Kikapott a Volán, Fehérváron szépített a Vienna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 19:10
null
A lendületes meccsen nem volt hiány a kemény ütközésekben (Fotó: Mirkó István)
A Vienna Capitals egygólos győzelmet aratott Székesfehérváron a jégkorong EBEL negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén, így az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban összesítésben 2–1-re szépített a még mindig előnyben lévő Fehérvár AV 19 ellen. A találkozón a házigazdák szereztek vezetést, de a második harmad elején fordított a vendégcsapat, majd a felvonás végjátékában meglépett kettővel. A záró szakaszban hiába támadott a Volán, és zárkózott fel egygólos különbségre, sikerrel bekkeltek a bécsiek.

1. harmad

Nem óvatoskodott a Vienna, amely eddig egyetlen másodpercet sem játszhatott előnyben a negyeddöntő során. A kezdés előtt nagyon fogadkoztak a bécsiek, hogy ezúttal másként lesz. Nos, a Fehérvár öt percen keresztül bekkelni kényszerült, de ezt fegyelmezetten, sok cserével tette meg, nem is változott az eredmény. Szép folyamatosan jött ki a szorításból a házigazda. Előbb a mezőnymunka vált kiegyenlítetté, majd a Volán is akciókat vezethetett, lövésig jutott. Nem is kellett sokat várni a gólra. A 9. percben a negyedik sor volt a jégen, amikor ketten is helyzetbe kerültek. Végül a Magosi Bálint által visszaszerzett korongot Orbán Attila tette vissza a kapu elé. Ott Németh Attila fogott pozíciót, majd jó érzékkel szúrt bele a lövésbe, a korong pedig a bécsi kapus mellett a kapu jobb oldalába vágódott. A folytatásban a Fehérvár akarata érvényesült. Megvoltak a hazai helyzetek, lövések. Közelebb állt a gólhoz a Volán, mint a vendégcsapat. Az első felvonás döntően sportszerű keretek között zajlott. A bécsiek csak nyomokban hozták a rájuk jellemző piszkálódást, szurkálást, amelynek a fehérváriak nem ültek fel. A bécsiek erejéből huszáros hajrára futotta, két percig ismét beszorították a fehérváriakat, de hiába, nem sikerült az egyenlítés. Sőt helyzetbe sem kerültek (1–0).

2. harmad

A második harmadot ismét nagy elánnal kezdte a vendégcsapat, viszont ezúttal gólig is jutott. Sőt, miután (le)támadásban maradt, a 25. percben már vezetett is a Vienna. A fehérváriak meg sem tudták közelíteni az első harmadban mutatott taktikus játékukat, ritkán jártak a bécsiek kapuja előtt, és az akcióikban sem volt kellő erő és gólveszély. A Vienna lendülete csak a harmad utolsó részére hagyott alább, de akkor meg a bírók segítették ki. A továbbra is sportszerű mederben robogó találkozón elég volt Kóger Dániel durvára sikerült palánkra lökése, máris elszabadultak az indulatok. A vétkes magyar és csapata is bűnhődött. Kógert kiállították, és hiába vettek rajta elégtételt, a Vienna ezért nem fogyatkozott meg létszámban. A fórt gólra is váltotta a vendégcsapat, hogy aztán a felvonás utolsó másodperceiben megint a kakaskodásé legyen a főszerep. A bírók ezúttal sem álltak feladatuk magaslatán: a Sikorcin Ladislavot bottal szájba vágó Jamie Frasert például elfelejtették kiállítani (1–3).

3. harmad

Ebben a felvonásban nem engedte magára annyira a házigazda a vendégeket, mint korábban, de mintha utóbbiak eleve a saját harmadukra, kapujukra koncentráltak volna jobban, mintsem a támadásvezetésre. Sok volt az ütközés, amiben a Volán játékosai felvették a versenyt a bécsiekkel, de a nagy rohanásba kevés igazán nagy helyzet fért bele. Bartalis Istvánnak azonban a 48. percben így is összejött a szépítés, jóllehet egyenlíteniük már nem sikerült a nagy iramot végig bíró fehérváriaknak (2–3).

„Benne volt, hogy nekik is jól pattan a korong”

EBEL, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
FEHÉRVÁR AV 19 (4.)–UPC VIENNA CAPITALS (osztrák, 5.) 2–3 (
1–0, 0–3, 1–0)
Székesfehérvár, 3250 néző. V: Erd, Johnston, Smeibidlo
FEHÉRVÁR: Engstrand – Szirányi B., Wehrs, Banham, Sarauer, Kóger D. – Boivin, Orbán, Marino, Sikorcin, Benk – Varga A., Ejdepalm, Vincze P., Bartalis, Kovács Cs. – Tokaji, Hetényi P., Magosi B., Erdély, Németh A. Edző: Rob Pallin
VIENNA: Zaba – Carson, F. Iberer, Ferland, Macarthur, Foucault – P. Lakos, Fraser, Magowan, Watkins, Sylvester – P. Peter, Klimbacher, Nödl, Rotter, Bois – Hackl, Grosslercher, Fischer, Schiechl, Hart. Edző: Jim Boni
Gólok: 8:54 Németh A. (Orbán – 1–0), 20:28 F. Iberer (Macarthur, Foucault – 1–1), 25:42 Bois (Nödl, Fraser – 1–2), 39:21 Macarthur (F. Iberer – 1–3), 47:44 Bartalis (Kovács Cs., Ejdepalm – 2–3)
Kiállítások: 6 perc + 5 perc fegyelmi (Sikorcin), ill. 10 perc + 5 perc fegyelmi (Rotter)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Volán javára

További eredmények
Salzburg–Villach 4–0
(2–0, 1–0, 1–0)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Salzburg javára

Znojmo–Klagenfurt 3–6 (0–3, 3–2, 0–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Klagenfurt javára

Linz–Bozen 2–1 (0–0, 1–0, 1–1)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Linz javára

3. harmad

60. perc Vége a mérkőzésnek.
59. perc
Hat az öt ellen a jégen a házigazda, Engstrand elhagyta a kaput.
58. perc
Mintha emberelőnyben lenne a Volán, úgy beszorította a Viennát – lövőhelyzet nélkül.
58. perc
Időt kértek a fehérváriak.
57. perc
Marino lőtt közelről, Zabáról lejött a korong, nincs lehetőség ismételni.
56. perc
Magosi emelte ki korongot, a vendégek kiállítást reklamáltak, de maradtak öt az öt ellen a jégen a felek.
54. perc
Nagy bécsi helyzet maradt ki, aztán Boivin átcselezte magát megint a pályán, de ezúttal nem jutott lövésig.
53. perc
Sok az ütközés, a kapuk előtt felváltva tűnnek fel a játékosok, de a kapusok ritkán avatkoznak játékba. Magosi mutatott be egy nagyon kemény ütközést, de szabályosat.
50. perc
Felállt és adogatott öt a négy ellen a Volán, de kevés lövéssel próbálkozott. Elmaradt az egyenlítés.
49. perc
Parázs jelenetek a bécsiek kapujánál, majd a kontránál a korongra kivetődő Engstrandra ütött rá és korizott bele Lakos. Ismét dulakodás, a vétkes pedig kiülhetett a büntetőpadra. Hazai fór.
48. perc Bartalis
bekorcsolyázott a bécsiek harmadába, picit kivárt, majd takarásból kilőtte a kapu jobb oldalát (2–3).
47. perc
Támad a Volán, azért akadnak hazai lövések is, de Zaba biztosan véd, és a Vienna is jól védekezik. A bécsiek kevés teret adnak a vendégek. Mintha megelégednének a kétgólos előnnyel, és inkább őrizni akarnák az eredményt.
45. perc
Magosi éles szögből lőtt, Zaba védett.
44. perc
A házigazdák első sora öt az öt ellen is felállt az ellenfél harmadában, de nem jutottak lövéshez.
43. perc
Ismét azon a bizonyos határon játszanak – küzdenek – a vendégek, de a bírók engedik őket, nincsenek szankciók. Viszont a játék döntően ott van a vendégek térfelén.
41. perc
Ezúttal nem engedte magára a kezdés után a Volán a bécsi vendégeket, ők erre több kemény ütközéssel válaszoltak.
41. perc Elkezdődött a harmadik harmad.

2. harmad

40. perc Vége a második felvonásnak.
40. perc
Kemény kakaskodás maradt a harmad végére. Két bécsi kapott büntetést – a bottal fejre ütő Fraser speciel semmit –, a Volánból Sikorcin 2+5-t.
40. perc
Újabb gólt szerzett a vendégcsapat. Fórban ziccerbe jött a passz, Macarthur csinált egy lövőcselt, de összességében nem volt nehéz dolga (1–3).
39. perc
Korongszerzés után kettő az egy elleni kontrát vitt az emberhátrányba lévő Volán, de Marino passzába beledobta magát az egyetlen bécsi bekk.
39. perc
Kóger túl keményen ütközte le Bois-t a palánk mellett. Érkezett elégtételt venni Peter, majd a kesztyűjét eldobó Bois vett elégtételt. Kóger két percet kapott, de emberelőnybe került a vendégcsapat.
38. perc
Sarauer passzát Bahman vágta rá kapásból. De előbbi nem volt pontos, utóbbiban meg nem volt erő. Zaba így simán fogta a közeli próbálkozást.
37. perc
Elfáradt a saját maga által diktált őrült tempóba a Vienna. Már a felezővonalnál koronghoz jut a Fehérvár, de azzal kezdeni is kellene valamit. A vendégek viszont fegyelmezetten védekeznek, így nincsenek nagy hazai helyzetek.
35. perc
A fehérváriak első sora azért be tudott rendezkedni a vendégek harmadába, de korongvesztés után azonnal bekkelni kényszerült.
34. perc
Boivin szólózott ismét, majd lőtt, és közben meglökött egy bécsi védőt, amiért ketten is kerülgették a vendégek közül. A bunyó viszont elmaradt.
33. perc
Kóger fordulásból lőhetett, de a nagyobb helyzet ismét a vendégek előtt adódott.
32. perc
Engstrand lekap egy távoli bombát. Továbbra is védekezik a Volán, örül, ha cserélni lemehet.
31. perc
Megvannak a kemény ütközések is, de ezekből a Volán jött ki jobban. Az első harmaddal ellentétben ezúttal tartja az emelt tempót a Vienna.
28. perc
Továbbra is letámad a vendégcsapat, a Volán ezúttal nem jut el az ellenfél kapujáig, nem tud helyzeteket kialakítani a házigazda.
25. perc
Először előnyben a Vienna a negyeddöntő során. Bartalis előtt adódott lövés, majd a kimaradt hazai helyzet után akciót vitt a bal szélen a Vienna. Boivin nem volt kellően határozott a palánknál, így Nödl meglógott, majd centerezését az üresben, nagy lendülettel érkezőBois vágta be a hazai kapuba (1–2).
25. perc
Kontrát vezethetett a Volán, Banham hát mögötti keresztpasszát Kóger éles szögből lőtte kapura. Zaba védett.
25. perc
Járt a Volán is az ellenfél harmadában, de aztán ismét a hazai kapusnak akadt dolga.
24. perc
Engstrand tenyerelt rá egy kapu elé lőtt korongra.
24. perc
Hamar elveszítik a korongot a fehérváriak, nagy a nyomás a házigazdákon.
22. perc
Támadásban maradt a vendégcsapat, Engstrand tolt oldalra egy lövést, majd élt együtt a játékkal. Ismét beszorult a Volán a saját harmadába.
21. perc
Letámadással kezdett a Vienna, 32 mp alatt összejött a vendégeknek az egyenlítés. A kapu elé lőtt korongba Florian Iberer szúrt bele gólt érően (1–1).
21. perc Elkezdődött a második játékrész.

1. harmad

20. perc Vége az első harmadnak.
20. perc
A végjátékot megnyomta a Vienna, a vendégek ott jártak a fehérvári kapu közelében, de nem tudtak egyenlíteni. Igazából komoly lövőhelyzet sem adódott előlük.
19. perc
Banham lőtt szinte a harmadvonaltól, jobbról a palánk mellől, Zabának kellett védeni.
18. perc
Jól tartja az állásait az előnyben lévő Fehérvár, bár a Vienna egy támadás erejéig eléggé megkavarta a hazai védelmet.
16. perc
Öt a négy ellen beszorította a Viennát a saját harmadába a hazai gárda, a fehérvári játékosok keresték a jó lövőpozíciókat. A passzolgatás vége páros kiállítás lett a kapu előtti pozíciós harc miatt. Bois volt a kezdeményező, de kiküldték vele a vétlen Sarauert is.
15. perc
Bottal lökés miatt fogyatkozott meg a vendégcsapat. Foucault a kiállított játékos.
15. perc
Sikorcin előtt adódott lehetőség, ő azonban passzolt, a védők közbeavatkoztak.
14. perc
Kiemelt bécsi korongnál reklamál kiállítást a publikum, de a bírók úgy ítélték meg, hogy a plexiről pattant ki.
14. perc
Kiegyenlítődött a mezőnyjáték, már nyoma sincs a bécsiek korai erőfitogtatásának. Továbbra is sportszerű keretek között zajlik a játék.
12. perc
Boivin kígyózott át a komplett vendégcsapaton, egészen ziccerig jutott, de elvétette, Zaba testében elakadt a lövés.
10. perc
A Vienna eddig nem volt gólelőnyben a párharc során, az ikszes állásnak is örült volna. A fehérvári meccsen elhatározásuk volt, hogy nem engedik előnyhöz az ellenfelet. Nem sikerült...
9. perc A negyedik sor vezetéshez juttatta a házigazdát!
Orbán és Erdély is helyzetbe került, majd Magosi dolgozott meg azért, hogy a korong a házigazdánál maradjon. Orbán kapu elé visszalőtt korongjába Németh Attila tette bele jó érzékkel az ütőjét. A lövés elsuhant Zaba mellett a kapu jobb oldalába félmagasan (1–0).
8. perc
Szirányi lőtt egy bedobás után, Kóger pedig akcióból, alakul ez.
7. perc
Kovács Csaba húzott el a jobb szélen, majd lőtt egy cselt követően, de Zaba jól zárta a szöget, és védett.
6. perc
Egyelőre nincsenek sportszerűtlen piszkálások egyik oldalon sem, bár ez inkább a bécsiekre jellemző. Utóbbiak most megelégednek a testjátékkal és az ütközésekkel.
5. perc
Előrébb tolta állásait a Volán, döntően mezőnymunka zajlik. A Vienna első nagy rohama nem hozott eredményt.
4. perc
Zabának is oldalra kellett tolnia egy hazai lövést – az elsőt, az ellentámadásnál viszont Engstrand már harmadszor avatkozott játékba a meccsen.
3. perc
Rengeteget koriznak a bécsiek, a Volán beszorul.
2. perc
Sylvester lövését védte Engstrand. Továbbra is óriási a nyomás a Fehérváron.
1. perc
Nekiesett a Vienna a Fehérvárnak, a házigazdák alig tudják kiütni a korongot a harmadukból, akciót vezetni nem tudnak.
1. perc Elkezdődött a mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik