EBEL: a Volán negyedjére csak legyőzte az Olimpiját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 21:37
null
A fehérváriak negyedik nekifutásra csak legyőzték a sereghajtót (Fotó: Szabó Miklós, NS-archív)
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) hétfői játéknapján a Sapa Fehérvár AV19 idegenben 3–2-re legyőzte az Olimpija Ljubjanát.

 

Az utolsó helyen álló szlovénoknak sok örömre nem lehetett okuk eddig a szezonban, hiszen 37 mérkőzésből a rendes játékidőben csak ötöt nyertek meg, emellett pedig még három ráadásos sikert hoztak össze.

A Volán ellen azonban a szezonbeli mindhárom meccsét megnyerte a Ljubljana, a fehérváriak pedig csupán egy pontot szereztek ezeken az összecsapásokon.

A magyar együttes a 6. percben emberelőnybe került, Adam Naglich révén pedig tíz másodperccel később már vezetett a Volán. Az első harmad derekén a szlovénok is fórba kerültek Tóth Gergő szabálytalansága miatt, Gregor Koblar pedig élt az előnnyel, de a szünetre így is vendégvezetéssel vonulhattak a felek, Tóth előkészítése után Benk András volt eredményes (1–2).

A második felvonás elején Kovács Csaba kiállítása miatt ismét előnybe kerültek a hazaiak, és ezúttal is kihasználták a létszámfölényt, Damjan Dervaric gólja után viszont alig másfél perccel ismét jött a válasz, Varga Arnold révén (2–3). A játékrész hajrájában sorra jöttek a kiállítások, gól azonban nem esett.

A harmadik harmadban sokáig csak egy hazai kiállítást jegyezhettek fel a statisztikusok, mígnem az 59. percben a házigazda a kapusát is lehozta, de az újabb emberelőnyös szituációt nem tudta kihasználni az Olimpija, így a Volán a negyedik nekifutásra csak legyőzte a szlovénokat.

JÉGKORONG EBEL
HDD TELEMACH LJUBLJANA (szlovén)–SAPA FEHÉRVÁR AV 19 2–3 (1–2, 1–1, 0–0)
Ljubljana, 1000 néző. V: Kaspar, Podlesnik, Dreier, Ettlmayr (mind osztrák)
LJUBLJANA:
Kuhn – Erman, Cvetek, Hebar, Music, Verlic – Macaulay, LaPlante, E. Pance, Koren, Morency – Dervaric 1, Grahut (1), KOBLAR 1, Pesut, Ograjensek (2) – Groznik, Ropret, M. Hocevar, Pesjak. Edző: Jan Ivo
VOLÁN: HETÉNYI Z. – VARGA A. 1, Sertich (1), Banham, Naglich 1, Sarauer (1) – Jackman, Orbán, KOVÁCS CS., Sikorcin (1), Magosi B. – Tokaji, Szirányi B., BENK 1, Nemes, Mihály Á. (1) – Hetényi P., Kiss D., Vincze P., Tóth G. (1). Edző: Marty Raymond
Kiállítások: 11 + 10 perc fegyelmi (Ograjensek), ill. 11 perc
MESTERMÉRLEG
Marty Raymond:
– A Ljubljana ellen korábban megszenvedtünk, de ezúttal mi szereztük meg a vezetést, ami kulcsfontosságú volt a sikerhez.

A további mérkőzéseken: Linz–Innsbruck 6–3, Salzburg–Klagenfurt 3–4 – szétlövéssel, Graz–Vienna Capitals 1–6, Villach–Dornbirn 3–0

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Salzburg 38 23 2 3 10 134–95 +39 53
2. Linz 38 21 5 1 11 136–102 +34 53
3. Vienna Capitals 38 22 4 12 129–88 +41 52
4. Villach 38 21 3 2 12 149–110 +39 50
5. Bozen 37 21 7 9 123–106 +17 49
6. Znojmo 37 17 2 6 12 124–107 +17 44
7. Graz 38 15 3 4 16 98–110 –12 40
8. Sapa Fehérvár AV19 38 11 6 5 16 107–130 –23 39
9. Klagenfurt 38 12 5 4 17 102–119 –17 38
10. Dornbirner EC 38 10 6 4 18 113–136 –23 36
11. Innsbruck 38 7 3 4 24 99–159 –60 24
12. Olimpija Ljubljana 38 5 3 2 28 82–134 –52 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik