Chernomaz szerint a fegyelmezettség szólt Dél-Korea mellett

SZŰCS ANDRÁS (KIJEV)SZŰCS ANDRÁS (KIJEV)
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 19:24
null
A szövetségi kapitány szerint nem meglepetés a dél-koreaiak évről évre jobb játéka (Fotó: MJSZ/Fényes Gábor)
Rich Chernomaz szerint a dél-koreai játékosok fegyelmezettsége volt a döntő faktor a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság keddi mérkőzésén, amelyet az ázsiaiak 3–1-re megnyertek Magyarország ellen. Hiányoznak a sérültek, s bár a vártnál jobban bírtuk erővel, a koncentráció hiányzott.

 

– Tudtuk, hogy Dél-Korea egyre csak erősödik, na de ennyire, hogy hibátlanul vezesse a táblázatot?
– Évek óta látjuk, hogy miként fejlődik, egyáltalán nem meglepetés, hogy 3–0-lal áll jelenleg – válaszolta a Nemzeti Sport kérdésére Rich Chernomaz szövetségi kapitány. – Nagyon jól edzett a csapat, amiben persze segít, hogy az ázsiai kultúra eleve olyan, hogy a játékosok nagyon fegyelmezettek. Ez a szoros mérkőzéseken aranyat ér, épp így volt ezúttal is. Az első harmad 1–1-es állása után is tartották magukat a taktikához, és meglett az eredménye: kétszer is bedobták a korongot a támadóharmadba, egy játékos utánament, és be is lőtte. Ezzel szemben mi folyton passzoltunk még egyet, és továbbtettük a korongot...

– Mekkora hátrány volt, hogy kevesebb mint 24 óránk volt a renegerálódásra az előző mérkőzés óta?
– Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy még olyan jól korcsolyázó csapattal szemben is, mint Dél-Korea, tudtuk tartani a tempót. Az ilyen ellenfelekkel szemben főleg igaz, hogy a legjobb védekezés a támadás. Sajnos a kapott góljainknál nem védekeztünk jól, ráadásul a rivális kihasználta a lehetőségeit, mi pedig nem.

– Mi kéne ahhoz, hogy ne csak egy-egy gólunk legyen, az is emberelőnyből?
– Kicsit nagyobb merítés a csatárainknál. Már az edzőtáborozás idején aggasztó volt, hogy a tavalyi kerettag támadóink közül többen sem lehetnek itt. Minden válogatott átmegy ilyen ciklusokon, amikor megsérülnek emberek, vagy mások nem fejlődnek a várt ütemben. Szóval, néhány kulcsjátékosunk hiányzik, de a lényeg, hogy nem voltunk elég türelmesek a kivitelezésünkben, sokszor azt hittük, nincs annyi időnk, amennyi igazából volt. Rosszul választottunk a passzok és lövések között, aztán több lövésünk is messze elkerülte a kaput, márpedig enélkül lehetetlenség találatot szerezni, és mindenek felett sokszor kerültünk emberhátrányba.

Jim Paek, a dél-koreai válogatott szövetségi kapitánya szimpatikusan nyilatkozott a találkozót követően.

„Két jó csapat az utolsó pillanatig nagyot küzdött. Köszönet jár a magyar csapatnak a jó mérkőzésért, a hangulatért és egyáltalán az együttműködésért és hozzáállásáért, amit az évek során mutatott Dél-Korea felé. Igyekszünk azt kontrollálni, amit tudunk, de ez nem mindig sikerül, néha szükség van szerencsésen pattanó korongokra, játékvezetői döntésekre is, de a sikert a munkamorál alapozza meg. Az olimpiarendezés ránk irányítja a figyelmet, és hatalmas megtiszteltetés lesz a részvétel, ami azzal jár, hogy kötelességünk a lehető legjobban felkészülni" – mondta a szakember.

A MAGYAR JÁTÉKOSOK NYILATKOZATAI

Bálizs Bence, a magyar válogatott kapusa
„Biztos vagyok benne, hogy izgultak a srácok. Ki ne izgulna, amikor a feljutásért játszunk? A hátralévő két mérkőzésen nyernünk kell, nincs más választásunk. Oké, hogy most veszítettünk, de a következőt meg kell nyerni, hogy bármi megtörténhessen az utolsó játéknapon. A második gól a rövid kapufánál ment be, az ütőmről felpattant, onnan a fenekemre, és úgy be. Pedig egyébként jól éreztem magam, az első harmadban még segítséget is kaptam, mert sokat blokkoltak a srácok, odafigyeltek, koncentráltak voltunk a védekezésben. Ezt a meccset több góllal lehetett volna megnyerni."

Galló Vilmos, a magyar válogatott csatára
„Kicsit balszerencsések voltunk, nekem is volt felsőlécem, még egy jó lövésem. Nem mennek be a helyzeteink, ezen feltétlenül javítanunk kell. Dél-Korea fejlődik évről-évre, egyre jobban betartják a taktikát is."

Kóger Dániel, a magyar válogatott szélsője
„Gyakorlatilag az egész meccset emberhátrányban töltöttük, így nem lehet meccset nyerni. Mindegy, hogy jogosak voltak-e az ítéletek vagy sem, az a kiállítás, amit a bíró befúj, nincs mivel vitatkozni. Nem lehet végig hátrányban játszani, mert úgy nem lehet győzni. A helyzeteink megvoltak, azokat csak be kéne lőnünk... Agresszívabban kéne dolgozunk a kapu előtt, nemcsak a puha helyeken kéne ott lenni, hanem a kapu előtt is, ahol ütnek-vágnak, akkor meg kell találni az utat és a módot, hogy beharcoljuk magunkat valahogy és megszerezzük a korongot bármi áron. Igyekeztünk fizikailag erősek lenni, akadtak jó lehetőségeink is, sajnos nem sikerült... Mi is nagyon igyekszünk, hogy visszajussunk az elitbe, ugyanakkor Dél-Koreában már kiforrott egy generációváltás, mi pedig talán most érünk a végére, de sikerülni fog."

Nagy Krisztián, a magyar válogatott támadója
„A hátrányok nagyon kifárasztottak minket, végig nagyon sok kiállítást produkáltunk, ami nem megengedhető ilyen szinten. Ilyenkor mindig hat csatárt és négy hátvédet alkalmaznak az edzők, a hátrányos bekkelés az energiaszinten csökkenti, és utána sokkal nehezebb visszaállni a rendes kerékvágásba. Korea mindenképp az előny-hátrány játékban volt jobb. Igyekeztünk fizikailag erősek lenni, volt sok jó lehetőségünk, nyomást is gyakoroltunk, sajnos így sikerült... Mi is nagyon igyekszünk, hogy visszajussunk az elitbe, ugyanakkor Dél-Koreában talán már befejeződött a generációváltás, aminek mi még most érünk a végére. De bele fogunk szokni, odaérünk."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik