Spurgeon, Bishop 2 – Saringer, Ross (2), Ulmer, Valdix 1 (1), Schennach (1) – Van Balleggooie, Pedevilla, Mössmer, Hahn, Schramm – Hanschitz, Ebner, Frischmann, Schuller 1, Hörnagl. Edző: Pierre Beaulieu
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää: – Természetesen a szétlövés volt a legfájdalmasabb, hiszen nem győztünk, mert nem tudtuk elviselni a nyomást. Ugyanakkor az Innsbrucknak nagyon is jó csapata van. Sajnos sok a sérültünk, és különösen szerencsétlen, hogy ketten is hátvédek közülük, így öt bekkel kellett játszanunk, akik hamarabb fáradtak, emiatt gólokat is kaptunk. Nehéz a helyzetünk, de a sorozatban elszenvedett négy rendes játékidős vereség után most legalább pontot szereztünk.
Pierre Beaulieu: – Három pontért jöttünk, de kettőt szereztünk, és így tekintek erre a győzelemre, nem úgy, hogy elhagytunk egy pontot. Büszke vagyok a srácokra, mert nagyot küzdöttek, keresztül minden akadályon.

További eredmények. Alsóház. Graz–Olimpija Ljubljana 1–0 – szétlövéssel, Villach–Klagenfurt 2–3 – h. u.
Felsőház.
Znojmo–Bozen 6–4, Dornbirn–Vienna 3–2 – szétlövéssel, Salzburg–Linz 2–5

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Villach 7 5 2 21–12 +9 23
2. Klagenfurt 6 3 1 2 21–18 +3 15
3. Innsbruck 6 3 1 2 20–14 +6 11
4. Graz 6 2 1 1 2 13–17 –4 10
5. Fehérvár AV19 7 1 1 1 4 19–22 –3 8
6. Olimpija Ljubljana 6 1 1 4 9–20 –11 3
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Salzburg 6 2 1 3 25–24 +1 14
2. Znojmo 6 3 3 23–22 +1 14
3. Linz 6 2 1 3 19–19 0 12
4. Vienna Capitals 6 3 1 2 16–16 0 11
5. Dornbirner 6 1 2 2 1 20–21 –1 9
6. Bozen 6 1 2 3 21–22 –1 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik