EBEL: az őrült második harmad után csúnyán kikapott a Volán

Vágólapra másolva!
2016.01.15. 21:31
null
A Dornbirn ellen sikerült fordítania a Volánnak, a Znojmóval szemben nem (Fotó: Koncz György, archív)
Az EBEL alapszakaszának 43. fordulójában a Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata 6–2-re kikapott a cseh Znojmo otthonában, így a legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésén már a nyolcadik vereségét szenvedte el. A székesfehérvári együttes az első két játékrészben egyenrangú ellenfele volt a házigazdáknak, akik a harmadik harmadban három gólt szerezve fölényessé tették sikerüket.

 

A gól nélküli első harmad után a második játékrészben kevesebb mint nyolc perc alatt öt gól született. A cseh csapat a Fehérvár korábbi játékosa, Colton Yellow Horn góljával szerzett vezetést (1–0), ám a magyar együttes Aaron Brocklehurst jóvoltából egyenlített (1–1). A hazaiak Trivino Corey révén ismét előnybe kerültek (2–1), erre a találatra azonban 13 másodperccel később Szirányi Bence válaszolt (2–2).

A Znojmo másfél percre rá harmadszor is betalált (3–2), ezek után pedig már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, a harmadik játékrészben további három gólt szerzett (6–2), és magabiztos sikert könyvelt el.

A Fehérvár a legutóbbi kilenc idegenbeli meccséből nyolcat elveszített, és biztos, hogy a 9. helyen végez az alapszakaszban.

EBEL, ALAPSZAKASZ
43. FORDULÓ
ZNOJMO (cseh)
FEHÉRVÁR AV 19 6–2 (0–0, 3–2, 3–0)
Znojmo, 3104
néző. V: Smetana (osztrák), Kincses, Németh M., Soós D.
ZNOJMO: NECHVÁTAL – Stach, A. Lakos (1), CSAMANGO 1, COREY 1 (1), TOMAS (2) – Boruta (1), Lattner, YELLOW HORN 1 (1), Bartos 1 (1), Sedivy (1) – Roupec, Biro (1), Cip (1), Pucher, Podesva 1 – Sehlík, Sulák (1), P. Novák 1, Fiala, Spacek. Edző: Jirí Reznar
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Brocklehurst 1, Martinelli, Banham, Sarauer (1), Kóger D. – Orbán A., Szirányi B. 1, Sárpátki, Sikorcin, Kovács Cs. – Varga A., Manavian, Bodo, Francis, Nagy G. – Wehrs (1), Vincze P., Benk, B. Orban. Edző: Hannu Järvenpää

További eredmények: Bozen–Dornbirn 4–1, Graz–Linz 1–3, Olimpija Ljubljana–Vienna Capitals 3–2 – hosszabbítás után, Salzburg–Innsbruck 3–1, Villach–Klagenfurt 1–4

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 43 25 5 3 10 162–109 +53 88
2. Linz 43 23 6 4 10 137–104 +33 85
3. Znojmo 43 22 4 3 14 156–113 +43 77
4. Vienna Capitals 43 20 6 2 15 123–97 +26 74
5. Bozen 43 20 4 4 15 118–108 +10 72
6. Dornbirner 43 20 2 6 15 123–108 +15 70
7. Villach 43 20 2 5 16 117–105 +12 69
8. Klagenfurt 43 18 4 6 15 137–138 –1 68
9. Fehérvár AV19 43 14 5 4 20 102–121 –19 56
10. Graz 43 13 4 4 22 90–121 –31 51
11. Innsbruck 43 10 2 5 26 93–150 –57 39
12. Olimpija Ljubljana 43 4 5 3 31 82–166 –84 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik