EBEL: győzelemmel zárta az alapszakaszt a Fehérvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.01. 20:09
null
Nagyüzem a fehérvári kapu előtt (Fotó: Földi Imre)
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata a Znojmo elleni hazai győzelemmel zárta az EBEL alapszakaszát. Az már a találkozó előtt eldőlt, hogy a fehérváriak a végeredménytől függetlenül a felsőházban folytatják a szezont.

 



Jól indult a fehérváriak számára a találkozó, hiszen emberhátrányból sikerült vezetést szerezni – Sikorcin Ladislav volt eredményes –, majd a 6. perc elején Kovács Csaba góljánál már kapust kellett cserélnie az ellenfélnek: Zan Us négy lövésből kapott kettőt. A 13. percben szépítettek ugyan a vendégek, de a harmad végére visszaállt a közte kettő, miután a magyar válogatottnál is számításba vett Andrew Sarauer betalált (3–1).

A második harmad elején Magosi Bálint kapott végleges fegyelmit – Martin Bacával állt le bunyózni –, ám a játékrész ettől függetlenül is sokáig a kiállítások jegyében telt. A fehérváriak szerencséjére a két kiállítást is begyűjtő Kevin Wehrs a végjátékban fóros gólt szerzett (4–1). A harmadik felvonásban több fehérvári is a kispad helyett a büntetőpad felé vehette az irányt, a Znojmo pedig ezt kihasználva feljött egygólos különbségre. Jakub Grof révén 31 mp kellett a kettős fórjuk gólra váltásához, illetve az 56. percben 3 mp egy szimpla emberelőnyös találathoz. A végjátékra a vendégcsapat lehívta a kapusát, majd hat a négy ellen támadhatott, miután 23 mp-cel a vége előtt Sikorcint kiállították, de hiába a vendégek három próbálkozása, az eredmény nem változott (4–3).

Az alapszakasz első hat helyezettjéhez csatlakozik majd a szintén teljes oda-visszavágós kört letudó alsóház legjobb két együttese. A Fehérvár bónuszpont nélkül kezdi a középszakaszt.

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 44. (UTOLSÓ) FORDULÓ
FEHÉRVÁR AV 19–ORLI ZNOJMO (cseh) 4–3 (3–1, 1–0, 0–2)
Székesfehérvár, 3465
néző. V: M. Nikolic, Widmann (mindkettő osztrák), Johnstone (amerikai), Hofstätter (osztrák)
FEHÉRVÁR: Rajna – Wehrs 1, Szirányi B. (2), Kóger D., Sarauer 1 (2), Sárpátki – Orbán A. (1), Reiter A., Marino, Sikorcin 1 (1), Kovács Cs. 1 – Varga A., Ejdepalm, Vincze P., Nemes, Benk (1) – Magosi B., Erdély, Németh A. Edző: Rob Pallin
ZNOJMO: Us (Nechvátal) – Baca, Sova, Sedivy, Fiala, Havlík (1) – Nemcík, Grof 1 (1), Rehus, Podesva (1), Spácek – Boruta 1 (1), Jass (1), Beroun 1, Klhufek (1), Cip – Bartos, Novák. Edző: Jirí Reznár
Gólok. 3:16: Sikorcin (Benk, Szirányi B. – emberhátrány, 1–0). 5:01: Kovács Cs. (Sarauer, Szirányi B. – emberelőny, 2–0). 12:55: Beroun (Klhufek, Jass, 2–1). 17:58: Sarauer (Orbán, 3–1). 38:36: Wehrs (Sarauer, Sikorcin – ee., 4–1). 43:34: Grof (Boruta, Podesva – kettős emberelőny, 4–2). 55:48: Boruta (Grof, Havlík – ee., 4–3)
Emberelőnyök: 5/2, ill. 8/2
Büntetőpercek: 41, ill. 15
Fegyelmi büntetés: végleges fegyelmi (Magosi B.)
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin: – Megmondtam a fiúknak, hogy nagy sebességgel kell játszanunk, és ugyanolyan védekezéssel, mint az elmúlt négy meccsen, mert abból lehet építkezni elöl. Nagyon jól is mentünk át védekezésből támadásba, jól bántunk a koronggal. Ez a meccs az előző négy-öt forduló tükörképe volt, amelyekben kiválóan teljesítettünk.
Jirí Reznár: – Borzasztóan kezdtünk, gyorsan kaptunk két gólt, úgy tűnt, mintha a buszon maradtak volna a játékosaim. Ekkora hátrányból persze már nehéz volt felállni, ráadásul ezúttal már én is inkább a fiataloknak adtam lehetőséget.
További eredmények:
Innsbruck–Villach 1–0
(0–0, 1–0, 0–0), Klagenfurt–Graz 5–4 (1–1, 4–2, 0–1), Dornbirn–Olimpija Ljubljana 5–2 (2–0, 1–0, 2–2), Salzburg–Vienna Capitals 6–2 (1–0, 2–0, 3–2), Linz–Bozen 5–1 (1–0, 2–1, 2–0)

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Salzburg 44 26 4 5 9 165–112 +53 65
2. Linz 44 21 7 3 13 155–113 +42 59
3. Villach 44 22 4 1 17 130–118 +12 53
4. Vienna Capitals 44 23 1 4 16 119–117 +2 52
5. Znojmo 44 21 3 4 16 156–130 +26 52
6. Fehérvár AV19 44 20 5 1 18 141–139 +2 51
7. Bozen 44 16 5 2 21 119–122 –3 44
8. Klagenfurt 44 15 2 8 19 114–137 –23 42
9. Graz 44 16 2 5 21 120–132 –12 41
10. Dornbirn 44 17 2 2 23 121–147 –26 40
11. Innsbruck 44 13 3 5 23 110–134 –24 37
12. Olimpija Ljubljana 44 12 4 2 26 95–144 –49 34

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik