EBEL: a Fehérvár vereséggel hangolt a Winter Classicra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.26. 19:47
null
A Fehérvár nem tudott profitálni a jó kezdésből: hárommal kikapott Linzben (Fotó: NS-archív/Koncz György)
A jégkorong EBEL alapszakaszának 35. fordulójában a Fehérvár AV19 hiába szerzett vezetést és tartotta meg előnyét a második harmad feléig, végül háromgólos vereséget szenvedett a Linz vendégeként. A fehérváriak legközelebb a Winter Classicon lépnek jégre, ellenfelük a hazai betli után érkező Salzburg lesz.

 

Ritkán kezd olyan jól meccset a Volán, mint hétfő kora este Linzben: az egy hete igazolt, korábban az NHL-ben is megforduló Mike Vernace ugyanis a 39. mp-ben vezetéshez juttatta a fehérváriakat. Ezt követően a vendégkapu őrzésével megbízott – alapesetben a Titánok keretébe sorolt – 27 éves kanadai légiós, Adrien Lemay sorra kapta, de hárította a lövéseket.

Az egygólos előnnyel lehozott első harmad után egy emberfór képében ígéretes lehetőséget kapott a Volán a gólelőny megduplázására, de nem tudott élni a lehetőséggel. Nem úgy a Linz, amely a 29. percben egyenlített, majd a második játékrész hajrájában már átvette a vezetést.

A harmadik harmadban csökkent az osztrák nyomás, viszont változatlanul a házigazdák diktálták az iramot és irányították a játékot. Döntően a Linz akarata érvényesült, és a vendéglátó a hajrában szerzett duplával eldöntötte a mérkőzést.

Jegyek a december végi Winter Classicra awww.jegyed.hu-n kaphatók!

JÉGKORONG EBEL
ALAPSZAKASZ, 35. FORDULÓ
BLACK WINGS LINZ (osztrák)–FEHÉRVÁR AV19 4–1 (0–1, 2–0, 2–0)
Linz, 4600
néző. V: Gamper (osztrák), Nikolic (szlovén), Kontscheider, Sparer (osztrákok)
LINZ: Ouzas; R. Lukas 1, Dorion – Piche (1), D'Aversa – Altmann, Palin – Kirchschläger, Mayrhauser; Moderer, P. Lukas, Franz – Spannring, Oberkofler, Loik – Broda 1 (1), Potulny 1 (1), Hofer (2) – Lebler 1, McLean (2), DaSilva (2). Edző: Rob Daum
FEHÉRVÁR: Lemay; Schiestel (1), Manavian – Szirányi B., Szabó D. – Vernace 1, Owens; Kóger D., Kocsis, Sofron I. – Erdély, Sarauer, Bodo (1) – Szabó P. K., Reisz, Sárpátki – B. Orban, Vas J., Beauregard. Edző: Benoit Laporte
További eredmények: Villach–Bozen Südtirol 2–5 (1–3, 1–1, 0–1); Salzburg–Innsbruck 1–5 (1–3, 0–0, 0–2); Klagenfurt–Dornbirn 3–2 – h.u. (0–1, 0–0, 2–1, 1–0); Vienna Capitals–Olimpija Ljubljana 5–0 (1–0, 3–0, 1–0); Znojmo–Graz 3–4 – h.u. (1–0, 2–2, 0–1, 0–1).

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 35 21 6 3 5 125–79 +46 78
2. Linz 35 18 5 5 7 134–101 +33 69
3. Salzburg 35 17 5 5 8 118–91 +27 66
4. Bozen Südtirol 35 18 3 3 11 115–97 +18 63
5. Klagenfurt 35 15 4 3 13 107–93 +14 56
6. Innsbruck 35 15 3 5 12 126–120 +6 56
7. Znojmo 35 13 4 3 15 86–99 –13 50
8. Villach 35 12 4 5 14 108–109 –1 49
9. Fehérvár AV19 35 10 6 4 15 100–116 –16 46
10. Graz 35 12 2 3 18 96–97 –1 43
11. Dornbirn 35 10 6 19 90–118 –28 36
12. Olimpija Ljubljana 35 2 5 2 26 69–154 –85 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik