Az FTC ötöt lőtt, de kikapott a DAB vendégeként

Vágólapra másolva!
2012.10.22. 20:59
null
A DAB az Újpest után az FTC elleni kötelezőt is nehezen hozta (Fotó: dabdocler.hu-archív)
Címkék
Két góllal verte meg a Dab.Docler hazai pályán az FTC-ESMTK-t a jégkorong Mol Liga alapszakaszában. A vendégek erőn és várakozáson felül teljesítve 3–0-ra, 4–3-ra, majd 5–4-re is vezettek, ám ez sem volt elég a győzelemhez a címvédő, listavezető otthonában. Az Újpest kétgólos hátrányból nyertek minimális különbséggel az érsekújváriak vendégeként. Az Újpest másodszor nyert a bajnokságban, de csupán először a rendes játékidőben.

 

Dab.Docler–FTC-ESMTK

Meglepetésre mindössze negyvenhárom másodperc után szerezte meg a vezetést a Ferencváros. A zöldek még két gól erejéig tudták tartani előnyüket – a hazaiak támadtak, a vendégek szinte helyzet nélkül lőtték góljaikat –, azonban a második harmadban a dunaújvárosiak is felébredtek: három gólig meg sem álltak.

SZAVAZÁS

Melyik csapat foglalja el az ob I-ben a Fehérvár által üresen hagyott trónt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az első dunaújvárosi gólt a Ferencváros védelme hozta össze: Gergely Csaba bal oldalról, senkitől sem zavartatva lőtt középre, kapustársa korcsolyájáról a korong a vendégkapuba pattant. A lendületbe jött hazaiak tíz perc leforgása alatt egyenlítettek. A hajrá egy-egy gólt tartogatott: a FTC ismét vezetést szerzett, Szappanos Dávid második találatával azonban harmincegy másodperc alatt egyenlített a Dunaújváros.

A harmadik harmad úgy kezdődött, ahogy a második véget ért: az FTC gyors gólja után egy perc sem telt bele, és érkezett az egyenlítés a vendéglátóktól, Pavuk Attila talált a kapuba. Az 53. percben az emberelőnyben levő DAB először jutott vezetéshez a mérkőzésen – Galanisz Nikandrosz fórban volt eredményes –, majd másfél perc múlva már kettőre nőtt a házigazdák előnye, ami kitartott a végéig.

Nové Zámky–Újpest

Az első harmad második percében született meg a mérkőzés első gólja: Lukas Ruzicka lőtte a korongot az újpesti kapuba. Nem kellett sokáig várni a következő érsekújvári találatra sem: Miroslav Stefanka a negyedik perc elején megduplázta a hazai előnyt. A papírforma és az ilyen lehengerlő kezdés biztos hazai sikert ígért, de a valóság mást hozott.

A vendégek Zalavári Bence révén rövid időn belül szépítettek, majd a második felvonás második felében öt perc alatt szerzett két góllal fordítottak – Dömötör Róbert, majd Kovács Viktor volt eredményes –, és mivel a találkozón újabb gól már nem született, a szezonban először jutottak három ponthoz. A tizenhetedik meccsig kellett erre várniuk erre a szurkolóiknak.

JÉGKORONG MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
DAB.DOCLER–FERENCVÁROS-ESMTK 7–5 (0–3, 4–1, 3–1)
Dunaújváros, 800 néző. V: Haszonits, Kovács B., Abonyi, Márkus
DAB.DOCLER: Kiss T. – KISS D. (1), LINDGREN (1), SZAPPANOS 2, GALANISZ 1, PAVUK 2 (2) – Hüffner, Chvatal, Azari (1), Virág T., Peterdi – Erdélyi P., Nagy R., Somogyi, Gröschl, Kiss Á. 1 – Mestyán, Tőkési, Strenk, PAPP V. 1, Szabados. Edző: Stephan Lundh
FERENCVÁROS: Szőke – Hrajhona, Hoffmann, Dancsfalvi (1), GERGELY CS. 2, PILCSIK 1 (1) – Erdélyi T., Győri T., KISS G. (2), Borbás, Hegyi Á. Z. 1 – Lencsés, Revák, Berta (1), Feil 1, Saliji – Lévai, Horváth D., Hegyi D., Léránt. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások: 8 perc, ill. 10 + 10 perc fegyelmi (Hrajhona)
MESTERMÉRLEG
Stephan Lundh: – Tudtam, hogy kemény mérkőzés lesz, de arra nem számítottam, hogy három gólt és egy harmadot ajándékba adunk az egyébként jól játszó Fradinak. Az első szünetben kemény szavakkal ráztam fel a fiúkat, keményebb, pontosabb játékot és több korcsolyázást kértem tőlük. A második és a harmadik harmadban már elfogadhatóan játszottunk, és nagyon örülök, hogy sikerült megfordítanunk a meccset.
HC NOVÉ ZÁMKY–ÚJPESTI TE 2–3 (2–1, 0–2, 0–0)
Gólok: 1:23 Ruzicka (Joanidis, Varga – 1–0), 3:01 Stefanka (Caladi, Hrudik – 2–0), 7:30 Zalavári (2–1), 32:23 Dömötör (Jankovics, Garbacz – 2–2), 37:24 Kovács Viktor (Bereczki, Pál Z. – 2–3)
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 17 14 1 1 1 77–35 +42 45
2. Nové Zámky 17 10 1 6 59–45 +14 32
3. Miskolc 15 7 2 6 49–35 +14 25
4. Csíkszereda 13 7 1 1 4 42–31 +11 24
5. Brasov 14 5 1 2 6 33–44 –11 19
6. FTC-ESMTK 17 2 2 2 11 49–75 –26 12
7. Újpest 17 1 1 3 12 30–74 –44 8

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik