EBEL: a Volán a 2. percben 2-0-ra vezetett, aztán kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.21. 19:51
A jégkorong EBEL alapszakaszában a Fehérvár AV 19 egygólos vereséget szenvedett a Znojmo vendégeként, pedig a második percben már kétgólos előnybe került. Utána azonban 58 percen át gólképtelennek bizonyult, így a házigazdák fordítottak.

Történelme alighanem legjobb rajtját vette a Volán, amely 1:57-nél lecseréltette az ellenfél kapusát. Addigra ugyanis kétgólos előnyben kerültek a fehérváriak: előbb Jeff LoVecchio, majd Benk András volt eredményes. A harmad hátralévő része az emberelőnyös, illetve -hátrányos játékról szólt, de hiába a felenként két-két lehetőség, gólt egyik csapat sem szerzett (0–2).(0–2).

A két-két kiállítás a második játékrészben is összejött, sajnos a fehérváriak öt a négy ellen nemhogy növelni tudták volna az előnyüket, hanem csökkentették. A csereként korán beszálló Chris Holtot megsorozták a fehérváriak, ő azonban állta a sarat. Miként a Volán kapujában Christian Engstrand is (1–2).

Hazai góllal vette kezdetét a harmadik harmad, majd a felvonás felénél a Znojmo már a vezetést is átvette. hiába hajrázott ezt követően a Volán, emberelőnyét kihasználatlanul hagyta, és a kapus lehozatala sem segített az utolsó percben (3–2).

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ
ORLI ZNOJMO (cseh)–FEHÉRVÁR AV 19 3–2 (0–2, 1–0, 2–0)
Znojmo, 3027
néző. V: Gebei, Nagy A. (magyarok), Piragic (horvát), Loicht (osztrák)
ZNOJMO: Nechvátal – Klimícek, Boruta, Havlík (1), Seda (1), Novák 1 – Nemcík (1), Stach, Rehus, Bartos, Tomás 1 – Baca, Pavlikovsky, Cip, Pucher 1, Podesva (1) – Grof, Jass, Fiala, Spacek. Edző: Jirí Reznar
FEHÉRVÁR: Engstrand – Ejdepalm, Boivin, Banham, Sarauer, LoVecchio 1 – Szirányi B., Wehrs, Marino, Bartalis, Kovács Cs. – Hetényi P. (1), Orbán, Kóger, Sikorcin (1), Benk 1 – Reiter A., Varga, Magosi B., Nemes, Németh A. Edző: Rob Pallin
MESTERMÉRLEG
Rob Pallin:
– Két perc után két góllal vezettünk, ez tény. Lecserélték a kapusukat, de nem gondolnám, hogy ez lett volna a döntő, hiszen ezt követően is megvoltak a helyzeteink. Sokkal bosszúsabb vagyok amiatt, hogy a védőink emberelőnyben elkövettek egy hatalmas hibát, így a Znojmo egy hátrányos találattal megkezdhette a felzárkózást. Ezek a momentumok döntőek tudnak lenni, főleg egy olyan csapat ellen, amelyik otthon mindig nagyon jó. Többször is egyenlíthettünk volna, de nem tudtuk értékesíteni a helyzeteinket, ezen múlt a meccs.
További eredmények: Dornbirn–Vienna Capitals 6–3 (2–1, 3–0, 1–2), Graz–Innsbruck 1–4 (0–2, 1–1, 0–1), Salzburg–Villach 2–3 (1–2, 0–0, 1–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel, Bozen–Linz 3–2 (0–0, 0–0, 2–2, 1–0) – h. u.

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 29 18 2 3 6 112–69 +43 43
2. Linz 29 12 5 3 9 104–79 +25 37
3. Sapa Fehérvár AV19 29 13 4 1 11 100–99 +1 35
4. Znojmo 29 14 2 2 11 106–85 +21 34
5. Vienna Capitals 29 15 1 2 11 73–70 +3 34
6. Graz 29 12 2 3 12 82–81 +1 31
7. Villach 29 12 3 1 13 78–82 –4 31
8. Bozen 29 12 2 1 14 75–76 –1 29
9. Innsbruck 29 8 3 5 13 74–88 –14 27
10. Klagenfurt 29 10 1 5 13 70–88 –18 27
11. Dornbirner 29 11 1 2 15 72–99 –27 26
12. Olimpija Ljubljana 29 8 3 1 17 59–89 –30 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik