EBEL: a Volán megnyerte utolsó idegenbeli meccsét a szezonban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.19. 21:34
A jégkorong EBEL középszakaszának alsóházában a Fehérvár AV 19 csapata 3–2-re nyert a Graz otthonában, így megnyerte az utolsó idegenbeli meccsét ebben a szezonban. A székesfehérvári csapat vasárnap a sereghajtó Olimpija Ljubljana ellen fejezi be a küzdelmeket.

Mivel már korábban biztossá vált, hogy a Fehérvár az alsóházból nem jut be a nyolccsapatos rájátszásba, így a magyar csapat játékosai annak tudatában léptek jégre Grazban, hogy ebben az idényben az utolsó idegenbeli meccsüket játsszák.

Az első harmadot követően 1–1-re állt a mérkőzés, miután Andrew Sarauer góljára 16 másodperccel később Morten Poulsen válaszolt. A második játékrészben a fehérváriak ismét megszerezték a vezetést, de ezúttal nem adták le az előnyüket, hanem megduplázták azt: előbb Bartalis István, majd Sárpátki Tamás vette be az osztrákok kapuját.

A záró harmadban a hazaiak Poulsen második találatával szépítettek, de ezek után az eredmény már nem változott.

A Volán vasárnap a sereghajtó Olimpija Ljubljanát fogadja a középszakasz alsóházi küzdelmeinek 10. fordulójában – ez lesz a fehérvári együttes utolsó meccse a szezonban az EBEL-ben.

JÉGKORONG EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ, 9. FORDULÓ
GRAZ 99ERS (osztrák)
FEHÉRVÁR AV19 2–3 (1–1, 0–2, 1–0)
Graz, 1000
néző. V: Trilar (szlovén), Warschaw, Ettlmayr, Hofstätter (mindhárom osztrák)
GRAZ: Höneckl – Strohmeier, Unterweger (1), Poulsen 2, Werner (1), Woger (1) – Mitchell, Reinthaler, Beach, Brophey, Zusevic – Kranjc, Kovacevic (1), Pinter, Kaspitz, Pirmann – Natter, Feichtner, Konradsheim. Edző: Jan Ivo
FEHÉRVÁR: Hetényi Z. – Varga A., Martinelli, Sárpátki 1, Sarauer 1, Kóger D. (1) – Wehrs, Manavian (1), Sikorcin, Bartalis 1, B. Orban – Orbán A., Szaller, Vincze P. (1), Francis, Benk – Kovács Cs. Edző: Hannu Järvenpää
Kiállítások: 8, illetve 6 perc

További eredmények. Alsóház. Innsbruck–Klagenfurt 4–3, Villach–Olimpija Ljubljana 5–0
Felsőház. Dornbirn–Salzburg 1–6, Bozen–Linz 5–3, Vienna Capitals–Znojmo 4–1

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Villach 9 7 2 30–13 +17 29
2. Klagenfurt 9 5 1 3 36–29 +7 21
3. Innsbruck 9 5 1 3 27–20 +7 17
4. Graz 9 3 1 1 4 19–24 –5 13
5. Fehérvár AV19 9 2 1 1 5 26–29 –3 11
6. Olimpija Ljubljana 9 1 1 7 12–35 –23 3
A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Salzburg 9 4 1 4 39–31 +8 20
2. Vienna Capitals 9 5 1 3 27–26 +1 17
3. Znojmo 9 4 3 2 29–33 –4 17
4. Dornbirner 9 2 3 2 2 29–33 –4 14
5. Bozen 9 3 2 4 34–31 +3 13
6. Linz 9 2 1 1 5 28–32 –4 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik