Csíkszeredai gála, 10-1-es siker a Ferencváros ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.06. 20:17
null
Gólzápor: a Csíkszereda legázolta az FTC-t<br /> (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
A HSC Csíkszereda jégkorongcsapata megsemmisítő, 10–1-es győzelmet aratott az igencsak megtizedelt Ferencváros ellen, míg a Fehérvár farmcsapata szintén gólzáporos meccset nyert meg – a fiatalok a Steaua otthonában győztek 8–5-re.

A HSC Csíkszereda toronymagas esélyesként fogadta vasárnap a Ferencvárost, és szűk két perc alatt tudatosította ellenfelében, hogy semmi esélye a meglepetésre.

Százhárom másodperc után ugyanis Becze Tihamér és Petres Magor Tivadar góljaival már kettővel vezetett a székely csapat, és az első húsz perc végére megduplázta előnyét.

Bár a második periódus közepén szépített a Fradi, de ezt a harmadot sem nyerte meg, sőt a záró harmadban teljesen a padlóra került, hiszen a csíkiak látványos gólokat szerezve meg sem álltak tízig.

A nap másik romániai mérkőzésén a vendég fehérvári fiatalok parádéztak Bukarestben, Tóth Adrián vezetésével a mérkőzés felénél már 7–1-re vezettek.

A Steaua becsületére legyen mondva, nagy hajrát nyitott, de csak kozmetikázni tudott az eredményen, a vereséget nem kerülhette el, így a „kis" Voláné lett a három pont.

 

JÉGKORONG MOL-LIGA
HSC CSÍKSZEREDA–FERENCVÁROS 10–1 (4–0, 1–1, 5–0)
Csíkszereda, 800 néző. V: Lascar, Toparceanu, Csata
HSC: Kozuch – HRUBY 1, Góga 1 (1), NOVÁK 1 (3), Hurtaj 1 (2), Mihály E. 1 – Kósa, Zib, Szőcs (1), VIRÁG CSANÁD, Bíró T. – Nagy I. (1), Flinta (1), BECZE T. 1 (1), Petres 1, Molnár Zs. – BÍRÓ O. 3, Péter L. (1), Bálint A. (1). Mb. edző: Nagy Béla.
FTC: Racko – Géczi, Wéber, Heikkinen, Berta (1), Schellin – Bontovics (1), Lévai, Jánosi, Hoffmann, Rosztocsil – Hegyi 1, Nagy L., Papp Á., Yfantidis. Edző: Dobos Tamás.
Kiállítások: 12, illetve 16 perc + végleges fegyelmi (Jánosi)
MESTERMÉRLEG
Nagy Béla: – Remekül kezdett a csapat, a második harmadban azonban könnyelműen játszottunk, az utolsó játékrészben viszont a nagyon harciasan hokizó Ferencvárost nagyon megszórtuk.
Dobos Tamás: – A második percben kapott két gólt nem sikerült feldolgoznunk, az utolsó harmadra pedig elfáradt a csapat. Sajnos kevesen utaztunk el erre a túrára, ennek ellenére nem számítottunk arra, hogy a HSC-től tíz gólt kapunk.

 

STEAUA RANGERSSAPA FEHÉRVÁR AV 19 FARM 5–8 (1–2, 2–6, 2–0)
Bukarest. V: Gergely, Reda, Butucel
STEAUA: Catrinoi (Kari) – Brincko, Lusneac, Timaru 1, Butocsnov, Georgescu (1) – Berdila, Poznik (2), Persson 1, Nicolescu, Pascaru 1 – Kostandi, Mastaleriu, Munteanu, Marcus 1, Stefan 1 (1) – Oprea (1). Edző: Nelu Alexe
FEHÉRVÁR: Pleszkán – Erdélyi T., Varga A., Hajós 1, Kiss Dávid, Tóth A. 2 (1) – Hetényi P. (2), Orbán, Németh A. (2), Farkas T. 2, Farkas L. S. 2 (1) – Dósa, Tóth G. 1 (1), Horváth D., Reiter Edző: Kóger István
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
AZ ÁLLÁS
1. Csíkszereda 16 11 2 1 2 79–31 38
2. DAB 18 11 2 1 4 75–43 38
3. Miskolc 18 11 1 6 68–41 34
4. Brassó 19 9 1 2 7 77–65 31
5. Fehérvár 21 9 2 10 83–84 31
6. Ferencváros 20 9 1 10 67–71 29
7. Steaua 20 5 3 11 62–108 18
8. Újpest 18 2 16 48–116 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik