EBEL: a Znojmo is meghajolt a Fehérvár előtt

Vágólapra másolva!
2015.11.29. 19:47
null
Éles volt a lecsorgóknál a Fehérvár, győzelem lett a jutalma (Fotó: NS-archív/Szabó Miklós)
A jégkorong EBEL alapszakaszában a Fehérvár AV 19 otthon kétgólos győzelmet aratott a liga egyik meghatározó alakulatának számító Znojmo ellen. A mérkőzés hazai hősei között ott találjuk a 37 védéssel záró kapust, Hetényi Zoltánt, valamint három fiatal fehérvári gólszerzőt.

Nem érződött a hétvégi fáradtság a csütörtökön és pénteken is jégre lépő Fehérváron, amely a jó iramú első harmadban ellenfele fölé nőtt. Chris Bodo és Brance Orban két héttel ezelőtt lett felrendelve a Mol Ligában szereplő farmcsapatból az első kerethez, ahol azóta is jó, valamint eredményes játékkal hálálja meg a bizalmat. Így történt ez a Znojmo ellen is, ahol a 6. percben Bodo emberelőnyös szituációban, míg a 16. percben Orban volt eredményes, miután szemfülesen eszméltek a vendégkapusról lecsorgó korongnál. A köztes időszakban kiválóan bekkelt a Fehérvár, Hetényi Zoltán stabilitást adott a kapuban, de komoly bravúrokra nem is volt szüksége, a védekezés fajsúlyos részét megoldották a társak (2–0).

A továbbra is remek hőfokú ütközetben kapart, igyekezett a Znojmo, amely erejéhez mérten a tempót diktálta, de a Fehérvár állta a sarat. Olykor keresték egymást a felek az ütközésre, hogy a korizás mellett fájjon is a meccs, így vérbeli hokihangulat volt a fehérvári jégcsarnok küzdőterén. Amíg azonban a vendégek sorra elpuskázták a lehetőségeiket, a fehérváriak újabb kipattanóból szereztek gólt. A 35. percben fórban Kevin Wehrs életerős bombája lejött Patrik Nechvátal kapusról, a középen érkező Sárpátki Tamás pedig fonákkal, igazítás nélkül beemelte a lecsorgót a kapuba. Nechvatal tizenhét lövésből kapta a három gólt, a már 27 lövést hárító Hetényi Zoltánnak kinézett a shutout (3–0).

A záró felvonásban még inkább ráment a vendégcsapat a fehérváriakra, a házigazdák korábbi légósa, Colton Yellow Horn a 42. percben fórban játszva szépített is. A harmadukba beszoruló Volán a kontráiban bízhatott, nem ok nélkül. Többször ígéretes akció bontakozott ki, bár a befejezésekig ritkán jutottak el. Ekkor döntően már Hetényi Zoltánnak is érdemit kellett hozzátennie a meccshez: a fehérváriak válogatott kapusa sorra hozta a bravúrokat. A Znojmo játékosai egyre nehezebben viselték a hátrányt, és az idő szorításában többször indulatokba csapott át a csalódottságuk. Újabb dicséret a fehérváriaknak: nem veszítették el a fejüket, és így a mérkőzést sem. A pénteki vereség után újra győzelmet arattak, ráadásul három pontot érő sikert, egy igen komoly riválissal szemben (3–1).

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ
FEHÉRVÁR AV 19–HC ORLI ZNOJMO (cseh) 3–1 (2–0, 1–0, 0–1)
Székesfehérvár, 3186
néző. V: Gruber, Smetana, Ettlmayer, Kaspar (mindegyik osztrák)
FEHÉRVÁR: HETÉNYI Z. – MARTINELLI (1), BROCKLEHURST (1), Kóger, Nagy G., SÁRPÁTKI 1 – Orbán A., Wehrs (1), CONNOLLY (1), Francis, BODO 1 – Szaller, Korbuly, B. ORBAN 1, Benk (1), Kovács Cs. (1) – Szabó K., Kocsis, Vincze. Edző: Rob Pallin
ZNOJMO: Nechvátal – Sulák, Senkerík, Novák, Lattner, Beroun – Biro, Roupec, Podesva, PUCHER, Tomas – Stehlik, Stach, YELLOW HORN 1, Bartos (1), Sedivy (1) – Boruta, Baca, Csamango, Rehus, Spacek. Edző: Jirí Reznar
Kiállítások: 8, ill. 10 perc.
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin:
– Sikerült jól kezdeni a mérkőzést, és fontos volt, hogy rögtön az első emberelőnyünkből betaláltunk. A saját harmadunkban ismét szinte kifogástalan volt a produkciónk, ez nem jöhetett volna létre nagyszerű kapusteljesítmény nélkül. Vannak olyan furcsa harmadok, hogy az ellenfél többet lő kapura, mégis mi szerzünk gólt. Csakúgy, mint az elmúlt időszakban, most is rengeteget dolgoztunk, csak a legjobbakat mondhatom el a srácokról.
Jirí Reznar: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, és jól is játszottunk, azonban túl későn szereztük meg az első gólunkat. Sokkal agresszívabbnak kellett volna lennünk a kipattanóknál és a sarkokban.


További eredmények: Vienna Capitals–Linz 3–4 (2–0, 0–2, 1–2), Graz–Olimpija Ljubljana 3–1 (1–0, 1–1, 1–0), Dornbirn–Bozen 2–1 (0–0, 1–1, 1–0), Klagenfurt–Salzburg 4–7 (2–1, 1–3, 1–3), Villach–Innsbruck 2–1 (1–0, 1–0, 0–1)
AZ ÁLLÁS
1. Linz 26 16 2 2 6 82–57 +25 54
2. Salzburg 26 14 3 2 7 86–71 +15 50
3. Dornbirner 26 14 1 5 6 76–57 +19 49
4. Znojmo 26 14 1 3 8 91–65 +26 47
5. Klagenfurt 26 11 3 4 8 84–82 +2 43
6. Fehérvár AV19 26 10 4 3 9 63–66 –3 41
7. Bozen 26 10 4 2 10 65–62 +3 40
8. Vienna Capitals 26 10 4 12 69–58 +11 38
9. Villach 26 10 1 2 13 62–64 –2 34
10. Graz 26 7 3 3 13 53–76 –23 30
11. Innsbruck 26 7 2 2 15 51–82 –31 27
12. Olimpija Ljubljana 26 3 2 2 19 51–93 –42 15


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik