EBEL: 59:57-nél bukásra állt a Volán, mégis nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.17. 20:04
A jégkorong EBEL alapszakaszának 44., utolsó fordulójában drámai csatában nyert a Fehérvár AV 19 a Bozen vendégeként. 59:57-nél még a házigazdák voltak előnyben, a következő mp-ben azonban túlórára mentette a csatát a Volán, majd a hosszabbítás negyedik percében a győztes gólt is megszerezte, amelyért plusz pont is járt. Ettől függetlenül a Volán az alsóházban folytatja, és nagy küzdelmek árán juthat be a negyeddöntőbe.

A középszakasz pénteken kezdődik, a Fehérvár számára itthon, a Graz ellen (Fotó: NS-archív/Reviczky Zsolt)
A középszakasz pénteken kezdődik, a Fehérvár számára itthon, a Graz ellen (Fotó: NS-archív/Reviczky Zsolt)

Kiegyenlített játékkal vette kezdetét a találkozó, a mérkőzés első gólját a hazaiak szerezték az első harmad hajrájában. A fehérvári kaput védő Rajna Miklós jól állta a rohamokat, egy kivételtől eltekintve a lövéseket is megfogta. A hazai oldalon Jaroslav Hüblnek hasonló mennyiségben akadt dolga (1–0).

A második harmad jól indult a vendégek számára. A Volán előbb kivédekezett egy emberhátrányt – a mérkőzésen először Antonin Manavian ülhetett ki két percre nem önszántából –, majd miután kiegészült, kisvártatva egyenlített. A 28. percben Nagy Gergő volt eredményes. Sokáig nem volt ikszes az állás, a következő fórt már kihasználta a házigazda. Ryan Martinelli második kiállítását már nem úszta meg kapott gól nélkül a Fehérvár, amely a 39. percben a mérkőzés során először játszhatott öt a négy ellen. A harmadik harmadra is áthúzódó Volán-emberelőny azonban kimaradt. Az emberhátrányos játékok okán Rajának már lényegesen több védeni valója akadt, mint a jóformán dologtalanná váló Hüblnek (2–1).

Robotolt a Volán az egyenlítésért, de a pályán döntően a Bozen akarata érvényesült, amely ellenfelénél lényegesen veszélyesebben játszott. Rajna kapuja azonban bevehetetlennek bizonyult. A fehérvári kapus az utolsó percben mezőnyjátékosnak adta át a helyét, ennek eredményeként Kóger Dániel egyenlített, két mp-cel a rendes játékidő vége előtt (2–2).

A túlórában a Bozen nekiugrott a Volánnak, de a győztes gólt a fehérváriak szerezték: Manavian találata plusz pontot ért (2–3).

A Klagenfurtban a negyedik sor centerének írták be a friss szerzeményt, Sofron Istvánt, aki ezen a vesztes mérkőzésen mutatkozott be új klubjában.

A folytatásban alsó- és felsőházra oszlik a mezőny, és január 22-től február 23-ig játszik még egy oda-vissza kört. A középszakasz pénteken kezdődik, a Fehérvár számára itthon, a Graz ellen. A középszakasz tíz meccsét követően a felső hatoshoz csatlakozik az alsó ág két legjobbja, kialakítva így a nyolccsapatos rájátszás mezőnyét. A február 26-án kezdődő és legkésőbb április 14-én befejeződő playoffban a negyed- és az elődöntő, valamint a finálé is az egyik fél negyedik győzelméig tart.

EBEL, ALAPSZAKASZ
44. (UTOLSÓ) FORDULÓ
BOZEN FOXES (olasz)–FEHÉRVÁR AV19 2–3
– h. u. (1–0, 1–1, 0–1, 0–1)
Bolzano, 3594
néző. V: Gruber, Nikolic, Ettlmayr (mindhárom osztrák), Zgonc (szlovén)
BOZEN: Hübl – Oberdörfer, Egger, Reid (1), Broda, DiCasmirro – McMonagle, Hofer, Pope, Saviano, Gander – Flemming, Bell, Pollastrone (1), Foster, Palmieri – Deanesi, Frank 1, Bernard (1), Insam 1 (1). Edző: Tom Pokel
FEHÉRVÁR: Rajna – Manavian 1 (1), Wehrs (1), Sárpátki, Sikorcin, Kovács Cs. – Szirányi B., Varga A., Bodo, Sarauer (1), Kóger 1 – Orbán A., Brocklehurst, Banham (1), Francis (2), Nagy G. 1 – Martinelli, B. Orban, Benk, Vincze P. Edző: Hannu Järvenpää
MESERMÉRLEG
Tom Pokel:
– Elképesztő mennyiségű helyzetünk volt 2–1 után is, hogy eldöntsük a meccset, de képtelenek voltunk. Ugyanakkor immár biztos a helyünk a felsőházban, s ez örvendetes.
Hannu Järvenpää: – A jégkorong vicces sportág. Bár a srácok küzdöttek, a harmadik harmadban jobbára a saját harmadunkban tartózkodtunk. Viszont néha megesik az ilyesmi, mert ha tényleg keményen dolgozol, megkapod a jutalmad, ahogy mi most az utolsó másodpercben. A Bolzanónak kiváló csapata van, nagyon jó edzővel, ugyanakkor Rajna Miki parádézott, a meccsben tartott bennünket. Most lesz némi időnk felkészülni a középszakaszra, ami kemény feladat.
További eredmények: Innsbruck–Vienna Capitals 5–2 (1–0, 2–0, 2–2); Dornbirn–Linz 3–0 (2–0, 0–0, 1–0); Villach–Znojmo 3–1 (0–0, 1–0, 2–1); Graz–Klagenfurt 4–2 (2–0, 1–2, 1–0); Salzburg–Olimpija Ljubljana 6–3 (1–1, 3–1, 2–1)

AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Salzburg 44 26 5 3 10 168–112 +56 91
2. Linz 44 23 6 4 11 137–107 +30 85
3. Znojmo 44 22 4 3 15 157–116 +41 77
4. Vienna Capitals 44 20 6 2 16 125–102 +23 74
5. Bozen 44 20 4 5 15 120–111 +9 73
6. Dornbirner 44 21 2 6 15 126–108 +18 73
7. Villach 44 21 2 5 16 120–106 +14 72
8. Klagenfurt 44 18 4 6 16 139–142 –3 68
9. Fehérvár AV19 44 14 6 4 20 105–123 –18 58
10. Graz 44 14 4 4 22 94–123 –29 54
11. Innsbruck 44 11 2 5 26 98–152 –54 42
12. Olimpija Ljubljana 44 4 5 3 32 85–172 –87 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik