MTI 2020.05.22 13:41 Frissítve: 2020.05.22 13:54

EBEL: a Znojmo nem indul a következő idényben

A cseh Znojmo nem indul az osztrák jégkorongliga (EBEL) következő kiírásában.

 

Az EBEL-részvevő Hydro Fehérvár AV 19 honlapjának beszámolója szerint a klub gazdasági okokra hivatkozva vonta vissza részvételi szándékát a következő szezonra.

Az EBEL-ben így kilenc idény után először nem lesz cseh csapat: a 2016-os döntős sikeres éveket tudhat maga mögött, hiszen nyolcszor jutott a rájátszásba, ezen kívül egyszer adta a liga legértékesebb játékosát (Colton Yellow Horn, 2015–2016), valamint előbb Libor Sulák, majd Radek Cíp is a liga legjobb fiatal jégkorongozója lett.

„Mivel partnereink nagy része határokon átívelő kereskedelmi tevékenységet folytat, a határok lezárása és a koronavírus-világjárvány okozta gazdasági nehézségek őket is mélyen érintették. Ennek következtében csapatunk a következő évre tervezett pénzügyi keret hatvan százalékától elesik” – áll a cseh együttes közleményében.

A jégkorong azonban nem tűnik el teljesen a cseh városból, a gárda a cseh harmadosztályban szerepel majd a 2020–2021-es évadban. A „sasok” ugyanakkor kifejezték szándékukat az osztrák bajnokságba való visszatérésre, az erről szóló döntés a liga következő közgyűlésén születik meg.

2020.05.26 20:04:33

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

ALAPVONAL. Aztán hogy Szuper Levente csak a berkekben keringtetett dolgozata vagy Such György csak a szűk rétegnek tartogatott elképzelése és kivált fellépése-e a meggyőzőbb, azt ma délután tudjuk meg.

2020.05.25 15:29:19

Jégkorong nemzetisport.hu

Balázs Attila: Magyarország egyik legmodernebb hoki utánpótlás-nevelés központját hoztuk létre Érden.

pr
2020.04.05 19:30:14

Jégkorong MTI

Együtt tartaná a magyar bajnok Ferencváros jégkorongcsapatának keretét Fodor Szabolcs vezetőedző.

2020.02.29 22:55:28

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Ez az idény megy a kukába.

2020.02.22 17:00:39

Jégkorong H. Á.

A Tipsport Liga középszakaszában érintett DVTK és MAC mérkőzései, a bajnokság állása.