EBEL: a listavezető után a másodikat is elkapta a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2019.10.20. 20:05
null
Erdély Csanád (sötétben) és övéi nagy csatában győztek (Fotó: Dömötör Csaba)
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (EBEL) vasárnapi játéknapján a Fehérvár AV19 hazai pályán nagy csatában győzött a Vienna Capitals ellen 3–1-re.

 

Közel egy hónap után tudott ismét egymást követően két mérkőzést megnyerni a Fehérvár AV19, miután, ha nagy nehézségek árán, de sikerült legyőznie a Vienna Capitalst. A bécsiek elleni fehérvári mérkőzés hatodik percében Sille Timotej szerzett vezetést egy emberhátrányos helyzetben Tim Campbell távoli lövésébe ért bele, s a pakk szerencsésen pattanva becsapta a bécsi kapust, Ryan Zapolskit.

A második harmad negyedik percében a Capitals egyenlített, ám alig több mint húsz másodperc után Jonathan Harty visszaállította a fehérvári vezetést. A második szünetig aztán nagy nyomást gyakorolt a bécsi társulat a Volánra, ám Michael Ouzas – olykor földöntúli bravúrokat bemutatva – óvta a kapuját a góltól.

A harmadik harmadban is hatalmas nyomás nehezedett a fehérvári kapura, ám Ouzast nem különösebben hozta zavarba, hogy ebben a játékrészben sem igazán jutott számára üresjárat – ahogy az egész mérkőzésen jóval több dolga volt, mint bécsi kollégájának: a kanadai kapus 52 kapujára tartó lövésből 51-et védett.

Ráadásul az utolsó percekre már kapus nélkül támadó bécsiek a végén kaptak még egyet: Andrew Yogan használta ki Zapolski hiányát, 3–1.

A Fehérvár egy hónap után aratott egymás után két győzelmet, ráadásul két nap alatt sikerült legyőznie a listavezető Salzburgot és a mostani meccs előtt a második helyet elfoglaló Viennát is.

JÉGKORONG
EBEL
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–VIENNA CAPITALS (osztrák) 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)
Székesfehérvár, 3226 néző. V: Baluska (szlovák), Piragic (horvát), Nedeljkovic (szerb), Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR: Ouzas
Harty 1, T. Campbell (2) – Caruso, Tikkanen – Busenius, Szabó Dániel (1)
Yogan 1, Timmins (1), Kuralt – Kóger D. (1), Sarauer, Erdély Cs. – Szita, Reisz, Lehtonen – Szabó K. (1), Sille Timotej 1, Sárpátki
Edző: Hannu Järvenpää
VIENNA: Zapolski
Wall, Flood – Dorion (1), Kichton – Fischer, Peter – Birnbaum
Olden, Holzapfel, Loney – Hartl, Vause, Baun – Wukovits, Zalewski 1, Winkler – Bauer, Grosslercher, Kittinger
Edző: Dave Cameron
Kiállítások: 14, ill. 10 perc
Kapura lövések: 17–52

További eredmények: Innsbruck (osztrák)–Graz (osztrák) 4–1, Linz (osztrák)–Klagenfurt (osztrák) 2–3 – szétlövéssel, Villach (osztrák)–Dornbirn (osztrák) 5–0, Znojmo (cseh)–Salzburg (osztrák) 2–4

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 11 6 3 1 1 48–25 +23 25
2. Klagenfurt 11 5 2 2 2 33–22 +11 21
3. Villach 10 6 2 2 39–23 +16 20
4. Vienna Capitals 11 5 2 1 3 33–23 +10 20
5. Graz 11 5 1 1 4 33–32 +1 18
6. Bozen Südtirol 10 5 1 4 34–32 +2 16
7. Znojmo 11 4 1 2 4 32–39 –7 16
8. Linz 9 3 1 2 3 23–25 –2 13
9. Fehérvár AV19 12 3 2 7 27–43 –16 13
10. Innsbruck 11 1 3 3 4 34–44 –10 12
11. Dornbirn 11 1 1 9 18–46 –28 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik