Bécs most sem hódolt be, megszakadt a jó Volán-széria

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 21:34
null
Ezúttal bevehetetlen volt a sötét mezes bécsiek kapuja (Fotó: Mirkó István – archív)
Öt pontszerzés után megszakadt a Sapa Fehérvár remek sorozata az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokságban: a fehérváriak idegenben 3–0-ra kikaptak a Vienna Capitalstól az EBEL keddi játéknapján.

 

1. HARMAD
A fehérváriak 1033 napja nem nyertek Bécsben a Capitals ellen, ezt a rossz sorozatot most szerették volna megtörni, és ennek megfelelően erősen kezdtek – Sikorcin Ladislav lövésénél Matthew Zaba nagyot védett. A 4. perctől át kellett csoportosítani az erőket: három kisbüntetést kellett kihúznia a magyar csapatnak. Ez még sikerült, sőt Yellow Hornnak egy gólszerzési lehetősége is akadt, de kimaradt, és a 16. percben – immár egyenlő létszám mellett – a hazaiak megszerezték a vezetést: Niki Hartl remek átadásából az őrizetlen Kevin Puschnik talált a magyar kapuba (1–0).

Kisvártatva emberelőnybe került a Volán, de nem egészen egy perc múlva Horn is mehetett vezekelni a padra, azaz kiegyenlítődött a létszám. Nem úgy a lőlap: az első húsz perc után 16:6 volt a kapura lövési mutató az osztrákok javára.

2. HARMAD
A bécsiek gyorsan dűlőre vitték volna a dolgot, ám hiába támadtak hevesen, sokáig nem tudták növelni az előnyüket, pedig megint adódott egy emberfóros lehetőségük. Aztán ami nem sikerült kedvezményezettként, összejött azonos létszám mellett: a 29. percben Jonathan Ferland előkészítését követően Justin Keller lőtt gólt (2–0). Egy-egy, egymást szinte teljesen kioltó kiállítás került még a jegyzőkönyvbe a második harmadban, amelyen a lövési mutató valamelyest kiegyenlítődött (13:9), de még mindig Capitals-fölényt mutatott.

3. HARMAD
Pozsgai Tamás azonnal a büntetőpadra került, de a bécsiek nem tudtak élni az eséllyel. Próbált jobban felpörögni a Volán, egy páros kiállítás ideje alatt Mihály Árpád szépíthetett volna, de Zaba védett. Öt az ötben újra a bécsiek voltak kezdeményezőbbek, és nemcsak sikerült távol tartaniuk a korongot a kapujuktól, hanem Marcus Olsson révén be is ütötték a magyarba (3–0) – amely akkor az állásnak megfelelően már üres volt, Bálizs Bence helyén extra mezőnyjátékos volt a jégen. A kockáztatás nem jött be, a Volán öt pontszerző csata után ezúttal üres kézzel utazik tovább.

JÉGKORONG, EBEL
Vienna Capitals–Sapa Fehérvár AV19 3–0
(1–0, 1–0, 1–0)
G: Puschnik (15:33), Keller (28:45), Olsson (58:38 – üres kapu)

További eredmények: Villach–Klagenfurt 4–1, Bozen–Olimpija Ljubljana 5–4, Linz–Znojmo 4–5 – hosszabbítás után, Dornbirn–Salzburg 4–7, Innsbruck–Graz 4–3 – hosszabbítás után

AZ ÁLLÁS
EBEL 2013–2014
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Bozen 15 9 4 2 56–45 +11 22
2. Linz 15 9 1 1 4 48–35 +13 21
3. Villach 15 8 2 5 59–44 +15 20
4. Salzburg 15 8 1 2 4 50–42 +8 20
5. Vienna Capitals 15 9 6 53–31 +22 18
6. Znojmo 14 7 1 2 4 47–43 +4 18
7. Graz 15 5 2 2 6 39–44 –5 16
8. Sapa Fehérvár AV19 15 5 2 2 6 41–50 –9 16
9. Klagenfurt 16 6 1 1 8 41–50 –9 15
10. Dornbirner 15 5 2 8 47–54 –7 14
11. Innsbruck 15 3 2 10 41–58 –17 10
12. Olimpija Ljubljana 15 2 13 33–59 –26 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik